Az örkényi iskola
Nincs olyan lovas, lóval foglalkozó, aki nem hallott még Örkénytáborról. Ennek ellenére mégis keveset tudunk az egykor a lovaglás egyik fellegvárát képviselő létesítményről.
Örkénytábor az Örkény településhez kapcsolódó katonai tábor, melyet 1800-as évek közepén hozták létre. Pálóczy Horváth István adományozta a felesége Csurgai Ilona birtokaiból a területet a Magyar Honvédségnek.
Táborfalva új falu, a történeti időkben ilyen nevű település nem létezett. 1870-ben 394-en lakták a mai településterületen lévő tanyákat. 1875-ben a birtokos Várady Gáborné katonai célokra eladta a mai Táborfalva nyugati részén fekvő rossz minőségű földjeit. E területen alakult meg 1886-ban a mai napig katonai településként létező Örkénytábor. (1886: Barracken Lager; 1907: Lőtértábor; 1926: Örkénytábor) 1889-ben nyílik meg a vasútvonal, melynek vasútállomása közelében alakult ki később a faluközpont. 1908-ban a mai Táborfalva északi részére, a Telepre költöznek be a Pálóczi család cselédei, Örkénytáborban megkezdi működését a posta. 1922-ben felépül a telepi iskola. 1926-ban felparcellázzák a mai falu központi területeit. 1930-ban Örkénytáborba költözik a Honvéd Tiszti Lovagló Tanárképző Iskola, felépül a lovarda.
A nagyszabású terv java részét az 1930 év elején elkezdett munkálatok során meg is valósították. Az áthelyezett Lovaglótanár-képző
szervezetileg az eredeti feladatot (lőtér és raktár) ellátó táborparancsnoksághoz tartozott, mint ahogy ez alá tartozott a „lovastiszti tanfolyam” és az ide vezényelt huszárszázad is. A századot azért telepítették ide, hogy a tisztek a megfelelő terepadottságok kihasználásával a lovascsapatok kiképzését gyakorolhassák, ugyanis az ezredek körzetében már egy-egy század gyakorlatozása is komoly akadályokba ütközött a kellő méretű szabad terület hiánya miatt.
A hallgatókon kívül a lovaglótanár-képzőhöz tartozott a válogatott keret, emellett a lovas alakulatok altisztjeinek tartott segédoktatói tanfolyam, valamint 1933-tól a táborban felállított spanyoliskola keret is.
Az első kapavágásra 1930. május 17-én került sor, és igen gyors ütemben megkezdődtek az építkezések, olyan formában, hogy a régi épületeket is felhasználták, átalakították az iskola céljainak megfelelően. A telepen elhelyezett négy nyitott lovarda, valamint a terepen levő vágtapálya, akadálypálya, versenypálya, stb. ha nem is érte el a pineroloi színvonalat, annak mintájára létesült. Az olasz mintára lehetőleg mindenütt a természet adta lehetőségeket használták ki, csak az olasz iskolában lényeges szerepet játszó csúsztatót kellett mesterséges kialakítani. Az első időben meglehetősen sivárnak tűnt a homok pusztába épített tábor környezete, azonban az építéssel egyidejűleg fásították is a területet, a lovardák környékét, a vágtapályát stb., noha a fiatal csemeték az első években vajmi kevés árnyékot adtak. A tanárképzőt 1930. szeptember 30-án, némi késéssel adták át használatra. A Lovaglótanár-képzőben a tanév augusztus 20-tól július 10-ig tartott. A minimum kétéves csapatszolgálat és az elvégzett equitáció után kerülhettek a tisztek az örkényi egyéves tanárképző tanfolyamra. Egy évfolyamon általában 9 tiszt vett részt (négy huszár, négy tüzér és egy vonatcsapatbeli; később a létszámot