somogyifoto

Tartalom

 

 Bemutatkozás

 ELÉRHETŐSÉGEK

HÍREK

 KÉPTÁR tvn.hu

 KÉP nézegető

 

 SZERZŐI JOGOK

A londoni olimpia résztvevói 2012

 

 

 

 

 

CIKKEK,

TUDÓSÍTÁSOK

Díjlovaglás:

 

 

 

 

Díjugratás:

 Military:

 Fogathajtás:

  Western:

  Nagy elődök és jelenlegi prominens lovasok

  Vasi lovasok arcképcsarnoka:

 Vasi lovasok archív fotói:

Vas megyei lovasok archív

 Egyéb szöveges dokumentumok

 

Nosztalgia díjugratás

Videók

 

 
NAPTÁR
2017. Október
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
METEOROLÓGIA

  

 

           TÉRKÉP

ÚTVONAL TERVEZÉS

 

 

 

 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-04-14
 
Ha kevés a mondanivalód!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Háttérzene
 
-Szunyogh László 1914 Egy öreg lovas visszaemlékezései (1987 február) 73. évében-

Szunyogh László 1914 Egy öreg lovas visszaemlékezései 1987 február, 73. évében

Nagyanyámnak 1924-ben bekövetkezett haláláig Berettyóújfaluban vele éltem. Ekkor kerültem fel Pestre apámhoz, aki huszár alezredes volt, és a PIK-ben lovaglótanár A PIK területén belül egy épület egész emeletén laktunk. Ekkor kerültem először kapcsolatba a lóval. De mielőtt tovább folytatnám, el kell, hogy mondjam, mi is volt a PIK. /Itt van egy jelzés, de sehol nem találtam a PIK-ről leírást. Én csak annyit tudok, hogy „Pótló Idomító Különítmény-nek a rövidítése/ Ebben az időben második gimnazista voltam /akkoriban még nyolc osztályos gimnázium volt / tehát 11-12-éves. Első lóra üléseim ekkor történtek és ezért két férfinek tartozom örök hálával. Az egyik volt Malanotti Lajos huszár alezredes, aki ugyan lovaglótanár volt és az ő lóápolójának Gergely bácsinak, aki Malanotti Lajosnak  a lovainál a jobb keze volt. Kiváló lovaglótanár volt még Pados Gusztáv tüzér alezredes, aki az 1936-os berlini olimpián a magyar résztvevők közül a legjobban végzett a az olimpiai díjlovaglásban. Nagyon mulatságos, kedves ember volt. Malanottinak volt egy pónilova , Aprónak hívták, proporcionális kis ló volt, nyírott sörénnyel, és kurtított farokkal, színe deres. E póni arra szolgált volna, hogy Malanotti fia Elemér, de akkori becenevén Burley, ezen lovagolt volna. Az én nagy szerencsémre Burley utálta Aprót és soha nem ült rá. A mi lakásunk melett volt a törzsistálló, itt álltak a parancsnok, Prónay Sándor huszár ezredes lovai. Ez kisebb istálló volt és az Apró is természetesen itt állt. Én szinte Pestre kerülésem pillanatától minden szabadidőmet  itt töltöttem. Malanotti Lajos, aki az én gyerek szememben egy nagyszerű lovas és csodálatos családapa volt, megengedte, hogy az Aprón lovagolhassak. Apró, mint már említettem, szabályos kis ló volt, teljesen bozontos /csüdszőr, sörény és farok-szőrök / nélkül. Kesely lábai voltak, nyírott sörénnyel, kis csutak farkával remikül nézett ki. De volt egy sarkalatos bibije , semmi marja nem volt. Ha az ember hetykén ült remek kis nyergében, és aprónak olyan kedve volt, akkor csak hirtelen megállt, fejét levágta, farát hirtelen feldobta, akkor a hetyke lovas nyergestül együtt előrebukott a nyakára és a sorsa megpecsételődött. Engem ez a szomorú tény, hogy nincs marja, amin a nyereg szorosan állt volna, és la kell esni, egy cseppet sem izgatott. Egy alkalommal 12-szer estem le így, de mindig újra felültem, később ahogy kezdtem én is a dolgokba beletanulni, már 80 cm-es akadályokat /rudakat / is ugrott, ha akart, és én minél többet ültem rajta, annál inkább kezdtem én lenni az úr. Itt lépett be Gergely bácsi, aki az én szememben  egy orákulum volt. Hát hogyis ne lett volna az amikor felült pl. az Adogatóra, amelyről valamelyik Szent Györgyben azt olvastam, szelíd, engedelmes ló volt. De akkorát tudott bockolni, mint egy ház. Ma is magam előtt látom, hogy ült Gergely bácsi rezzenés nélkül rajta, hogy úgy mondjam hogy úgy mondjam a tetejében, a kis pipa a szájában , a szárakat félkézben tartva, tehát ismételten rezzenés nélkül. Utána ki Rákosra a nagy gyakorlótérre, mely ma már nem létezik. Ő az Adogatón én az