Gyermekügyességi verseny Szarvaskenden 2010. március 21
2010. március 21-én rendezte meg a szarvaskendi Szabó-tanya a négyfordulósra tervezett gyermekügyességi verseny első fordulóját. A versenyiránti érdeklődésüket kielégítendő a szomszédos Zala megyéből is érkeztek versenyzők, Dr. Bartos Ádám, Felföldi Attila, Szabó Tamás már visszatérő vendégek, lehetőséget biztosítva tanítványaiknak a versenyzéshez. Negyvenhárom ifjú lovas száztizennégy starttal indult a kilenc versenyszámban. Igyekeztünk a legkezdőbbektől a már kissé haladóbbakig mindenkinek a képességeihez leginkább megfelelő versenyszámot találni, hogy a legfiatalabbakat se érje túl nagy csalódás. Erről a versenyről kissé másképp írok, hisz valójában ez a verseny egy kicsit a hóhér akasztásáról szól. Nem mintha be kellene vallanom, és nagyon nem is szégyellem, hogy ezt a versenyt én szerveztem, azt hiszem ezt minden érintett tudta, aki nem, az most megtudja, de bátran fel merem vállalni. A versenyről lehetnek pozitív, negatív vélemények, én nem fogom a bizonyítványomat megmagyarázni, annak nem sok értelmét látnám. Többedik alkalommal szűrtem le a konzekvenciákat, és nem hiszem azt, hogy most álljunk le, mert ez így jó, lehet ez sokkal jobb is ha tudjuk, hogy mit akarunk! A versenyt a nálam megszokott gyakorlattal szemben most nem minősítem, minősítsék azok, akik ott voltak, de csak azok!!! Merem vállalni a bírálatokat, és tudom is őket kezelni. Most kicsit a szervező szempontjából próbálom mérlegelni a versenyt. Kezdem azzal, hogy Vas megyében a lovaglás perifériájára szorult gyermekversenyeket még mindig „csak egy gyerekverseny”-nek aposztrofálják. Nem jutott el a tudatig az, hogy mennyiség nélkül nem lehet minőséget produkálni, vagy ennyire jó a megyei lovasainak teljesítménye, és naponta új csillagok tűnnek fel a lovaglás horizontján……? Én sajnos ezt is másképp látom, elképzelhető, hogy az én megítélésem nem jó. Véleményem szerint igenis van létjogosultsága az ilyen jellegű versenyeknek, ha azok kellő gondossággal és szakmai körültekintéssel szerveződnek és kultúrált, civilizált körülmények közt kerülnek lebonyolításra. Ebből az alaphelyzetből kellene, kiindulni, és nagyobb odafigyelést tanúsítani az ilyen jellegű versenyek szervezése iránt, és a megyei szövetségnek nem szabályzatot kellene gyártani egy jól működő rendszer alapján, annak lebutításával, hanem sokkal nagyobb ambícióval, a sokat emlegetett utánpótlás nevelésre is odafigyelve. Semmiképpen nem tartom jó megoldásnak a szövetség részéről ilyen mereven elzárkózást. a megyei szövetségtől, Gulyás Gábor részéről tapasztaltam némi odafigyelést, és segítő szándékot. De nem akarok nagyon eltévedni, és eltérni az alapgondolattól, most a szervezői szempontok alapján próbálom értékelni a versenyt. Hosszas egyeztetés után sikerült Prutkay Zoltánnal időpontot egyeztetni, ő már többedik alkalommal bíráskodott ilyen jellegű, Vas megyei szervezésben lebonyolított versenyen. Az ő bírálatával nyertesek és vesztesek egyaránt egyetértettek az esetek igen nagy többségében. Annak ellenére, hogy leírtam a vesztesek szót, most vitába szállnék önmagammal. Van ennek a versenynek vesztese? (ha van, legfeljebb a rendező, de semmiképpen nem az a kezdő lovas, aki első alkalommal bontogatja szárnyait) Véleményem szerint a gyerek, aki lehetőséget kap, semmiképpen nem vesztes, még akkor sem, ha netán nem az első helyek valamelyikét éri el egy adott versenyen. Ha egészen őszinték akarunk lenni, mindannyiunkban van némi egészséges exhibicionizmus, amit én valójában nem igazán nem ítélek el, de ha arra gondolok, hogy a gyerek otthon dolgozik néhány évet, amíg felnő egy hivatalos versenyen lehetséges induláshoz, mi az, ami őt motiválja. Ez, illetve az ilyen jellegű verseny! Nem ez volt az első általam szervezett verseny. A korábbi tapasztalatok alapján hamar rájöttem arra, hogy a legjobb szervezés is kudarcra van ítélve egy megbízható, jól működő háttércsapat nélkül. A versenybíró személyét már említettem, következő szerintem nagyon fontos dolog a versenyiroda, had említsem meg a kőszegi Iván Ferencné tanárnő és tanítványaiból álló kis csapatot, akik, a hivatalos versenyirodákat megszégyenítő gyorsasággal, precízséggel,és ami a legfontosabb pontossággal és már kellő rutinnal is végzik munkájukat, és percrekészen tudnak tájékoztatni (nem a csúcstechnika alkalmazásával). Azt még pluszban javukra tudom írni, hogy a gyerekek egy része a versenyen is indult, mindezek ellenére nem volt fennakadás a versenyiroda munkájában. Egy apró, talán mások szerint nem annyira apró hiba bekövetkezett az „egy lóval több gyerek is indulhat” a kiírás alapján, így az átnyergelés, átültetés okozott némi időzavart, de rugalmasan megoldottuk ezt az akadályt is. Ha a versenyzők időben, illetve korábban érkeznek ez a gond, fel sem merül.(nem felelősséget akarok lepasszolni!) Az edzőknek is tudomásul kellene venni, hogy nem rutinos versenyzőkkel indulnak, hanem megszeppent, kicsit tétova, stresszelő, néhány estben olyan gyerekekkel, akik még nem ültek lovon a saját mindennapos megszokott lovardájukon kívül.