emelték). Az iskolába egy szolgálati és egy saját tulajdonú hátaslóval kellett bevonulni, a többi lovat az iskola biztosította. Az egyéves tanfolyam után a legjobb hallgatók kerülhettek a II. évfolyamra, amely alatt már versenyen is indulhattak. A tanfolyam alatt a legnagyobb hangsúlya reggel 7 órától du. 2-ig tartó lovagláson volt, így a pótló kiképzésben (3,5éves csikókkal), a vadászosztályban (ugrólovakkal), a futószáras (díjlovas) osztályban, a szolgálati ló osztályban, a saját ló osztályban, majd az állami ménekkel végzett munkán volt. A tanárképzőbe vezényelt tiszteken kívül itt helyezték el az olimpiai keret, idomító- és ugróosztályát is. Joggal feltételezhető, hogy minden valószínűség szerint ez volt az örkényi intézmény létrehozásának a valódi indoka, mert a XX. század közepe táján semmi más nem indokolhatta egy ilyen nagyméretű és drága katonai lovasoktató-központ létrehozását. Az olimpiai keret díjlovas- és ugrólovascsapatra oszlott, a military csapat tagjai pedig a két csapat tagjai közül kerültek ki. Általában 15-20 lovasból állt az olimpiai keret, s legtöbb esetben az intézmény tanárai is tagjaik voltak. Éppen ez okozza azt, hogy igen nehéz ma már megállapítani, hogy egy-egy lovast oktatóként vagy a válogatott keret tagjaként vezényeltek-e Örkénybe (ugyanis a tisztek beosztása, részben előléptetésük következtében 3-5 évenként általában változott). A tanárok között szerepeltek (némileg időrendi sorrendben) Szunyogh Albert (iskola pk.), Malanotti Lajos (tanár, iskola pk. tábor pk.), Keméry (Kempner) Pál, Binder Ottó (tanár, iskola pk.), Adda Alfréd (tanár, iskola pk.), Kánya Antal (tanár, iskola pk.), Hanthy László, Endrődy Ágoston, Kókay Pál, Németh Dezső, Reznek Jenő, Hazslinszky-Krull Géza, Bodó Imre, Visy István stb. Örkény táborban, illetve a magyar lovas kiképzésben minden adott volt, hogy egy sajátos stílus alakuljon ki. Mindenekelőtt a Lovaglótanár-képző helyszíne: túlzás nélkül mondható, hogy akár az otthonukból, akár az istállókból kilépve, a lovas és a ló máris természetes környezetben, a „terepen"érezhette magát. Ebben a környezetben, amelyben minden a lovaglásnak volt alárendelve, az egykori bécsi iskola felfogása szerint kiképzett tanárokat champagne-lovaglásba, a klasszikus iskolába építették be a fiatalabb nemzedék olasz iskola szerint „természetes lovaglás” elveit, ami elsősorban a lovak alapkiképzésében érvényesült. Az idősebbek megértették és elfogadták az újat, míg a fiatalabbak, saját tapasztalataik alapján is rájöttek, hogy nagyon jól összeegyeztethető, sőt egymást kiegészíti, és az igazi korszerű felkészülést jelenti a klasszikus elvek alapján idomított lovakkal való „természetes lovaglás", azaz az ugrásokon és a terepen végzett gimnasztika, ügyesség és izomfejlesztő gyakorlatok. Része volt ennek a kiképzésnek a galopp-versenyek úrlovas 48 számaiban, a „zászlók közötti” (gát- és akadály-) versenyeken, továbbá a nagyon fontos őszi falkavadászatokon való részvétel. Érdemes megjegyezni, hogy a sportlovak is részt vettek az őszi falkavadászatokon, s az itt szerzett lendületet és menőkedvet használták ki a téli idomító munkában. Az iskola azt vallotta, s ebben nem különbözött a többi isko-lától sem, hogy minden lovat azonos módon kell kiképezni