Szeretni kell a lovat és a gyereket…

Toronyban kerestem fel istállójukban Szalai Emőkét és Endrődy Attilát, ahol lépésről-lépésre összeállt minden ahhoz, hogy önerőből felkészülni és versenyezni tudjanak. Mindketten jó néhány éve eredményesen versenyeznek a lehetőségeikhez képest, saját lovaikkal. Emőkének és Attilának számtalan B-kategóriás eredménye van, és A-1-es pályákkal is kísérleteznek. Lovaikat a lehető leghosszabb hasznos munkában tölthető élettartam jegyében dolgoztatják, Makkos Vili bácsi és néha Horváth Zoltán segítségével dolgoznak, de részt vesznek a külföldről jött oktatók edzőtáborain is.

Most mégsem az eredményeik méltatása miatt kerestem fel őket, a megbeszélt időpontnál kicsit korábban érkeztem, így láthattam négy kezdőlovas érkezését lóápolását, lovagláshoz történő készülődésüket, ami nem utasításra, hanem rutinszerűen, begyakorlottan történt. A négy kislánynak az sem okozott gondot, hogy segítsenek egymásnak, teljes természetességgel tették.

                Míg Emőke a gyerekekkel a lovakat készítette edzéshez, addig ifjabb Endrődy Attilával beszélgettünk.

A jövetelem célja tulajdonképpen a kezdőlovasokkal való foglalkozásról beszélgetni. Attila honnét jött az ötlete a gyerekekkel való foglalkozásnak?

Mielőtt a gyerekekről beszélnék, hadd említsem meg, Seper Krisztián nevét. Ha Krisztián nem lenne, ez a mutatvány kevésbé működne, mert a gyerekek az ő lovát is lovagolják. Krisztiánnak a versenyzés egy abszolút hobbi, számára öröm és élvezi. Hétköznap Ausztriában dolgozik, hétvégén a család, nincs ideje keményebben edzeni, viszont a gyerekek neki is köszönhetik, hogy lovagolhatnak. A gyerekek oktatásához visszatérve, heti három alkalommal van edzésük, de szinte az egész nyarat, iskolai szüneteket itt töltik. Azt hiszem, jól érzik magukat nálunk. A kezdőtől, aki még a lovaglás alapjait tanulja a B-1 kezdőlovas versenyzőig, vannak nálunk gyerekek. Az edzésmunkák mellett rendszeresen háziversenyeket rendezünk, amikre komolyan készülnek, és nagyon élvezik. Míg Attilával beszélgetünk félszemmel az edzőpályát figyelem, ahol Emőke már dolgozik a gyerekekkel közben a húsz-harminc évvel ezelőtti mentalítás jut eszembe rend, fegyelem, az edzői utasítások  maradéktalan végrehajtása, pontosan , fegyelmezetten és mindez hangoskodás nélkül.

Közben Emőke befejezi a kislányok edzését, míg ők a lovaglás utáni ló és felszerelés ápolással foglalkoznak, mi Emőkével folytatjuk a beszélgetést. 

Mielőtt a gyerekek kerülnének szóba, mondj valamit a saját lovas pályafutásodról!

1983-ban, Szombathelyen Makkos Vili bácsinál kezdtem lovagolni. Mióta eszemet tudom, lovagolni akartam, de addig anyukám nem engedte. Akkor elhatároztam lesz, ami lesz, engedik, nem engedik én akkor is lovagolni fogok. Mint kezdő annak idején én is lósétáltatással kezdtem a pályafutásomat.1990-ben vettem első saját lovamat, Kadarkát, egy angol telivért, nagyon jó ló volt.

Mióta versenyzel?

1991-ben kezdtem versenyezni,’92-’93-ban militaryban is indultam Kadarkával, B-közép kategóriában. A terepszakaszt és az ugrót hiába teljesítettük jól a gyenge díjlovaglás miatt összesenben nem jutottunk előbbre. Abba is hagytam, pedig nagyon tetszett. Az ugrósportot tovább folytattam és most már díjlovagolók is. Korábban nem volt, aki a díjlovaglásban segítsen és egyedül nem voltak olyan eredményeim, hogy érdemes legyen folytatni. A díjlovaglással az óta foglalkozom, mióta Horváth Zoli elindított azon az úton, ami érzésem szerint egyetlen értelmes útja a díjlovaglásnak. Dallos Gyuláéknak is sokat köszönhetek, a tőlük kapott segítségért. Sajnos hosszú, rögös út és elég nehéz.