Aprón. Engem közben 3-4-szer a szokott módon letett, Gergely bácsi csak nevetett, és amikor otthon lóról szálltunk , engem kért meg hogy a priccsnyereg kengyeléből fejtsem ki a komisz csizmáját, mert ő az indulásnál belecsuszakolta. Gergely bácsit soha nem láttam vagy hallottam, hogy leesett volna. Remekül lovagolt, könnyűkézzel és szinte mindig hagyta a lovat, hogy kijátsza magát, de ha disznóságot érzett, még ha a nádpálcához is kellett nyúlnia. Gergely bácsi tanított meg a lovaglás elemeire, Malanottinak akkor  három lova volt, Adogató, Bakony, és Vica III. Az utóbbira soha nem ült fel de szép sikereket ért el a másik kettővel. Akkor még tudtam Gergely bácsi vezetéknevét, de ma hatvan év után már nem tudom. Igen nagy örömömre szolgált, amikor a Szent Györgyben találtam egy képet amin Malanotti  már mint öreg ezredes megnyerte a legnehezebb ugratást, a Nemzetek Díját az Ipoly II-vel Torontóban, Kanadában és a szereplő nemzetek zászlóit tartó altisztek közt megláttam a drága, jó Gergely bácsi fényképét, mint szakaszvezetőt a gyönyörűen kipödrött bajszával, persze pipa nélkül, mert az akkor oda nem illett. Mint korábban már írtam Malanotti Lajos csodálatos családapa volt. Gyermekeit Nelanit és Burleyt remek dolgokkal látta el , pl. volt egy olyan villanyvasútjuk, amilyent azóta sem láttam magánházban. Mindenféle alagutak, sorompók, amelyek maguktól nyíltak  és csukódtak, amikor a vonat ott haladt el. Annyi sín volt, hogy az egész nagy szobát be lehetett vele hálózni és volt egy kis szerkezet, melynek fogantyújával lehetett a vonat gyorsaságát szabályozni és meg is lehetett állítani. Lajos Bácsi nem restellt közénk feküdni a földre és velünk játszani, és mérni az időt, hogy ki tudja baj nélkül a pályát leggyorsabban abszolválni. Ahogy én a saját apámat ismertem , ő soha sem tette volna ezt meg  a gyerekeivel, nem is szólva arról, hogy ilyen játékaink sohasem voltak. Nyugodjék Lajos bácsi békében, nem érdemelte meg azt a sorsot, amibe része lett. Később, amikor az Apróról számtalanszor leestem, de azért már kezdtem konyítani a a dolgokhoz, a Vicára is felültetett Gergely bácsi. Az nyugodt ló volt, 1,10-en biztosan ugrott, és arról soha nem estem le. Malanotti Lajos bácsi megengedte, hogy az 1926-os gyermek concours induljak vele. Csizmám nem volt, csak a vastag nemez kamásli. A verseny a margitszigeti concours pályán folyt le. Sajnos előtte tüszős mandulagyulladást kaptam és rémesen beteg lettem. Ezt Szabó Sándorral, apám legényével eltitkoltuk. Apám nem vette észre, hogy beteg vagyok, és így indultam el a Margitszigetre villamossal. Ott összetalálkoztunk apám egy tiszt barátjával, az az idegen, aki életében először látott, rám nézett és megszólalt „Berti kérlek ez a gyerek halálsápadt, nincs valami baja?” Apám azt felelte „nincs csak biztos nagyon izgul”. Nem izgultam csak rettenetesen gyenge és beteg voltam, és 12-éves. De elhatároztam, ha megdöglöm is végig kell mennem a pályán. A pálya gyalogos bejárása is nagyon nehezen, de baj nélkül lezajlott. Mikor rám került a sor a melegítésre, Gergely bácsi, aki tudta hogy mi van velem feltett a lóra. Viva III hatalmas sárga ló volt, s én mint egy gesztenye rajta. Aztán jött az indulás pillanat és én nekilendültem. Vicának a 80-cm-es akadályok nem számítottak, de lusta volt és hajtani kellett, de erre már nem sok erőm volt. Apám legénye Sándor által beadott keserű gyógyszerek egyszerre csak a torkomban voltak, és concours közben háromszor hánytam, szépen lenyomtam a fejem a ló lapockája felé, de mindig úgy, hogy a tribünnel ellenkező oldalon legyek rosszul. Eközben utolsó erőmmel próbáltam a lovat előre hajtani, és vigyáztam arra, hogy pályát ne tévesszek, és sikerült hibátlanul végigmennem, de a rossz volt, mivel betegen nem tudtam azt a nagy lovat hajtani, így természetesen, talán az utolsó lettem gr. Hart, gr.Podmaciczky János, Rády Blanka, Keresztes Nusi mögött. Úgy vettek le a lóról, már akkor egy kicsit jobb volt, mert hiszen megkönnyebbültem de haláli gyenge voltam, és 40° körül volt a lázam.