egy meghatározott szintig, s csak a kiképzett, jól idomított lóval lehet valamilyen irányba (díjlovaglás, díjugratás, military, sőt galoppverseny) folytatni a munkát. Az örkényi kiképzés során nemcsak az alapmunkával, az alapkiképzéssel ismerkedtek meg az iskola növendékei, hanem a magasabb szintű „folytatásban” is (a ló használat, a sport minden ágában) részt kellett venniük, s a legmagasabb szinten kellett „érzést" szerezniük. Ez határozta meg az örkényi lovasok szemléletét: bármilyen munkát is végeztek, mindig az idomító, a terep, az ugró- és a galopplovas szemléletével, érzésével dolgoztak. Mindezekhez még hozzá kell vennünk a katonai fegyelmet, ami a lovaglótanárok kiképzésében érvényesült. Mindenkinek úgy kellett lovagolni, ahogy azt a lovaglótanára megkövetelte. Ennek következtében - noha, mint sportolók később teljes önállósággal dolgoztak - a magyar lovasokat mindig egységes stílusuk jellemezte. Az örkényi iskola módszerét megteremtőik es tanítványaik soha nem tartották különösnek, speciálisnak, egyszerűen csak a helyes lovaglásnak mondták. Az örkényi tanárképző fennállása mindössze 14 tanévet (a PIK- éveit is számítva 23 év) tett ki, amelyből öt háborús esztendő volt. Az, hogy ezen rövid idő alatt egy iskola alakult ki, az már csak működése megszűnése után vált egyértelművé. Működése alatt ugyanis nem sok kiemelkedő sikert értek el a magyar lovasok: díjugratásban mindössze egy Nemzetek Díj első helyezését csapat (Salzburg, 1931), egy Nemzetek Díjában való egyéni első helyet (Aachen, 1935. Schaurek 0., Mr. Spokes.), egy olimpiai bronzérmet (Berlin, 1936), valamint militaryban olimpiai 5. helyet sikerült szereznünk. De az iskola várható hatásáról Reznek Jenő 1931-ben már a következőket írta: „most van az, az idő, mikor a lovas kiképzés helyes alapokon(modern viszonyok között) megkezdődhet és felépülhet, de ezért ne legyünk túl nagyigényűek kezdetben azokkal szemben, akiknek az új, helyesen felépített kiképzésről világviszonylatban kell számot adniuk, mert egy ugrásszerű fejlődés máról holnapra be nem következhetik, hanem csak pár év múlva lehet számon kérni és követelni az átlagos, világviszonylati nívót. Örkény igazi sikere és az „örkényi iskola” mítosza, hírneve a második világháború után keletkezett, elsősorban Némethy Bertalan, Endrődy Ágoston, Hazslinszky-Krull Géza és Visy István sikerei nyomán.
A lovasképzés, Örkénytáborban
Az első világháború előtt a bécsi Ungargassén működő katonai Lovaglótanár-képző Intézet (Reitlehrerinstitut) volt az Osztrák-Magyar Monarchiában a lovasképzés központja, a lovasokkal és lovaglással szemben elvárható követelmények meghatározója. Az intézetben 10 hónapos képzésre évente mintegy 30 lovastisztet (közös huszár, ulánus, honvédhuszár stb.,) vezényeltek, míg a tüzér- és vonattiszteket Schlosshofban képezték ki. Egy-egy évfolyam legjobbjai további egy évet töltöttek az intézetben, amikor is Holicsra vezényelt állami mének vadászatra való kiképzésében és kipróbálásában vettek részt. A kiemelkedő tehetségű lovasokat további egy évre a bécsi spanyoliskolába vezényelték. A bécsi Lovaglótanár-képző az első világháború kitörésekor megszűntette működését, s a békekötés után sem folytatta munkáját. Hasonlóképpen megszűnt a Magyar kir. Honvéd