Legvégére hagytam a legfontosabbat, a Szabó-tanyát illetve személy szerint Szabó József urat, hisz az egész produkció Szabó úr jóindulatán múlt, és az ő támogatásával realizálódott. Azt merem feltételezni, hogy a Szabó-tanyát nem kell különösebben bemutatni, nem az első verseny volt Szarvaskenden. Szabó úrnak teljesen mindegy, hogy megyei díjugrató döntőről, A-kategóriás díjugrató versenyről, vagy akár „csak egy gyerekügyességi verseny”-ről van szó, minden körülmények közt az igényesség az, ami meghatározza a rendezvényeiket. Hála a mindenhatónak, de leginkább Szabó úrnak, hisz számára ez egy volt a sok közül és nem egy „csak” volt. Nem akarom részletezni, hogy mi volt a Szabó-tanya érdeme ennek a versenynek a lebonyolításában, ha rövid akarok lenni---minden! Az alkalmazottak, beosztottak mind azon fáradoztak, hogy a versennyel kapcsolatos elvárásoknak maximálisan eleget tegyenek, ami sikerült, nem akarom részletezni, de minden a nagykönyv szerint működött. A Szabó-tanya részéről Kovács Attila volt az, akivel a részleteket koordináltuk majdnem ismeretlenül, és véleményem szerint, egészen jól sikerült együttműködnünk, feleségének, Erzsinek köszönhető, hogy a versenybíróság nem száradt ki, és nem halt éhen. Szabó úr részéről egy nemes gesztus volt az, hogy akik valamilyen okból nem tudtak lovat vinni a versenyre, saját állományából biztosított lovakat a versenyhez. Mindezek mellett az apróság eltörpül, hogy a versenyzőket és edzőiket egy ebéd erejéig megvendégelte.
„Természetesen” ez a verseny sem nyerte el mindenki tetszését, volt néhány apró, némely esetben mondvacsinált nyűg, amit én nem neveznék problémának. Olyan apróságokra gondolok, mint néhány szülő az irányú felvetése, hogy az én gyerekem miért elsőként, vagy éppen miért utolsóként indul. Valójában ez csak a szülői én is vagyok valaki, nekem is van véleményem, én is had szóljak bele. Némi konfliktuskezelő képességgel ezt is lehetett kezelni.
Ami, hétfőn a verseny utáni napon véletlenszerű találkozás alkalmával megdöbbentett az a szülő, aki leginkább méltatlankodott a versenyen, egy nappal később abszolút pozitívan nyilatkozott a versenyről. (óh emberi gyarlóság!)
Ebben csupán az a kellemetlen, hogy egy-egy ilyen jellegű megnyilvánulás el tudja rontani az egyébként kellemes hangulatot és rányomhatja bélyegét a verseny további lefolyására.
Néhányszor már említést tettem hangulatos, baráti légkörű versenyről, itt a segítőszándék tettekben is megnyilvánult, anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, higgyék el nekem! Elképzelhetőnek tartom, hogy ez nagy kérés, de nekem is idő kellett ahhoz, hogy feldolgozzam.
Köszönettel tartozom Szabó úrnak, hogy ezt a lehetőséget biztosította számunkra. Köszönet a Vas Megyei Lovas Szövetségnek, amiért a munkánkat nem segítette, de most legalább most nem is hátráltatta! (a cikk olvasása után majd ismét fogja) Megelégedéssel tölt el az a tudat, hogy a versenynek visszatérő résztvevői is vannak. Ez számomra mindenképpen egyfajta minősítést jelent!
Ezek után jöhet a személyemnek szóló, de a versenyre zúdított rosszindulatú, negatív véleményzuhatag.
--Si--
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