Apám rám nézett, most is látom azt a csepp kis büszkeséget, ami a szemében megcsillant, de csak annyit mondott „ Az ördögöt! Én a maga helyében leestem volna”.és ez az én szememben óriási dicséretnek számított. Életemben nagyon kevés dicséretet kaptam a lovaglásomért, ez volt az első, és nagyon fontos volt a számomra a későbbieket illetően. Utána két hétig nyomtam az ágyat, de utólag kaptam egy szép ezüst nyelű lovaglópálcát, bevésve a dátum stb. Ez sajnos a felszabaduláskor eltűnt. Sajnos Malanottiék egy idő múlva—erre már pontosan nem emlékszem—elmentek a PIK-ből. Később Lejtényi Gyula huszárszázados segédtiszt—kinek háborús sérülése volt—a lovát lovagoltam. Úgy volt, hogy a nyeretlen lovak díjugratásában  fogom lovagolni, de ez az utolsó pillanatban.. ma sem tudom miért—Czupy vezérkari százados indult vele. aki soha nem lovagolta előtte. Olyan parcourst is lovagolt! Ekkor nagyon el voltam keseredve, mert nagyon vérmes reményeket fűztem ehhez a lovagláshoz, hisz ismertem a lovat, mint a tenyeremet. Lejtényi Gyulának ezzel a lovával pólóztam is  a rákosi gyakorlótéren. Néhányszor Lipcsey Marci bácsi huszár ezredessel is. Ő igen erőszakos pólós volt és a legtöbb labdára már messziről kiabálta, hogy „ öcsikém az én labdám” de rövid idő után már nem vettem tudomásul a kiabálásait. Magam csináltam a póló botokat, minta után nagyon jókat tudtam csinálni, csak a fejet kellett esztergályoztatni, Megfelelő, hosszú és vastagságú bambusz rudakat  akkoriban venni lehetett. A fogantyúját is tökéletesen meg tudtam csinálni. Nagyon élveztem ezeket a dolgokat, és a lovaglósport minden ágát igyekeztem megpróbálni. Kazay Kuli bátyám egy időben a berettyóújfalusi gyalog zászlóaljnál szolgált, mint százados. Volt neki egy Hitelen  nevű lova, ezen nem csak lovagoltam, de pólóztam is a laktanyával szemben lévő legelőn, persze egyedül, de elég nagy konsternációt okozva. Egyszer Újfaluban egyik gyalogos tiszt  lovat akart venni és engem kért meg, hogy menjek vele kipróbálni. A lovon még előtte nem igen ülhetett senki, mert eléggé viharos körülmények között tudták az istállóból kivezetni. Én feldobattam magam, véletlenül sikerült mindkét kengyelt felvennem, a szár a kezemben volt. abban a pillanatban kitépte magát a lovász kezéből és máris bockolni kezdett, ahogy csak bírt. A harmadik bokkolás után egyszer csak lefordultam aló hasa alá, a ló ki a kapun, amit elfelejtettek becsukni. Szerencsére nem történt semmi bajom, gyorsan felálltam és ott találtam az egyik kengyelt a földön és a kengyelszíjat három darabban. Mondanom sem kell, hogy a ló vásárlás szóba sem jöhetett ezek után. Akkor elhatároztam, hogy ha még egyszer ilyesmire kérnek fel, ragaszkodni fogok ahhoz, hogy előbb a tulajdonos üljön fel  az eladni kívánt lóra. Közben már előbb 1927-ben apám lett az iskola parancsnoka. Ötödik gimnazista koromig volt az iskola Pesten. Nekem minthogy a lovak és a lovaglás jobban érdekelt a negyedik osztályt meg kellett ismételnem, sőt az ötödikbe úgy engedtek jutni, hogy meg kellett ígérni apámnak, hogy máshova elvisz. Így is történt, ekkor 1930-ban az iskola leköltözött Örkénytáborba. Ez volt az életem legcsodálatosabb időszaka, pláne az érettségi  után. Jött a lovaglás, a vadászat minden mennyiségbe. A hatodik gimnáziumot, mint magántanuló, már a nagykőrösi  Arany János gimnáziumban végeztem, Örkénytáborban laktam apámmal, abban a leghátsó nagy villában. Instruktoros volt, aki szintén ott lakott és sikeresen le is tettem a hatodik osztályt. Eközben nagyon sokat lovagoltam, mert mindig volt olyan ló, ami nekem jutott. Sajnos a hetedik és nyolcadik gimnáziumot már úgy végeztem el, hogy apám beadott egy nyugalmazott tanárhoz Nagykörösön, és csak az iskolai szünetekben ülhettem lóra, de a vizsgáimat és az érettségit sikeresen letettem. Ekkor hazakerültem Örkénytáborba, és ezzel elkezdődött életem legszebb , legcsodálatosabb időszaka. Nem kellett pénz, mert apám feljogosított arra, hogy a tiszti étkezdében blokkra vásároljak, és fogyasszak. És csodálatos módon apám megengedte, hogy az I. évfolyamban –mint –civil szabályosan lovagolhassak. Ez úgy történhetett, hogy mindegyik évfolyamban  4 huszár, 4 tüzér, és 1trén tiszt lett vezényelve, az akkor már nem PIK fedőnéven szereplő „Örkénytábor királyi és honvéd lovagló és hajtó tanár képző iskolába” Ez évben a trénektől nem küldtek senkit, így annak lovai rám vártak. Az első évfolyamban Stix János, Hazslinszky Zoltán „Pepi”, Várkonyi Tibor, és Mándy Pál voltak huszárok, tüzérek; Rapaich Roderk, Tóth Béla, Skublich Iván, Szonari Feri. II évfolyamban  a huszárok Parázsó Zoltán, Purgli Tamás, Monspart Gábor, Orbán Pista, Tüzérektől;Dormay Arzén,Hindy Győző, Sodtfried Imre, Pályi Feri. Csak a saját tulajdont képező lovak osztályában nem lovagoltam, mert nekem, mint civilnek ilyenek nem voltak. De helyette lovagoltam másutt, akár az ugró, akár a díjlovagló keretben, -az új lovagló team neve- így lovagolhattam az elsőnek odakerült lipicaiakon is , melyek később a magyar spanyoliskola alapjait