Központi Lovagló Iskola is. A trianoni békeszerződés korlátozta Magyarország katonai erejét, a hadsereg létszámát, fegyvernemi összetételét, a katonai képzést. A jobbára a hagyományos fegyvernemekre korlátozott hadseregben fontos feladat lett a lovastisztek (lovasság, fogatolt tüzérség) képzése, ezért 1922. május 15-én Pótló Idomító Keret fedőnév alatt a lovastisztek továbbképzésére szolgáló központi intézményt létesítettek Budapesten, a Hungária körút és Kerepesi út sarkán levő Ferenc József laktanyában. A rövidítve csak PIK néven közismert intézmény első parancsnoka Prónay Sándor ezredes volt. Alig két évvel később, 1924 őszétől viszont már hivatalosan is Lovaglótanár-képző Intézet néven működött, azonban az itt végzett lovaglótanárok mindvégig PIK néven emlegették. A PIK, illetve a Lovaglótanár-képző parancsnokai és tanárai a bécsi Reitlehrer Institut egykori növendékei és háború előtti versenyek eredményes lovasai voltak. Az oktatás elveire Josipovich Zsigmond ny. ezredes gyakorolta a legnagyobb hatást, de oktatóként itt szolgált még többek között Szunyogh Albert, Malanotti Lajos is már. Mindez azt jelentette, hogy a budapesti lovaglótanár képző a bécsi klasszikus iskola, a champagne-lovaglás hagyo-mányait ápolta. A tisztek lovas képzése a Ludovika Akadémián kezdődött. A felvételi követelmények között nem szerepelt a lovagló tudás, sőt a tüzértisztek legtöbbje, sőt nem kevés huszár is az Akadémián tanult meg lovagolni (alapképzés). Az utolsó két évfolyamon napi egy-egy óra lovaglás szerepelt a tanrendben. A csapathoz kikerült tiszteket a következő évben a dandáronként, illetve az ezredenként tartott, később pedig Komáromban központosított, 6 hónapos (eleinte két alkalommal, a későbbiekben csak egyszer) lovaglótanfolyamra (equitációk-ra) vezényelték (középfokú képzés). Az equitációra a szolgálati és a saját tulajdonú lovukat vitték, míg a tanfolyamon beosztottak hozzájuk egy-egy pótlovat. A legjobbak kerülhettek Lovaglótanár-képzőbe, a magasabb fokú képzésre juthattak be. Az oktatás nemcsak felfogásában, hanem módszerében is igyekezett megfelelni a háború előtti elvárásoknak. Ezért mindenképpen biztosítani kívánta lovas tiszteknek a verseny-, valamint a vadászlovaglás feltételeit. A háború előtt a fiatal tisztek rendszeresen indultak az Úrlovasok Szövetkezete által Alagon és a vidéki versenypályákon rendezett lóversenyeken. A háború után ez lehetőség korlátozódott (az a pesti pálya helyett a Magyar Lovaregylet vette igénybe Alagot, s a vidéki pályák is megszűntek, illetve csökkent az érdeklődés), s jóformán csak a Pestvidéki Versenyegylet káposztásmegyeri lóversenytere állt rendelkezésre. A versenyegylet mellett a versenyek megtartásában érdekelt volt az Úrlovasok Szövetkezete is.. Több lovastiszt saját lovával indult a versenyeken, illetve a jobb lovasoknak egy-egy galoppidomár ajánlott lovaglási lehetőséget, mivel az úrlovasoknak állandó versenyistálló nem állott rendelkezésre. Ennek megteremtésére, első lépésként a PIK parancsnoka, Prónay Sándor ezredes 1923 őszén 5 telivért adott tréningbe Alagra. Később, 10-15 év múlva már 30-40 ló állt tréningben a Honvédségi Versenyistállóban. A versenyistállóban a huszár, a tüzér és vonat alakulatok neve alatt futottak a lovak.
