Varró József (1944 Kóka )
Díjugratás, military; ötszörös egyéni magyar bajnok, sokszoros bajnok, csapatban. Katonai Világjátékok győztese Közép-Európai Liga győztese, olimpiai és Európa-bajnoki negyedik helyezett csapatban.
Nem túlzás azt állítani, hogy Varró József alezredes a huszadik század második felének egyik legsikeresebb magyar lovasa. Negyvenéves sportpályafutása alatt közel négy évtizedig volt válogatott. Két szakágban jutott el a csúcsra. Militaryban és díjugratásban is olimpikon, ötszörös egyéni magyar bajnok, a Közép-Európai Liga és a Katonai Világjátékok egyéni győztese, számos rangos külföldi és hazai nagydíj győztese. „Mindig nagyon nyugodtan és kiegyensúlyozottan lovagolt. Erőssége volt a pontos távolság, valamint az átlag feletti ütem és iram érzéke. Legendás nyugalma érződött a remekül idomított lovai teljesítményén, ezért mindig lehetett rá számítani, a legnehezebb pillanatokban is. Megfontolt stílusa védjegyévé vált. A pályán töltött évtizedek alatt Varró József neve összeforrt Kiskunhalassal és a Határőr Dózsa Sportegyesülettel. Ez a hármas egység olyan márkanév, amit külföldön is ismernek, sőt elismernek”—mondja róla Prutkay Zoltán, a Nemzeti Lovarda egykori vezetője. Parasztcsaládból származom, lovak közt nőttem fel Kókán. 1958 végén a Tattersallban, a Bábolnai Export Istállónál vállaltam lóápolói munkát. Nagyon jó iskolának bizonyult, mert mindent meg lehetett tanulni a lovakról. Egyszerű napirendem volt, szolgálat, evés és alvás. Majd jött a lovaglás. Szabados Gyula volt a mesterem, akitől olyan iskolázott alapokat kaptam, melyek meghatározták a lovas pályafutásomat. 1959 tavaszán már versenyeztem, sőt az ifjúsági országos bajnokságon indultam. Fiatal voltam és sikerre éhes, hamar rájöttem, hogy csak a sportsikereknek köszönhetően emelkedhetek ki. 1960-ban Halász Judittal, Ákos Ajtonnyal és Frank Elemérrel a velencei ifjúsági Európa-bajnokságon vettem részt, majd rá egy évre Brightonban versenyeztem az ifi Eb-n. Az Export Istálló megszűnése után az Újpesti Dózsa következett, majd 1963-ban önként kértem a bevonulásomat Kiskunhalasra. A határőrség lovasiskolájában minden adott volt a sikeres szerepléshez. Többek között olyan nagyformátumú lovasokkal edzhettem nap mint nap, mint Bábel József, Hriazik Pál, Matajsz János,és Suti István. Öt-hat lova volt mindenkinek, kiváló műhelymunka folyt, tanultunk egymás hibáiból, és az egészséges rivalizálás jótékonyan hatott az eredményekre. Sikereink alapját a kiváló lóállomány és Hirling József szakértelme adta. A szava szent volt, nem kételkedtünk benne, hiszen egyszerre volt edzőnk és parancsnokunk. Az eredményességünkhöz hozzájárult még az utánpótlás nevelése és menedzselése. A tehetséges fiatalok sokat versenyeztek a rutinos lovakkal. Lovaim közül Zsena, krizsán Jánossal 1966-ban második lett az ifi Európa-bajnokságon, Ambrus Imre ifi bajnok lett Heródessel, míg Rozmaringgal három lovas is részt vett az ifjúsági Eb-n. A sportolók számára csúcs az olimpia. A szövetség az 1992-es olimpia előtt három évvel úgy döntött, hogy a honvéd a díjugratásra, az akkori lovastusázók és a határőr Dózsa a militaryra készül. Münchenben militaryban indultam Szabácsi Istvánnal, valamint Horváth József és Krizsán János klubtársammal. Sajnos az elhibázott felkészülés miatt nem tudtunk jó eredményt elérni. Nem tett jót lovaink kondíciójának és lábának a játékok előtt egy hónappal tartott válogató, ahol mély talajon időre, komplett harminc kilométeres olimpiai pályát kellett teljesíteni. Ezt a versenyt megnyertem, de lovam Abasár nem tudta kipihenni magát az olimpiára, és a terepen elfogyott az ereje. 