Eddigi eredményeidről és lovaitokról mondanál valamit?

2000-ig telivéreink voltak, a magasabb vérmérsékletük miatt a militaryban jók voltak, az ugrópályán nem igazán, de érzékenységük és intelligenciájuk miatt nagyon szerettük őket. 2000-től elkezdtünk félvéresíteni, azóta jobbak az eredményeink az ugrósportban.

Az eredményeim?  1994-ben Nagyvázsonyban Kadarkával 183-cm-en kitartásos magasugratás, 1994-ben Zalaegerszegen triplebáron 160-cm,2003-ban ifjú Makkos Vilmos Emlékversenyt nyertem (B-3), olyan lóval, amelyik B-2-ben versenyzett addig. A téli fedeles versenyeken is folyamatosan részt veszünk. Díjlovagló versenyeken az általam képzett lóval indulok. Mondja Emőke némi malíciával. Mert nem mindegy, hogy általam képzett vagy jól alám lovagolt lóval versenyzek

Most már beszéljünk jövetelem céljáról, hisz az utánpótlás nevelés miatt jöttem hozzátok.

Elvégeztem a sportoktatói tanfolyamot, de nem sok mindenhez kötődött, utána elvégeztem a Tanárképző Főiskola Edzőképző szakát is. Azóta néhány rokon és ismerős gyerekkel foglalkozunk. Nekik szerencséjük van, mert viszonylag rövid lovas előélet után olyan helyen kezdtek el aktívan lovagolni, ahol elsőre a jó és helyes alapokat kapják, amit Németországban is tanítanak. Így könnyebb nekik, mert ők elsőre a jóval kezdenek, és nem válik szokássá, beidegződéssé egy-egy rossz gyakorlat. Őket igazán nem kell átnevelni, átszoktatni. Aki elsőre a jót tanulja meg, eleve sokkal könnyebb helyzetben van. Ezek a kislányok amellett, hogy lelkesek szorgalmasak és ügyesek odafigyeléssel dolgoznak

Miután a kislányok végeztek megkíséreltem őket is szóra bírni, ami nem okozott különösebb nehézséget.

Zsófi: 2002 áprilisában kezdtem el lovagolni. Nem tudom miért, egy hirtelen elhatározás, ki akartam próbálni. Megtetszett, és az óta rendszeresen járok lovagolni. Véletlenül kerültem ide, amit az óta sem bánok.

Anna: Két éve kezdtem el a lovaglást, szeretem az állatokat. Zsófi a barátnőm és általa kerültem ide. Nagyon jól érzem itt magam, egész nyáron itt voltam és nagyon jó volt. Szerintem a legjobb hely, ahol érdeklődtünk.

Olívia: Én a Makkos Vili bácsi által kerültem ide.

Erika: Ő már B-1-ben versenyez. Hat éve lovagolok, egészen kiskorom óta vonzódok a lovakhoz. Máshol kezdtem lovagolni, ott tanultam meg az alapokat, utána kerültem ide, itt újból az alapoknál kellett kezdeni. Barátságosak, türelmesek velünk, ha valamit rosszul teszünk, kijavítanak, de nem szidnak le bennünket.

 Máshol ilyen esetben üvöltöttek velünk, ha hibázunk, kijavítanak, elmondják mi volt a hiba és azt, hogy kell kijavítani. Mindezt nem durván, hanem emberi hangnemben. Máshol nem tapasztaltunk ennyi türelmet. Elvittek minket Kerteskőre ménes látogatásra, voltak közös biciklitúráink, palacsintasütések, a versenyekre is elkísérjük Emőkét és Attilát, úgy érezzük, hogy családi légkörben vagyunk. A lóról leszállás után sem vagyunk elzavarva, mint máshol, ahol eddig voltunk.

Ennyi dicséret után felébredt bennem a kisördög és kísérletet tettem arra, hogy valami olyant is halljak, ami a gyerekeknek nem tetszik. Ez viszont hosszas unszolásomra sem sikerült.