A másik kezdeményezés a holicsi minta alapján való vadászlovaglási lehetőség megteremtése volt. Ennek jegyében 1926-ban megalakult az Örkényi Rókafalka Társaság, amely elvileg nyitott volt, bárki tagja lehetett. A kennelt és az istállókat a Honvédelmi Minisztérium biztosította az örkényi honvédkincstári bírtok majorjában. A Földművelési Minisztérium pedig kipróbálásra kerülő állami méneket bocsátott rendelkezésre, így a honvédség elkerülhette az esetleges „luxus dolgokra való pazarlás” vádját.. A kopókat – 16 coupels (pár), azaz 32 egyedet – pedig Angliában vásárolták. Miként a társaság nevében is jelezte, rókavadászatokra készültek, de már az első vadászszezonban kiderült, hogy Örkény környéke erre nem alkalmas. 1932-ben az Örkényi Rókafalka Társaság átalakult, pontosabban az örkényi Magyar kir. Lovastanár-képző Intézet vette át, és a master feladatát a mindenkori iskolaparancsnok töltötte be. A Lovaglótanár-képző Intézet rövidesen nemcsak a lovasképzés, hanem lovassport központja lett. 1927-ben megkezdődött az 1928. évi amszterdami olimpiára való felkészülés. Az olimpiai keret tagjaként számításba vehető tiszteket a Ferenc József laktanyába vezényelték, és itt összpontosították azokat a lovakat, amelyekkel a felkészülést megkezdték. Az olimpiai keret ettől kezdve szorosan összetartozott az intézettel. A válogatott keret tagjainak túlnyomó többsége a lovaglótanár-képzőben kapott valamilyen szolgálati beosztást. Éppen ezért elég nehéz megállapítani, hogy egyes tisztek mint kerettagok, vagy pedig mint lovag-lótanárok tartózkodtak az intézetben. Ennyi feladat ellátására (az ezred kiszolgálása, tanárképző, válogatott keret) a Ferenc József laktanya szűknek bi zonyult. Az olimpia, majd az 1929-ben Budapesten megrendezett nemzetközi mérkőzés tapasztalatai indokolttá tették, hogy a lovasképzésnek, de főleg az élsportnak jobb körülményeket kell biztosítani. Több tisztet külföldi tanárképzőkbe vezényeltek továbbképzésre, s rövidesen döntés született arról is, hogy tanárképző az örkényi katonai objektumba költözzék át. A Dabastól délre eső, Örkény és Tatárszentgyörgy között fekvő, mintegy 2600 hektár nagy-ságú, erdős, ligetes, meglehetősen rossz minőségű, homokos, szikes talajú, mezőgazdasági hasznosításra alkalmatlan területet a honvédség még az 1870-es évek közepén vásárolta meg kísérleti lőtér céljára. A tüzérségi gyakorló lőtéri (Tüzérségi Kutató Intézet) létesítésen kívül a későbbiekben vasúton is elér-hető lőszerraktárat építettek és a két világháború közötti időszakban (sőt utána is) megmaradtak ezek a funk-ciók. Az átköltözési programot Szunyogh Albert ezredesnek, a tanárképző Prónay Sándort váltó parancsnokának irányításával dolgozták ki. A honvéd mérnökkar műszaki főigazgatója által készített, mintegy hét és félmilliós költséggel számoló terv 1929 októberére készült el. A tervben az istállók, kiszolgáló épületek (kovácsműhely, betegló istálló, karantén istálló, raktárak, zabsiló, trágyatároló, két fedett lovarda (egy kisebb és mellette Európa legnagyobb, 30x140 m-es fedett lovardája. Melynek teteje 1942-43 telén a rá nehezedő hó nyomására beomlott), négy nyitott lovarda, külső szegélyén vágtapályával, továbbá parancsnoki épület, nős és nőtlen tisztek részére lakást biztosító pavilonok, a hallgatók, az altisztek és a legénység elhelyezésére szolgáló épületek, étterem, tiszti kaszinó stb. szerepeltek, amelyek mintegy 20-25 hektár nagyságú területen foglaltak helyet. A táboron kívüli területen kapott helyet a lovaspóló pálya, és a 2400 méter körméretű akadálypálya. A pályán és az átlóvonalakon negyven, 50-130 cm magasságú rögzített akadály épült. További 16 különböző „bank” és összetett ugráskombináció volt a pályán belül, ezenkívül létesítettek egy mászatót, valamint egy ugrókertet 30 különböző akadállyal. A külső részekkel együtt mintegy 80-90 hektárnyi területet foglalt el az intézmény.
