Rádiháza az elmúlt évszázad során nemcsak a zalai, de a magyarországi lótenyésztés fellegvárának számított. A ménes alapítója a Horvátországból áttelepült Nagyborosnyói Bartha László volt, a kezdeti időszakban ő, valamint Miklós fia irányította a munkálatokat. A II. világháború utáni politikai és társadalmi viszonyok a ménesre is rányomták bélyegüket, az egykori magántulajdon állami kézbe került, tevékenységi köre is megváltozott. Voltak időszakok, amikor fényesen ragyogott a csillaga, de küzdelmes évtizedeket is átéltek az itt dolgozók, köztük a hazai lótenyésztés doyenje, az 1956 és 2005 között a Zala Megyei Lovas Szövetség elnöki tisztét is betöltő, most 84 éves Török László, aki a ménes történetének legavatottabb ismerője.

Amikor a Bartha család 1905-ben a horvátországi Paukovec-ről áttelepült Rádiházára, Gutorfölde legnagyobb birtokosaitól, Hodászy Bélától és Hodászy Jozefától vették meg a területet. Később nagyobb létszámú ló tartásához elegendő legelőket és a tenyésztéshez megfelelő épületeket kerestek, ilyenek Görbő pusztán, a Széchenyi-birtokon voltak. Ezek adásvételére 1912  januárjában került sor. A ménes megalapítását ezért számítjuk ettől az évtől - sorolja Török László, aki 1953-ban, alig 25 évesen, agrármérnökként került a zalai településre.

 A Bartha család kezdetben hét kancával rendelkezett, ezek egy részét egy Paukovec-i ménesből hozták, de akadtak közöttük a közeli náprádfai tenyészetből, illetve a söjtöri ménesből valók is. A lovak között előfordultak lipiciaik és angol félvérek is, a kezdeti időszakot az útkeresés jellemezte. Bő egy évtized telt el, mire a család az angol félvérek mellett döntött, ez meg is határozta a két világháború közötti korszakot.

- A díjugratás a katonák sportja volt, ebben az időszakban erre állt rá a Bartha család - magyarázta Török László. - A rádiházi lovak közül több ért el figyelemreméltó eredményt. A família legfiatalabb tagja, ifj. Bartha Miklós maga is megszállott lovas sportember volt, az apja az ő számára is tenyésztett egyre jobb angol félvéreket. Ezek egy része később galopp-pályára került, de számos kiváló fedezőmén is került ki a rádiházi ménesből.

A II. világháborút követő társadalmi-politikai átrendeződéskor a rádiházi ménest is államosították, Bartha Miklós el is hagyta a birtokot. Ezzel új korszak kezdődött, ekkor kezdik meg a tenyészhely ügetőkancákkal történő benépesítését. Az új tevékenységnek Török László lett a vezetője. Irányításával az állami gazdaság égisze alatt működő Rádiháza ismét fejlődésnek indult. Kiváló ügetőlovak kerültek ki innen, köztük az 1960-ban született Kabala, amely később névadója lett a ménesnek. A fekete mén összesen 58 alkalommal állt rajthoz, 30 győzelmet aratott, hússzor ért el helyezést, s csak 8 alkalommal futott helyezetlenül. Nevéhez több pályarekord fűződik, nemcsak idehaza, hanem Badenben és Bécsben is.

Rádiháza ezt követően még fontosabb szerepet játszott a hazai lótenyésztés történetében, hiszen 1959-től újra visszatérnek az ugrósporthoz, majd a hatvanas években kezdetét veszi a lovas idegenforgalom alapjainak lerakása. Ez a hármas tevékenység a mai napig tart, persze ismét megváltozott körülmények között.

A ménes történetéről kötet is született, s a centenárium kapcsán újabb kiadvány készül. A dicső múlt mellett azonban a jelenről sem szabad elfeledkezni. Ezt már dr. Török László állatorvos mondja, aki ma feleségével, dr. Török Erzsébettel (Török László lányával) kettesben vezeti a ménest.

- Ahogy a lótenyésztés 1949-től a kilencvenes évekig zajlott, az a rendszerváltás után nem volt folytatható, tulajdonképpen visszatértünk a kezdetekhez, ismét a II. világháborúig tartó korszakhoz hasonló alapokon működik a lótenyésztés - folytatta dr. Török László. - Ma az ügetőlovak tenyésztése a fő tevékenység, ez továbbra is komoly sikereket hoz számunkra. Az utóbbi 10-15 évben a hazai versenyeken a derbik kilencven százalékát Rádiházáról származó lovak nyerték meg. Mindezt egyre nehezedő gazdasági körülmények között értük el. Ma a lótenyésztés veszteséges üzletág, mi is úgy tudjuk csak fenntartani magunkat, hogy egyéb tevékenységeink fedezik a kiadásainkat.

A ménes vezetője a jövőre vonatkozó kérdésre nem ad egyértelmű választ, sokat sejtetően annyit mond, másfél éve a versenyeztetésben és a fogadásban elindult egy új folyamat, ez a lótenyésztésre nézve is biztató lehet. Ez fellendülést hozhat, amíg ez nem következik be, addig elkötelezettségük, a szívük hajtja őket tovább.