képezték, remek kis lovak voltak. Életem folyama; reggel hétkor kezdtünk és ½ 2-kor végeztünk. egyik lóról le a másikra fel. Ezután ebéd a tisztikaszinóban. Apám özvegyember lévén, háztartást nem vezetett, így én is engedélyt kaptam, hogy a nagy, hosszú asztal legvégén Tóth Bélus mellett étkezhettem. Ez is nagyon csodálatos dolog volt, a közös lovaglások, étkezések, az I. osztályú állampolgár érzését támasztották fel bennem, eközben  „mezei jogász” voltam a pesti egyetemen. Az étkezési blokk írásakor egyszer megjártam. Társasággal ültem bent az egyik mellékteremben, hölgyek is voltak jelen. Az italrendelést nem én kezdtem, der aki rendelni kezdett, az 4 puttonyos tokajival kezdett. Ez kimért bor volt, de nagyszerű és drága. A férfiak sorban rendeltek, éreztem, itt nem lehet kimaradni. Erre gyors tanácskozást folytattam Mutsek tatával, az étkezde vezetőjével, aki három rozettás tisztviselő volt, és abban állapodtunk meg, hogy ötször két decit fogok blokkolni. Ez így meg is történt, csak egy dolgot szúrtam el, hogy a dátum mindegyiken azonos volt. Apám minden hónapban átnézte a blokkokat, engem ellenőrizendő. Mint ahogy Mutsek papa utólag elmesélte, mikor a második 4 puttonyos 2 decihez jutott, kezdte azokat kirakni, így szépen kijött a liter. Ezt már nem tudta szó nélkül hagyni „ Mutsek kérlek  ez a gyerek egy liter tokajit rendelt, ennek tökrészegnek kellett lenni, hogy engedted meg?” Mutsek erre elmondta az igazságot, hogy társaságban voltam, és nekem is illett rendelnem. Erre apám csak annyit mondott „jó az más” és ezzel a dolog el is volt intézve, nekem meg sem említette soha. Természetesen asz őszi vadászlovaglások mindegyikén részt vettem, egy alsószentiváni ménem volt, ezt lovagoltam kezdettől, sőt az alapfogalmakra is meg kellett tanítanom. Olyan volt mint egy fadarab, mikor először ültem rajta, a szárhúzásokra sem reagált, nem fordult se jobbra, sem balra, csak ment előre, de legalább ment. Ekkor például, ha meghúztam a jobb szárat, botommal ütögetni kezdtem a zablakarikánál a bal pofáját, erre kénytelen volt jobbra menni és viszont. Egy hét sem telt el és úgy reagált a szárhúzásokra, mint a parancsolat. Két újjal fogva a szárat, is lehetett vele kényelmesen menni. Két hét múlva már meg is volt hajlítva, mindkét oldalra. A Master apám volt, Ő egy nagy rámás pej Deutschermichel ménen vadászott angol módra ülve. Én persze kizárólag állva vadásztam. mert így a lónak sokkal könnyebb volt. Az én ménem remekül ment keresztül mindenen, mindig apám mögött voltam. Ő persze mindent látott azért. Egyszer egy kerítésen át egy kertbe kellet beugratni. Apám gyönyörűen vette a kerítést, de a belső oldal mélyen fel volt ásva, és egyébként is mély volt a talaj az előző esőzésektől. A nehéz mén, apám nagy súlyával lábtövig elsüllyedt és felbukott, én mindent pontosan láttam. Lovamat félrerántva ugrattam be, úgy, hogy semmi szín alatt ne bukjak. Azonnal lóról és segíteni akartam, de apám intett, hogy nincs semmi baja, a lovát fogjam meg. Már addigra mások is ott termettek, a lovat megfogtuk, apámat felsegítettük a lóra és mintha mi sem történt volna folytattuk a vadászatot a dagadó sárban. Jó hosszú galoppozás után a szarvast—amire vadásztunk a kopófalkával—elfogtuk egy parasztgazda disznóóljában, ahova végkimerülésében, kilógó nyelvvel még be tudott menekülni a kopók elől. Nekem mindiga hátamon keresztbe lógott a kis fényképezőgépem. Visszatérve, Deutschermichel lesántult, apám erre kivette alólam az én jó Alsószentjánosomat, melyet  már sokszor látott jól, és egy Felsőireget kaptam. Mivel apám sokkal súlyosabb volt, mint én, ráadásul a klasszikus angol ülve vadászást lovagolta, az Alsószentiván nem bírta őt úgy vinni, mint engem, úgyhogy visszaadta és más ménre ült. De azon az egy vadászaton a Felsőireg megkeserítette az életemet. Fa pofája volt, és mindig vinni akart, teljesen lovagolatlan volt. Tudvalévő, hogy a Master apám volt, megelőzni nem illett, pláne, ha én tettem volna ezt meg. Felsőireg kezdett veszedelmesen közeledni a Masterhoz, és mindent elkövetett, hogy el is vigyen.. Ekkor már én is méregbe jöttem, és bedobtam neki a”suszterfogásomat”. Ekkor pillanat alatt megállt és felágaskodott, akkor engedtem a présből, mire rendesen folytatta a galoppozást, az én akaratom szerint. megkísérlem leírni a „suszterfogásomat”, Pillanatszerűen erősen ráülni teljes súllyal, comb közé venni, a jobb szárat, a nyakán keresztül a bal marjához közel teljes erővel leszorítani, ugyanakkor a bal szárat rövidre fogva, felfelé húzni teljes erővel. Némi testi erő szükséges. nem dicsekvésből mondom, de életemben nagyon sok lovon ültem, de egy sem tudott elvinni soha. Én mindent lefényképeztem , ami érdekes volt a vadászatokon. Három különlegesen kiemelkedő est volt, az egyik amit leírtam, másik amikor a kopók elől egy tóba menekült a szarvas és a vízbe vették körül a kopók. Egy régi angol metszeten láttam ugyanezt a jelenetet. Azonnal belovagoltam közelre, elő a fényképezőgépet és lefényképeztem, a csodás jelenetet. Harmadikemlékezetes