Az iskola személyi állománya: parancsnok – 5-6 lovaglótanár–orvos–állatorvos–patkolómester–segédtisztek és írnokok, legénység (lóápolók), és mintegy 170 ló állt rendelkezésre, amelyek közt ott voltak a Szent György istálló sportlovai is, de nem számították hozzájuk sem a lovastiszti tanfolyam huszárszázadának lovait, sem a kipróbálásra ide helyezett állami méneket.
A lovaglótanár-képzőbe elvileg 9 hallgató kerülhetett évente: 4 huszár, 4 tüzér és 1 fő vonatcsapatból, továbbá 9 altisztet vezényeltek a segédoktatói tanfolyamra. Mindkét tanfolyam legjobb 4-4 hallgatója további egy évet töltött a tanárképzőben.
A hangsúlyt a gyakorlati képzésre helyezték. Az iskolába vezényelt minden tiszt magával hozta szolgálati és saját tulajdonú lovát. A többi lovat az iskola biztosította.
A lovaglás reggel 7 órakor kezdődött
7,00─7,50 Csikó osztály. Az iskola által biztosított pótlovakkal történt, amelyeknek felkészítését a tanév végére kellett befejezni (pótló díjlovagló feladat, 1 m magas parcours)
8,00─8,50 Vadász osztály. Az iskola által biztosított részben a további versenyzésre alkalmatlan, kiöregedett, 1,20-1,30 m magas parcourst teljesített lovakat vették igénybe.
9,00─10,10 Futószáras osztály. Ugyancsak az iskola által biztosított, a válogatott keretből kikerült díjlovakkal történt, amelyek már a nehézosztályú feladatra voltak kiképezve.
Szünet
10,40─11,30 Szolgálati ló osztály. A hallgatók a magukkal hozott szolgálati lóval military felkészítésben részesültek. Ezzel a lóval kötelező volt részt venni az iskola pályáján tartott 4000 méteres akadályversenyen.
11.40─12,30 Saját ló osztály. A hallgatók a magukkal hozott saját lovuk kiképzési szintjének megfelelő további képzést kaptak.
12,40─14,00 Ménlovarda (szeptember 10-től december 10-ig). Az iskolába vezényelt állami mének felkészítése a kipróbálást jelentő akadályversenyre, illetve az őszi vadászlovaglásokra
Október 15-től december 10-ig minden héten vadászlovaglás volt falkával.
Csütörtöki napokon lópihenő nap volt (a csütörtöki lópihenő minden katonai lovas alakulatnál, valamint méntelepeken is általános volt, szerszám- és ló szemléket tartottak), ekkor a hajtás gyakorlása (kettes fogat, tüzér hatos fogat), elméleti oktatás, ősszel pedig vadászlovaglás töltötte ki a napot.
Ha a hallgató több saját tulajdonú lovat hozott magával, úgy a reggeli munka előtt, vagy a délutáni elméleti foglalkozás után lovagolhatta le azokat.