1980-ban Moszkvában a díjugrató csapatban versenyeztem. A csonka mezőny és a jó eredmény elérésének reményében nagy volt a küzdelem a csapatba kerülésért. Már a válogatókon sem volt könnyű helyzetben a kapitány, Kollár Kornél. Kint az utolsó edzésen Ákos Ajtony lova, Pergünt lesántult, így Balogi András—Artemisz, Hevesy Barnabás—Bohém, Krucsó Ferenc—Vadrózsa, és Varró József—Gambrinus összetételű négyest nevezte. A hat csapatból negyedikek lettünk, míg Hevesy Barna az egyéniben hetedik helyen végzett. Sport szempontból többre értékelem az 1967-es luzerni Európa-bajnokságon elért negyedik helyezésünket.(Frank József, Suti, Széplaki, Varró) Póval, az első igazán nagy lovammal versenyeztem, és az olaszokat és a németeket is megvertük. Egyéni eredményben a legtöbbre az 1995-ös római Katonai Világjátékok és a Közép-európai Liga megnyerését, valamint a világkupa-döntős kvalifikációmat tartom, amit Királymezővel értem el, de sántasága miatt nem utazhattunk ki. Nagyon eredményes lovaim voltak,de a legjobbnak Kalandot tartom. Olyan érzést adott, amit a többi lovon nem éreztem. A középkategória bajnokságot egyedüli hibátlanként nyertük. A 150 cm-es összevetésen azt éreztem, hogy csak egy fantasztikus képességű ló lehet, amelyik így mozog. Nagy íveket ugrott és tette ezt könnyedén és fölényesen, nem volt gyenge pontja. Flegma volt, de nagyon precíz. Balszerencse, hogy hétévesen, az igazán nagy feladatok előtt Kólikában elpusztult. Megkönnyeztem, csakúgy, mint többször Királymezőt, akivel egész Nyugat-Európát végigversenyeztem. Nagyon sok energiát fektettem bele, sok, lassú munkát igényelt, nagyon jó ló volt, de lábproblémás. 1998-ban vele vonultam vissza a lovaglástól. Rozmaringot, becsületes harcosságáért szerettem. Szikrázó, jó teljesítményre volt képes, nyertem vele magyar bajnokságot, flegma volt, könnyen ugrotta a két métert, de szórt volt a teljesítménye. Nótás, nagyon ügyes ló volt, hét és nyolcévesen két magyar bajnokságot nyert. A mai napig vallom, hogy a fiatal lovat úgy kell felkészíteni a magasabb kategóriákba, hogy ne legyen törés a pályáján. Csak lépésről, lépésre szabad növelni a követelményen, hogy se idegileg, se fizikailag ne sérüljön meg, Nem szabad, hogy trauma érje, nem szabad, hogy nagyobbat ugorjon, mint amire fel van készítve, vagy képessége engedi. A ló a türelmet a későbbiekben meg fogja hálálni, és segíteni fogja lovasát. Megfontolt lovas voltam a pályán. A régi versenymechanizmust azért tartom jobbnak a mainál, mert a mostani felpörgetett versenystílus, az időhibapontos versenyek nem tesznek jót a fiatal lovaknak. Előbb a magasságot kell elérni, aztán jöhet a gyorsaság. Most azt látom, hogy mindenki rohan, szeretne helyezést elérni, és a lovak szét vannak nyújtva, így nem kerülnek oda az ugráshoz. Ha jó a ló, akkor meg tudja oldani, de hosszútávon a gyorsaság „eszi” a lovat. Rendezetten, jó tempóban és a megfelelő elugrási pontból a ló át tudja ugrani az ugrást. Persze rossz módszerrel a kisebb ugrások teljesíthetők, de a komolyabbak már nem. Tapasztalatom szerint sok ló többre lenne képes az optimális helyzetben. Ezt a filozófiát edzőként is vallom. Mestereimtől azt tanultam, hogy a hullámvölgyből csak munkával lehet kijönni, és az eredmény érdekében meg kell tanulni lóként gondolkodni. Hosszú és eredményes pályafutásom alapján kijelenthetem, hogy ebben is igazuk volt. Nyugdíjas éveimet az unokák teszik teljessé. Flóra, Zsófi, és Dani, nagy lóbarát. Külön öröm számomra, hogy a legnagyobb, Füzér Flóra egyre eredményesebben versenyez, és viszi tovább a családi hagyományokat.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