eset az volt, amikor a szarvas  hosszú út után a a tábornak vette az irányt és a nagy fedeles lovarda felső sarkánál vágták le a  kopók, erről is sikeres fényképem volt. Sajnos a fényképek a háború alatt mind elvesztek. Mindössze két képem maradt, amit a Szent György leközölt. Az egyik Kókay Pál huszár százados a Váratlanon passageban. A másik Schaurek  százados Mr. Spoker nyereg és kantár nélkül jön le az örkényi csúszdán. Ennek története a következő volt: Vendégtisztek ebédeltek velünk az étkezdében. Egy idő múlva szóba került a csúszda, és hogy Platthy is lezuhant egy lóval, a ló nyakát törte. Szó szót követett, egyszer csak Schaurek kijelentette, hogy ő nyereg és kantár nélkül is lejön a csúszdán. Az idegen tisztek kijelentették, hogy ők nem hiszik el. Erre fogadást kötöttek, már nem tudom hány üveg pezsgőben. Schaurek odarendelte a Mr. Spoker nevű lovát a csúszdához, lóháton kocsin mindenki odament, én is  persze a fényképezőgépemmel. Mr. Spokert a legénye felvezette a csúszdához, nyereg nélkül, kantáron.  Ekkor a legénye feldobta Schaureket a lóra, de da ekkor már el volt készítve egy kis fapálca, két madzaggal. A kantárt a legénye levette és a fapálcát betette a zabla helyére a két madzagot Shaurek kézbe vette, és combbal odakényszerítette a csúszda peremére. Abban a pillanatban, amikor elkezdett már csúszni, a madzagokat már elengedte, illetve eldobta és lecsúszott nyereg és kantár nélkül. Lent a huszárok várták őket, a lovat azonnal megfogták, hogy el ne szaladjon. Én fényképeztem, de talán egy pillanattal később kellet volna exponálnom, de nagy volt az izgalom. Így viszont tisztán látszik hogy se nyereg se kantár nincs a lovon. Ez a kép, aminek a hátuljára úgy emlékszem írtam is valamit még a háború után is megvolt, mert egy vonaton együtt utazva Schaurek említette, hogy a kép megvan. Korábban már említettem, hogy rengeteget lovagoltam és vadásztam, ez a vadászat azonban puskás vadászat volt, mert a falka utáni vadászat szarvasra, az a lovaglási oldalra tartozott. Ritka volt az a délután, amikor nem mentem ki a borókásba kiniglizni. 12-es Flaubertem volt, nem merném azt állítani, hogy rosszul forgattam. Mivel apám is nagy vadász volt, gyakran mentünk ki fácánra, nyúlra, fogolyra és a madarai tóra kacsázni. Ez a tó akkor egy gyönyörű és elég mély tó volt, a nádba állások voltak  építve és csónakon lehetett megközelíteni. A Madarasi tavon akkor csak szeptember 1-től lehetett vadászni,mert ama kevés tavak egyike volt, ahol a kékcsőrű kacsák költöttek. Sok kacsát lőttem ott, de sohasem volt kékcsőrű az elejtettek között, így tehát nem is láttam kékcsőrű kacsát. Említettem korábban, hogy soha nem volt lovas dicséretben részem különösen apám részéről. Egyik reggel azt mondja, hogy ma erre és erre a lóra fogok ülni, sajnos a nevére már nem emlékszem, de akkor minden érdemleges lovat ismertem, s rögtön tudtam, hogy az a ló Binder Ottó őrnagy ugróosztályában van. És még közölte apám, hogy vele fogok kilovagolni, fogalmam sem volt arról, hogy mit is akar. Együtt kimentünk a vágtapályára és melegíteni kezdtünk. Apám mindig monda, hogy mit csináljak, és csináltam. A vágtapálya—ma is így hívják ezt a helyet—és azóta hatalmasra nőtt nyírfák mutatják a régen elmúltat. Mindenféle kicsi egyes és összetett akadályokkal volt teletűzdelve és a vágtapályán belül is különféle ugrókertek voltak. Egyszer csak apám odaszólít és elmagyarázza, hogy  miket ugrassak és milyen útvonalon stb. Hála az istenemnek hiba nélkül teljesítettem, ott ugyanis csak bukni, törni zúzni lehetett az akadályokat. Miután hiba nélkül mindenen végig mentem, intett, hogy elég és hazalovagoltunk. Fogalmam sem volt, hogy mi volt a célja ezzel, aztán az étkezdében megtudtam. Az én jelenlétemben odafordult Binderhez—aki sajnos engem nagyon szeretett, és így szólt „Spaci kérlek ma meggyőződtem arról, hogy Laci fiamat bármelyik lóra felültetheted  az ugróosztályba.”. Ez az ugróosztály tulajdonképpen az olimpiai keret is volt egyben. Én a boldogságomban, és meglepetésemben majdnem a szék mellé ültem és elnémultam, de az arcomon nem látszott meg semmi. Ez 53 évvel ezelőtt történt de ma is élénken él az emlékezetemben, nekem ez akkor  felért azzal, mintha egy 160-as pályán győztem volna, holott ezek a fix akadályok korántsem voltak 160-asok. Egy tény volt a javamra, hogy először ültem azon a lovon. 