Elgondolkodtató, vajon mi késztette a katonai vezetést arra, hogy ilyen nagyméretű beruházást hajtson végre, illetve ekkora költséggel (oktatók, lovak) működtessen egy lovasoktató központot? Tény, hogy a három huszárezred, és a tábori tüzérség nem igényelt ennyi lovaglótanárt. A Ludovika Akadémián sem avattak évente 4-6 huszártisztnél többet! A képzésben, az első és második évfolya-mon összesen 10-12 hallgató vett részt, míg az intézetbe vezényelt olimpiai keretbe tartozó lovasok száma megközelítette a 20 főt! Joggal feltételezhető, hogy az örkényi intézmény létrehozását döntő mértékben befolyásolta, hogy ideális felkészülési lehetőséget nyújtsanak a lovas válogatott keretnek. A harmincas, évek folyamán különösen az évtized végére Örkénytábor jelentősége megnőtt, és meg-nyitották külföldi tisztek részére is. Sorsa a háború végén megpecsételődött. 1944 októberében, amikor a frontvonal a Duna-Tisza közét is elérte, a legénységet és a lovakat Dunántúlra menekítették. Utolsó állomáshelyük 1945 márciusában, Szilsárkányban volt, a lóállomány szétszóródott, a személyi állomány pedig orosz fogságba esett.
A Magyar kir. Lovaglótanár és Hajtóiskola parancsnokai: Prónay Sándor ezredes 1922-től, Szunyogh Albert ezredes, utána pedig Malanotti Lajos követte. 1936. nov. 1-től Adda Alfréd ezredes 1938. márc. 1-ig, Binder Ottó vezérőrnagy 1942. nov. 1-ig, 1942. nov. 15-től Kánia Antal ezredes, utolsó parancsnoka pedig Hazslinszky-Krull Géza volt 1945 március 1-től 3l-ig. A lovaglótanár-képzőnek működésének 23 éve alatt összesen mintegy kétszáz huszár-, tüzér-és vonattiszt hallgatója volt. A parancsnokokon kívül tanárai közé tartoztak, mindenekelőtt Josipovich Zsigmond közvetlen tanítványai, PIK-ben, azaz a Ferenc József lakanyában végzett Binder Ottó, Bíró J. Árpád, Bodó Imre, Endrődy Ágoston, Hanthy László, Hazslinszky Zoltán, Jankovich Lőrinc, Keméry Pál, Kókay Pál, Németh Dezső, Reznek Jenő, Száz Endre, Visy István stb.
Örkénytáborban minden adott volt, hogy egy sajátos stílus alakuljon ki. Mindenekelőtt a Lovaglótanár-képző helyszíne: túlzás nélkül mondható, hogy akár otthonukból, akár az istállókból kilépve a lovas és a ló máris természetes környezetben, a „terepen” érezhette magát. Ebben a környezetben, amelyben minden a lovaglásnak volt alárendelve, az egykori bécsi iskola felfogása szerint kiképzett tanárok a champagne-lovaglásba, a klasszikus iskolába építették be a fiatalabb nemzedék olasz iskola szerinti „természetes lovaglás” elveit, ami elsősorban a lovak alapkiképzésében érvényesült. Az idősebbek megértették és elfogadták az újat, míg a fiatalabbak saját tapasztalataik alapján is rájöttek, hogy nagyon jól összeegyeztethető, sőt egymást kiegészíti, és az igazi korszerű felkészülést jelenti a klasszikus elvek alapján idomított lovakkal való „természetes”, azaz az ugrásokon és a terepen végzett gimnasztika, ügyesség- és izomfejlesztő gyakorlatok. Ennek a kiképzésnek rész volt a galoppversenyek úrlovas számaiban, a „zászlók közötti” (gát- és akadály-) versenyeken, továbbá a nagyon fontos őszi vadászatokon való részvétel. Érdemes megjegyezni, hogy a sportlovak is részt vettek az őszi falkavadászatokon, s az itt szerzett lendületet és menőkedvet használták ki a téli idomító munkában. Az iskola azt vallotta, s ebben nem különbözött a többi iskolától sem, hogy minden lovat azonos módon kell kiképezni egy meghatározott szintig, s csak a jól megalapozott lóval lehet valamilyen irányba (díjlovaglás, ugratás, military, sőt galoppverseny) folytatni. Az örkényi kiképzés során nemcsak az alapozó munkával, az alapkiképzéssel ismerkedtek meg a növendékek, hanem magasabb szintű „folytatásban” is (lóhasználat, a sport minden ága) részt kellett venni, s a legmagasabb szinten kellett „érzést” szerezniük. Mindezekhez még hozzá kell vennünk a katonai hivatástudatot, a katonai fegyelmet, ami az elszigetelt Örkénytáborban érvényesült.