Mintegy összegezve az eddig elhangzottakat idősebb Endrődy Attilával folytatjuk a beszélgetést. Ő hosszú ideig a szombathelyi MEDOSZ sportkör színeiben versenyzett (Military), és volt a Vas megyei Lovasszövetség elnöke is. Így a lovassport adminisztratív és gyakorlati oldalát egyaránt ismeri

Mi a titka annak, hogy a gyerekektől ennyi jót hallottam?

Nincs titka, szeretni kell a lovat és a gyereket! Meg lehet szerettetni a gyerekkel, ha te magad is szereted, de ha te utálsz valamit, azt nehezen szeretteted meg másokkal, mert előbb vagy utóbb kilóg a lóláb. Nem tudsz igazán őszinte maradni, mert hol itt, hol ott szembekerülsz saját magaddal. Ezt csak így lehet, jó szívvel csinálni. Ne csináljunk nagy propagandát annak, ami nálunk van, mert fáj a szívem, de nemet kell mondani, mert a mi lehetőségeink is végesek.

Manapság nem hallani mást, mint azt, hogy a lovagláshoz csak pénz kell.

Neked erről mi a véleményed?

Kell hozzá pénz, ez tény, de nem minden a pénzen múlik. A kultúrált megjelenés, az ápolt ló nem pénz kérdése, sokkal inkább a szemléleten múlik. A lovaglás alapjainak megtanulásához nem kell igazán sok pénz, mégis ez okozza a legnagyobb problémát. Ha egy „jó” magyar lovas kimegy Németországba, ott éveken keresztül csak ülni tanul a lovon. Ezek alapján le lehet szűrni a következtetést az összes magyar lovasról. Ha egy fiatal lovas ilyen körülmények közt lovagol néhány évet, és utána vesznek neki egy jó lovat, akkor majd lesz egy olyan lovas, akire lehet alapozni, mert hoz egy egyenletesebb, magasabb fokú teljesítményt. Innentől kezdve megint pénzről van szó, de szilárdabb alapokra helyezett pénzről. A másik, ami érdekes dolog nálunk, a lovak korai elhasználódása. Míg külföldön a nagydíjas versenyeken alig akad kilencévesnél fiatalabb ló, a kilencévesek a fiatal lovak, de tizenöt évesen még ott vannak a nagy versenyeken, de huszonéves lovak is előfordulnak.

Attila, mondd el, miért van az, hogy odamentek egy versenyre és szinte „észrevehetetlenek” vagytok a pályán nyújtott teljesítményeteken kívül?

Nem kritizáljuk a pályát, a pályaépítőt, a versenybíróságot. Ha nem úgy szerepeltünk, hogy annak örülni tudjunk, akkor elsősorban magunkban keressük a hibát, és többnyire megtaláljuk. Vannak olyan versenyek, ahova a korábbi tapasztalatok miatt nem megyünk. Úgy érzem, ahhoz jogunk van, hogy adott versenyen ne induljunk, de ahhoz nincs, hogy bárkivel vitába bocsátkozzunk. A kollektív döntéseket el kell fogadni, és be kell állni a sorba. A szakmai hozzáértés, vagy hozzá nem értés pénzzel történő helyettesítésére tett próbálkozás csak rövid ideig vezethet eredményre.

További terveitek?

Lószeretetünk és optimizmusunk a biztosítéka annak, hogy folytatjuk a versenyzést, ha lesz időnk és lesz érdeklődés és legfőképpen módunk, szeretnénk az utánpótlás neveléssel foglalkozni. Az, amit pillanatnyilag elkezdtünk, csak kísérleti jelleggel, szinte családi alapon működik. Jelenleg a lehetőségeink eléggé szűkösek ahhoz, hogy több érdeklődőt fogadni tudjunk. Így ez a terv még távoli, de bízunk, hogy lesz igény rá, és kereslet. Addig versenyzünk, próbálunk tovább fejlődni, jobb eredményeket elérni a meglévő lovaink-kal. Bár az előbbre jutásnak vannak financiális korlátai, de észszerűen próbálunk gazdálkodni a meglévő szűkös anyagiakból, mert segítségre nem lehet számítani. Csak saját erőforrásainkra támaszkodhatunk, s mint már említettem a lovak szeretete és az optimizmusunk, ami segít, mert azt gondolom, hogy a lovak is álmodnak.