1933-ban elhagytam Örkénytábort és leendő apósomnál voltam mezőgazdasági gyakornok. Itt mindennap lovagoltunk Volt neki egy Alsószentiván és egy Favory Montenegra ménje. Én általában az utóbbin lovagoltam, de a másikon is gyakran. Itt azt az érdekes tapasztalatot szereztem, hogy a mocsaras, süppedős talajon a lipicai sokkal biztosabb és ügyesebben tudott átmenni, ugyanis volt egy Tó nevű rész— régi Tápió meder— ahol átmenve az Alsószentiván majdnem beledőlt, míg a Favory, mint egy szarvasmarha könnyedén átszaladt rajta, és alig süllyedt meg. Igaz Favory jó egy mázsával könnyebb volt. Három gazdász évem alatt nem sokat lovagoltam, csupán Keszthelyen az ottani önálló huszárszázad Hubertus lovaglásain vettem részt. Mindig, ahova a sors vetett és volt alkalmam lovagoltam, Így György bátyámnál a ceglédi 2-es huszárezrednél, vagy Péter bátyámnál a Bem lovas tüzéreknél. Pár hónapig Sarkadon voltam az ottani cukorgyár béruradalmában segédtiszt. Ott rábukkantam egy kissé korosabb külsejű ügetőménre. Nevére már nem emlékszem. Menni még mindig nagyon tudott, ez volt életem egyetlen ügetője. Ezen jártam ki a határba, és úgy végeztem a dolgot, hogy a majorba vezető kisvasúthoz kerüljek. A sín köze mindenütt salakos volt. Úgy ügetett a keskeny sínpár között, mint a szél. Előtte a kengyelt rövidebbre vettem,és persze így csak állni lehetett erős térdtámasszal, a száját úgy kellett tartani, ahogy a ló trenírozva volt, ahogy megszokta, mert amint az ember a lovat megfelelő szártartással felvette, azonnal indult, mint a vihar. 1941-ben néhány hónapig Mezőhegyesen a ménesben voltam vendég, itt mindennap lovagoltam. Újra csak nem dicsekvésből mondom, hogy hosszú évekig nem estem le lóról, de Mezőhegyesen egy kis kancán lépésben haladva mentem. A kis kanca egyszer csak felágaskodott  majd alapos lenszádot tett , de nem előre, hanem oldalra és ezt olyan gyorsan csinálta, hogy mire észhez tértem már rég a földön voltam. Ilyent sem azelőtt sem azóta nem láttam lótól produkálni. Bánkúton lettem kerületvezető . Itt minden reggel lóháton mentem ki és reggelire tértem haza. Azonban a lovam csak a közlekedés mértékét ütötte meg, más nem volt. Két pár kocsiló állt rendelkezésemre. egyikkel délelőtt, másikkal délután jártam a határt és ellenőriztem a munkákat. A front alatt Alcsutra  a göböljárási kerületbe helyeztek át. Itt állt két mén, amiken senki nem lovagolt, így jártatva sem voltak. Ezeket lovagoltam, míg a front minket is elért és ekkor jó időre megszűnt a lóval való kapcsolatom , mert ló sem volt. A háború után 1948 V. 1-től  a lótenyésztésnél kezdtem dolgozni, és Kisbérre kerültem lótenyésztési segédellenőrnek,ahol még szintén nem volt ló, csak a volt törzsmén istálló romjait, tégláit rendezgettük. Szerencsémre februárban már Pestre vezényeltek, az Állatorvosi egyetemre, és így végezhettem el az egyetlen megtartott lótenyésztési felügyelői tanfolyamot, teljesen a volt méneskari fejtágítók mintájára, de lovaglás nélkül. Szak és Államvizsgát tettem. Ez a tanfolyam három hónapos volt, és innen már szerencsémre a győri lótenyésztési felügyelőségre kerültem át. Alig jelentkeztem Adamovich Kári bácsinál, máris ki lettem rendelve dr. Gonda Sándor kerületi lótenyésztési  felügyelő mellé a mén felvásárláshoz. Ekkoriban is történt egy rém érdekes eset. Tiszaroffon a gazdák elég sok mént vezettek fel a tanácsi udvarba. ennek majdnem a közepén volt egy kút deszka kávával. Az egyik gazda ménje valamitől megijedt, és hátrálni kezdett. A tulajdonost, mint a pelyhet vitte magával, és egyenesen a kútnak hátrált. Legalább 7-8 lépést tehetett a kút felé, mind azt hittük, hogy a kútkávánál csak megáll. Sajnos a kútkáva nem leásott oszlopokkal volt ellátva, hanem csak könnyű deszka káva volt a kútra rátéve. A gazda rángatta a szárat, erre a mén még gyorsabban hátrált. Mikor a kávához ért, azt olyan szerencsétlenül rúgta el csánkjával, hogy a kútról lerepült és a mén a következő pillanatban már farral lefelé bent is volt a kútban. Elég mély volt a kút cca. 8 méter, de a víz nem lepte el a mént. Két első lába kint volt a vízből, a kút falán, és csak a hasáig lepte el a víz. Nagy riadalom támadt, tűzoltók stb. és volt egy bátor ember, aki kötélen leereszkedett megfelelő biztosítással, és úgy kötötte át az első lábak mögött az erős kötelet a ménen, hogy az a felhúzáskor se húzódjon összébb mert akkor a ló megfulladt volna. Így a tűzoltók segítségével sikerült a mént kihúzni, mindnyájunk legnagyobb csodálkozására a saját lábán vezette el a gazdája, persze marján, csánkján, és több helyen csúnya sérülései voltak. Adamovich Kári bácsival ló törzskönyvezést is vezettünk. Csodálatos volt, hogy már 1948-ban milyen szép számmal akadtak koronás kancák, és különösen Rábcakapin. Egyik jó öreg gazdánál volt egy különösen szép szürke koronás kanca is. Összesen három lova volt. Bent beszélgettünk a szobában, látni akartam még egyszer A szép kancát és kimentem. A gazda élt a gyanúperrel, hogy talán az istállóba is bemegyek , mert egyszer csak rémülten megjelent, hogy az Isten szerelmére azonnal jöjjek ki, mert az egyik lova idegent nem tűr el és nagyon krudélis. Én minden lóhoz bementem, és semmi baj nem történt, azok teljesen nyugodtak maradtak, amin a gazda is nagyon elcsodálkozott, maga sem értette a dolgot. Ezt azért mondom el, mert világéletemben féltem, respektáltam a lovat, ha a földön voltam, csak abban a pillanatban szűnt meg ha már a hátán voltam, de akkor végleg. Gyermekkorom óta igen sok, csúnya esetet láttam, hisz mindig lovas katonák között forogtam. A csúnya dolgokból négy estet azonban elmesélek, és akkor ez a félszem megtalálja a reális alapot. Első esetben, amikor még Prónay László