Prisznyák Norbert Vas megye díjugrató bajnoka

                Prisznyák Norberttel Vas megye díjugrató bajnokával Söptén a Pintér lovardában beszélgetünk, miközben két lovának lelovaglása közti pihenésre szánt időt most rám áldozza. Prisznyák Norbert véleményem szerint a megye legszorgalmasabban dolgozóversenyzőinek egyike, aki ha esik, ha fúj, nem hagyja ki a folyamatos edzésmunkát. Most annyiban javultak a lehetőségei, hogy a téli időszakban átjár Vépre a Major Albert féle lovardába, és ott bonyolítja az ugróedzéseket. Ő az, akiről bátran merem állítani, hogy viszonylag rövid idő alatt a legtöbbet fejlődött szakmailag. A viszonylag „jó lovak” beszerzése mellett a szakmai fejlődésére is hajlandó áldozni.

                Beszegetésünket most nem a megszokott sztereotípiákkal kezdjük, hol kezdted, miért kezdted, mikor kezdted? Vágjunk bele a közepébe!

                Hogy élted meg a bajnoki cím megszerzését?

                Örülök az eredménynek, de a helyén tudom kezelni. Tudom, hogy ez nem egy akkora eredmény, amitől el kellene szállni. Nincs túl nagy nívója, Fajka Dávid, Szalai Emőke, Endrődy Attila, akik potenciálisan beleszólhattak volna a helyezési sorrendbe, nem indultak. Nem akarom kritizálni a megyei döntőt, ennek a lónak, amelyikkel indultam, és nekem is jóval könnyebb volt, ennél sokkal nehezebb pályákon is indultunk és viszonylag eredményesen. Nem először vagyok megyei bajnok, bár bevallom, hogy akkor a ló jobb volt, mint én. Nem szabadna, hogy az legyen a fő cél, hogy bárki megyei bajnok legyen 1,20-on, és ne akarjon tovább fejlődni, nem árt kilépni a megyéből, és más megyékben is versenyezni. Bár, ha A-s versenyszámokban akarunk indulni, kénytelenek vagyunk a megyéből kilépni, mert Vas megyében nincs A-s verseny.

                Hogy értékelték sporttársaid az eredményedet?

                Néhány őszinte gratuláción kívül többen csak illendőségből tették és drukkoltak, hogy legalább egy verőhibám összejöjjön. Igazán nincs jelentősége, nem ez a lényeg, ezek mind mellékes emberi tényezők. Ami viszont sokkal na-gyobb jelentőséggel bír, az hogy köszönettel tartozom Fodor Gábornak. Tíz éve lovagolok, de hozzá hasonló segítőm még nem volt. Átlátja az összes dolgokat, a hibáimat azonnal javítja. Nagyon sok olyan dolgot tanultam tőle, amiről korábban nem is hallottam. Ha valaki végigjárja az iskolát, az nagyon hosszú idő, tudom, hogy nagyon az elején vagyok ennek a rögös útnak. Véleményem szerint lényeges különbség van a jó versenyző és a jó lovas közt. A jó versenyző jól ellovagol egy esetleg alálovagolt jó lovat, a jó lovas viszont ki tud képezni egy lovat maga alá úgy, hogy azzal verse-nyezni tud. Tudunk úgy kiképezni lovat, hogy azzal versenyezhetünk? A lovagolni tudás ott kezdődik, hogy a lóval nem csak versenyezni tudunk, hanem azt a versenyzéshez ki tudjuk képezni. Mindenféle lovat el kell tudni lovagolni, ha azt állítjuk magunkról, hogy tudunk lovagolni. Sokat okoskodunk, de az eredmény az nem jön. Sajnos alapvető dolgokkal nem vagyunk tisztában. Jó ló is kell az eredményes munkához, amíg a pályán azzal vagyok elfoglalva, hogy a lóval veszekszem, addig nem a pálya meglovaglására tudok koncentrálni. A jó ló is hamar elromlik, ha a lovas nem próbál felnőni hozzá, mint ezt számtalan példa bizonyítja. Arra kell törekednünk, hogy jó lovunk legyen, a pálya alternatíváival tudjunk foglalkozni és ne a háború a lóval, legyen a legnagyobb problémánk. Olyan képzettségű lovunk legyen, amelyik hagyja magát lovagolni és tudjuk, hogy mit akarunk és azt, hogy tudjuk megoldani.