Az örkényi iskolás módszerét megteremtőik és tanítványaik soha nem tartották különösnek, speciálisnak: egyszerűen csak a helyes lovaglásnak mondták. Az örkénytábori tanárképző működése mindössze 14 tanévet (PIK éveit is számítva 23 év) tett ki, amelyből öt háborús esztendő volt. Működése alatt nem sok kiemelt sikert éltek el a magyar lovasok? Díjugratásban mindössze csak egy Nemzetek Díja első helyezést (Salzburg, 1931), egy Nemzetek Díjában való egyéni első helyet (Aachen, 1935., Schaurek Ottmár, Mr. Spokes), valamint az olimpiai bronzérem (Berlin, 1936., Platthy József, Sellő) és egy olimpiai 5. helyezés (Berlin, 1936. Endrődy Ágoston, Pandúr). Amiben kitűnt az iskola, az a lovasok egységes stílusa volt. Az iskola várható hatásáról Kósa-Reznek Jenő 1931-ben a következőket írta: „most van az az, idő, amikor a lovas kiképzés helyes alapokon (modern viszonyok között) megkezdődhet és felépülhet. De ezért ne legyünk túl nagyigényűek kezdetben azokkal szemben, akiknek az új, helyesen felépített kiképzésről világviszonylatban kell számot adniuk, mert egy ugrásszerű fejlődés máról holnapra be nem következhetik, hanem csak pár év múlva lehet számon kérni és követelni az átlagos, világviszonylati nívót.”
Örkénytábor igazi sikere és az „örkényi iskola” mítosza, hírneve a második világháború után keletkezett, elsősorban Némethy Bertalan (USA), Endrődy Ágoston (Anglia), Hazslinszky-Krull Géza (Hollandia), Visy István (Ausztria, USA), Butykay Béla (USA) által felkészített lovasok sikerei és irodalmi (Endrődy: Give Your Horse a Chance; Némethy: The de Némethy Method) tevékenységük nyomán. A második világháború után Örkénytábor továbbra is a honvédkincstár tulajdonában maradt. A lőszerraktár mellett a régi tanárképző istállóiban eleinte a nyugatról visszakerült, illetve az országban fellelt honvédségi lovakat helyezték el.
Az első időben Battha György huszár alezredes parancsnoksága alatt katonai ménesként működött, és számos, itt tenyésztett ló került a Honvéd Sportistállóba (pl. Ifjúság). A későbbiekben Honvéd Lóidomító telep (a honvédségi ménes Dióspusztára és Bőszénfára került) néven működött tovább. 1952. szeptember 1-től Lászai József százados lett a parancsnoka (Battha Györgyöt pedig Komáromba vezényelték az ekkor alakuló lovashadosztály törzsparancsnokának). A honvédség lovas alakulataival együtt az örkényi Honvéd Lóidomító telep működését is megszüntették 1953 decemberében. A honvédség a lovastábort a Földművelésügyi Minisztériumnak kívánta átadni. Erre azonban nem került sor, de még egyszer a sport szolgálatába állt. Az 1954-ben Budapesten megrendezésre kerülő V. Öttusa Világbajnokság lovas számát még Örkényben rendezték meg és a lebonyolítást biztosító 100 országos fedezőmén, valamint az öttusa istálló lovainak felkészítése is itt történt. A tábor területén az egykori istállókban, a kis fedett lovardában jelenleg honvédségi raktárak vannak…(Ernszt József nyomán)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