volt a parancsnok, elővezettek egy lovat, a lakásunk melletti törzsistálló elé. Albert bátyámmal egy szobában laktunk, és ami szobaablakunkból jól oda lehetett látni. Prónay és apám álltak a ló előtt, a huszár baloldalon állt és fogta a szárat. Prónay ekkor elkezdte pálcával ütögetni a ló orrát, apám kissé távolabb állt. Ablakunk csukva volt, így hangokat nem hallottunk. Úgy látszik a ló egyszer csak megelégelte az orrpálcázást. Hirtelen felemelkedett és jobb első lábával szabályosan levágta Prónayt, de oly szerencsés volt, hogy különösebb baja nem történt, csak a füle vérzett, ugyanis a huszár elrántotta a lovat. Ugyancsak a PIK-ben történt, hogy a huszár vasaltatni vitte a lovát, most is pontosan látom hogyan történt, mert véletlenül ott voltam, ugyanis Reisz Főpatkoló mestert nagyon szerettem és a vasalási szertartást is nagyon szerettem nézni. nem kantáron hozta a lovat, hanem kötőféken és láncon. Teljes nyugalommal érkeztek a patkoló műhely elé, ott azonban a ló hirtelen megperdült és pontosan a huszár láncot tartó kezét rúgta el, rettenetes volt. Harmadik eset Örkénytáborban történt. Ott tartózkodásom alatt két bolgár tiszt is volt az iskolába vezényelve, Georgieff Ciryl gárdalovas főhadnagy és Makerieff Kristo lovas főhadnagy. Mindketten kaptak egy-egy lovat a Magyar Államtól ajándékba. Ha jól emlékszem Makarieff az övét Magyar Emléknek nevezte el. Ezt a lovat imádta, majdnem, hogy vele aludt. Oly szelíd volt, hogy kiment vele a borókásba szabadon sétálni, a ló mindenütt vele ment. Makarieffnek  megvolt az a rossz szokása, hogy nem oldalról szállt lóról, hanem kinyomta magát hátra a nyeregből és a ló farán lecsúszott és megveregette a kedvence farát. mikor én ezt többször láttam, kézzel, lábbal megmagyaráztam Kristonak, hogy  ezt ne tegye, mert a ló kiszámíthatatlan, és egyszer baj lesz. Nem voltam jelen az esetnél, de egy alkalommal, mint mesélték, egy ilyen lehuppanás alkalmával a Magyar Emlék valamitől megijedhetett és Kristot szabályosan felrúgta, az isteni szerencséje, hogy a lehuppanás pillanatában rúgott, így csak a csánkjával rúgta, inkább lökte fel. Még a PIK-ben, mint 12-éves gyerek lovardát tartottam az altiszti gyerekeknek, a már említett Apró nevű pónin. Délután, amikor a tisztek már nem lovagoltak a nagy fedelesbe, csak Gergely bácsi volt jelen, ő Vicán ült. Én az ostorral nagy begyesen csapkodtam össze-vissza, szerencsémre az ostor hosszú és nagy volt, és egyszer odacsíptem Aprónak egyet. Ez már nem tetszett neki, hirtelen hátracsapta füleit, és irány nekem. Szerencsére én azonnal kapcsoltam, hogy itt baj lesz, futásnak eredtem a közelben álló Vica felé, és be a hasa alá. Nagy ló volt, így én befértem, itt már Apró megtorpant, és nem tudott levágni, Gergely bácsi majd meghalt a nevetéstől. Tehát, hogy a földön a lovat respektáltam, megvolt hozzá a tapasztalatom, sok csúnya rúgást láttam később is. 1949-ben enyhén szólva a szakvégzett embereket mind kirúgták velem együtt a felügyelőségtől. Ekkor évekig segédmunkás lévén csak úgy jutottam lóközelbe, hogy a FŐSPED istállóinál lévő végtelenül mocskos WC-ket javítottuk, és dugulásaiktól mentesítettük. Bár meg kell jegyezni, hogy napközben az istállóban csak beteg lovak voltak. 1949-től 1964-ig tartott a ló mentes életem. 1964 V.-hó 1-ével lettem a Pest megye lótenyésztési felügyelője. Ekkor úgy Pest megyében, mint Jászberényben a ménösszpontosító állomáson kiszállásaim alkalmával lovagoltam, és egy jászberényi Hubertus lovagláson is részt vettem. Később átmentem az Állattenyésztési Felügyelőségen belül a fejlesztési csoporthoz.. Néha még ekkor is kijártam a ménösszpontosító állomásra lovagolni, de ekkor már Haranghy Miklós volt a lótenyésztési felügyelő. Itt találkoztam egy ménnel, amit Magyar Imre korábban már belovagolt, és állítólag az olimpiai díjlovaglás programját tudta. Ez már évekkel ezelőtt volt, a mén már teljesen szét volt esve. A ló azonban valóban tudott, mert mintegy 20 percnyi sanyargatás küszködés után gyönyörűen tette a passaget. Én nagyon boldog voltam, de jól el is fáradtam, már akkor 52-53-éves lehettem. Közben Tatán, Galkó Ernőnél részt vettem két ízben az Old Concourson. Az első alkalommal sikertelenül, mert a lovam megállt. Másik alkalommal más lovat kaptam és egy orvossal holtversenyben első lettem két összevetés után, emelt akadályokkal, de a következő emelést Galkó már sokallta, nem engedte meg, így maradt a holtverseny. Az egyik alkalommal Bodó Imre bácsi is részt vett, Tóth Bélus ha jól emlékszem a zsűriben volt. Visszatérve Magyar Imrére, Örkénytáborban létemkor már altisztek is voltak vezényelve, Magyar Imre már akkor nagyon kitűnt tehetségével. Apámnak volt egy oroszlán nevű fiatal lova, csak Magyar Imrét engedte ráülni. Később a magyar spanyoliskolánál volt, sőt úgy emlékszem mintha a bécsit is megjárta volna. A háború után a ceglédi fedeztetési állomás vezetőjeként láttam őt viszont nagy örömömre. Sajnos nem, kímélte egészségét, és ez a rendkívüli lovas tehetség hullócsillagként idő előtt hunyt