Pintér Zolinak is köszönettel tartozom, amiért a lovaimat maximálisan ellátja, az ő jártatógépe nagyon sokat segít a munkámban. Ezúttal szeretném megköszönni Desics Zolánnak, „Lecsónak” a versenyeken való segítségét

                Hogy ítéled meg a megyei versenyeket és a döntőt?

                Ha a megyei döntő A-1-ben rendeződik, akkor azt mondom, van színvonal, de így nem túl sok az elvárás. A megyéből hiányolom az A-s versenyeket, némely B-s versenypálya is hagy kívánnivalót, anélkül hogy bárkit meg akarnék sérteni. Az összes megyei verseny nem volt sok, de néhány azok közül is kritikán aluli. A versenyhelyszínek kiválasztására nagyobb gondot kellene fordítani a rendezőknek, mert drága egy jó ló, jelentős értékről van szó és nem mindegy, hogy a gyakori rossz talajon való versenyzés miatt mikor sérül le maradandóan. Nem mindegy hogy tízéves korában vágóáron eladom vagy még tizenötévesen képes versenyezni, utána még néhány évig egy kezdő lovassal to-vább versenyezhet. A stílusbírálatok sem minden esetben nyerték el a tetszésemet, nagyon szubjektívek és nem minden esetben tartom reálisnak. Szerencsére nincs kezdő lovam!

                Mekkora hangsúlyt fordítasz az idomítómunkára?

                Idomítok, viszonylag talajmunkát végzek, amire a ló is rákényszerít, mert a mostani lovam eléggé feszült és igényli azt, hogy sok lazító gyakorlatot végezzek vele az ugróedzések előtt és a közbülső napokon. Fontosnak tartom az idomító munkát, mert rájöttem saját káromon, hogy a jól idomított lóval az ugrómunka is sokkal könnyebb és eredmé-nyesebb. Nincsenek meg azok az egységes módszerek alapján dolgozó műhelyek, ahol a gyereket megtanítanák ülni. A mai napig érzem a munkám során, hogy nem tudok stabilan ülni. A problémáim nagyobb része ebből a hiányosságom-ból adódik. Tíz éve kezdtem lovagolni, de úgy hogy megyünk terepre és száguldozunk. Megtetszett a lovaglás aztán ugrottunk néhányat, na ez még jobban tetszett és ott ragadtam. Most veszem észre, hogy az akkor kihagyott futószáras munka mennyire hiányzik, és a rosszul berögzült szokásaimon milyen nehéz változtatni, pedig kell, ha tovább akarok lépni. A mai napig, bár ezt nem verem nagydobra, ha van rá lehetőségem alkalmanként futószáron, kengyel nélkül is lovagolok. Sokkal nehezebb egy begyakorlott rosszból egy jót formálni, mint azt először jól megtanulni.

Igazán jó edzőt is nehéz találni, aki nem a saját szisztémáját próbálja ráerőltetni a lovasra, hanem annak jelenlegi szak-mai tudásátadottságait alapul véve kezdi el és folytatja a munkát a lovassal. Én nem győzök köszönetet mondani Fodor Gábornak, mert az ő személyében ilyen edzőre találtam, aki nem a saját szakmai tudását hangoztatja,--pedig van neki—hanem velem, próbálja megértetni, mit mikor, miért és legfőképpen hogyan kellene tenni az eredmény érdekében.

Rengeteg alázat kell ehhez a sporthoz, itt két élőlényről, és a köztük lévő összhangról van szó. Aki úgy fog hozzá a versenyzéshez, hogy én már mindent tudok, ott csak a szöveg van, de tudás mögötte és fejlődés semmi. Kell, hogy a fejlődésre igényünk legyen, különben minek az egész! Nem egy olcsó sport, de melyik az? A kellő anyagiak és elszántság, megszállottság és alázat nélkül ezt a sportot nem lehet eredményesen űzni.

                Minek tulajdonítod az eredményeidet?

Amennyiben eredményekről beszélhetünk, azt mindenképpen a folyamatos, munkának és a jó edző előrelátó, céltudatos szakmai munkájának tulajdonítom.