ki. Három fiam van, közben ők is felnőttek, mindegyik el van kötelezve a lóval. Dénes a legidősebb a BLK belovaglójaként concoursokon szépszámú első és egyéb helyezést ért el. Majd később a kerteskői ménes szépalmai egységének, majd az egész kerteskői ménes vezetője lett. Ezen idő alatt, mikor náluk voltunk mindig lovagoltam, sőt 68-éves koromban Dénes Rávett, hogy a Kávés nevű sárga lóval induljak el Bábolnán az Old Boy versenyen. A Kávés nem volt egy nagy tehetségű ló és szeretett megállni. Néha úgy látszott, hogy kedvvel megy, de hirtelen mégis megállt, de nem csak úgy egyszerűen, hanem a megállással egyidőben teljesen megmerevített háttal alaposan feldobva a farát, ez rendszerint egyenértékű volt a leeséssel. Ezt velem is megtette egy ízben, és megint, hosszú idő után letett az akadályba. Az Old Boy concourson azonban nagyon figyeltem és éreztem, hogy a kőfal előtt szándékozik megállni, és ezt a mókát velem is eljátszani, ezért erősen ráültem, hajtottam és a szárral a fejét kissé megemeltem, így megállni nem tudott, de a hátsó lábaival a kőfalat leverte, és én egy pocsékugrást produkáltam. Itt még helyezéshez jutni sem volt remény, mert első lett az a tizenhat amelyik a legnehezebb és több más számot megnyert más lovassal, lés egyébként a legtöbb ló ilyen volt, ahol Kávéssal nem is jöhettem számításba. Cicke, Prutkay ugyan felajánlotta egyik lovát, amiről Dénes fiam lebeszélt, én még ma is sajnálom, mert azzal a lóval némi esélyem lehetett volna, mert a nagyszámokban is jól ment. Itt érkeztem el harmadik lovas dicséretemhez. Dénes fiam és a felesége mintegy 20 napos külföldi útra mentek. a lovait rám bízta, feleségemmel őriztük a házat. A Darjál nevű sárga lovat nap mint nap lovagoltam a PIK-ben és Örkénytáborban tanultak szerint. Amikor hazajöttek és a fiam először felült Darjálra, és a terepről visszajött, lelkendezve esett nekem „papa mit csináltál ezzel a lóval, remekül megy”. Hát én csak azt, amit tenni kellett vele. Megtanítani arra, amit még nem tud. Most két saját lova van . Néha felülök még ma is , de őszintén szólva azért, hogy félórát lovagolok, utána egy hétig izomlázam van, most már nem szívesen teszem. Hiába az idő rohan, ma már 73 éves vagyok. Most az unokáimon a sor a lóra szállásban, és egész ügyesen lovagolnak. Arra vagyok büszke, hogy az örkénytábori nagyszerű intézményt, apám Vitéz Szunyogh Albert Parancsnoksága alatt épült fel, hogy mi is volt ez? le van írva Kelemen Ernő cikkében, mely megjelent a Szent György 1934 december 25.-i számában,de úgy van leírva, mintha azt Malanotti ezredes létesítette volna holott Malanotti 1934-ben vette át az iskolát, minthogy Kelemen  az interjú idejét sem közli. Malanotti mintegy négy hónapja lehetett parancsnok, ezalatt az idő alatt nem csinálhatott csodát. Ami ebben a cikkben le van írva az mind már megvolt, csak át lett véve. A tanárok és az olimpiai keretben szereplő tisztek  mind régiek, akik apám idejében is ott voltak. Sőt tovább megyek , Platthy József, az egyetlen olimpiai lovasunk sem Örkénytáborban kezdte a lovaglást, hanem még a PIK-ben Pesten. Távol áll tőlem, hogy Malanotti érdemeit kisebbítsem, már korábban írtam, hogy nagyszerű ember és nagyszerű lovas volt. 1931-ben Torontóban megnyerte a Nemzetek Díját Ibolya II.vel. És ahogy a Szent Györgyöket nézetem, ezzel fejezte be-- méltóképpen--mint ezredes, az aktív concourslovas szereplését. Számtalan gyönyörű tiszteletdíja volt. Én egyszer  a Szentkirályi utcai lakásukon fényképezésre összeszedtem a díjait, le is fényképeztem, de azt is elfújta a szél a többivel együtt. Apámat szerették tanítványai, és szinte sajátkezüleg építette fel lovaglóiskoláját, de ebben tanítványai is segítségére voltak. Gyuri fiam kint jártamkor elvitt Némethy Bertalan telepére, de legnagyobb sajnálatomra sem ott sem Örkénytáborban nem találkoztam vele. Vizy István, aki az USA-ban az olimpiai keret lovasedzője volt, szintén már a pesti iskolában kezdte el igazi és nagyszerű pályafutását. Tóth Béla lovas mesteredző—de én sokkal többre tartom a lovaglótanár meghatározást—aki nekem kedves barátom, honfitársam, mert bihari és Örkénytáborban együtt lovagoltunk, szintén apám idejében kezdte el a legmagasabb szintű lovaglást. És ha jól emlékszem Székesfehérvárott volt szegény hősi halált halt Péter bátyám equitációs parancsnoka és lovaglótanára.

Vissza

 

 

                                                                                                

e-mail

averzio@gmail.hu

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
LINKEK

   AVERZIO-FOTO Saját, egyéb képalbum 

 

 

 

 

http://www.lovasszovetseg.hu/

Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesülete

 Díjugrató eredmények

 Military eredmények

 Díjlovaglás eredmények

 Fogat eredmények

 

http://www.dijugratoszakag.hu

http://military.lovasszovetseg.hu/

http://dijlovaglas.lovasszovetseg.hu

 EVENTING

 Zala megye lovasoldala

 Lovasok.hu

 


 

 

Tartalom


Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE // WISE-VOGUE