„amikor a magyar himnusz csak nekem szólt…..”
A néhány évvel ezelőtt még Vas megye lovassportját erősítő ifjú Gombos Lászlóval beszélgetünk szombathelyi lakásukon. A háromnegyed órás interjú alatt többször keresték telefonon, többen hiányolták, a beszélgetésből kihangzott egy mentalitásjellemző mondat, miszerint „ló nélkül nem megy a játék”. Nem gondolom, hogy a fiatalembert különösebben be kellene mutatni az olvasóknak. Négy évvel ezelőtt Vas megye eredményes díjugratójaként ismert és országos versenyeken is jó eredménnyel szereplő, mára a válogatott keretet erősítő a tápiószentmártoni Kincsem Lovaspark versenyzője.
Nem hiányzik a család?
Nem mondhatom, hogy a család nem hiányzik, de a tápiószentmártoni lehetőségek részben kárpótolnak, továbbá a barátnőm is segít abban, hogy a család hiányát könnyebben elviseljem, ő is lovagol, így viszonylag többet vagyunk együtt. A Szombathelyen élő szüleimmel évente mindössze három-négy alkalommal találkozunk, akkor is csak néhány napot tudunk együtt tölteni. A gyakoribb találkozásokra úgy van lehetőségünk, hogy a szüleim és a húgom egy-egy jelentősebb versenyen kíváncsiak a szereplésemre, és eljönnek.
Hogy kerültél Tápiószentmártonba?
2004 szeptemberében kerültem Dr. Csikós Csabához, részt vettem egy tápiószentmártoni versenyen és akkor keresett meg Ákos Ajtony, azzal a szándékkal, hogy menjek át hozzájuk Tápiószentmártonba, lovakat kipróbálni, és versenyzési lehetőséget is ígért. A ló kipróbálások után ottmaradtam, és innen kezdődött a Tápiói ténykedésem, 2004 októberétől.
Mondj valamit a Tápiószentmártonhoz kapcsolható eredményeidről!
B- és A-kategóriás versenyekkel kezdtem, 2005-ben korosztályos magyar bajnok voltam 1-3-dik helyeken végeztem, kétszer voltam magyar bajnok, csapatban, egyszer ezüstérmes, egyéniben hetedik, most bent vagyok a válogatottban. Három éve első osztályú sportoló vagyok. Most voltunk Zágrábban és Szófiában csapattal, Romániában háromcsillagos világkupa fordulón megnyertem egy 1,50-es nagykör versenyszámot egyedül teljesítettem hibátlanul húsz indulóból.. A Széchenyi Emlékversenyeken, a nagydíj versenyszámokban negyedik, hatodik helyeken végeztem.
Mióta vagy a válogatott tagja?
A tavalyi évben már indultam, de az idei évtől folyamatosan számítanak rám, és remélem, hogy ez így lesz a jövőben is. Azon vagyok, hogy az eredményeim alapján a későbbiekben is méltó legyek a válogatott keret tagságra.
Egy versenyző számára nyílván a legkedvesebb ló az, amivel a legjobb eredményeket éri el, a lovakról mondanál valamit?
Delmárral kezdtem a nagyobb pályákat, ő megtanított nagyobb pályákon versenyezni, ő már egy rutinos, nagypályás ló volt, amikor elkezdtem lovagolni. Jó a saját tenyészet is, ígéretes fiatal lovak vannak, ezek is kezdenek alakulni, feljönni, ezekkel is indulok versenyeken. Egyértelműen pillanatnyilag Charizma a legkedvencebb, és a legeredményesebb, aztán Caligula, a kilenc éves holsteini mén, ő is nagyon jó.
Hogy érzed magad Tápiószentmártonban, távol a családtól? Hallhatnánk valamit az ottani lehetőségeidről?
A család hiányzik, ez az egyetlen negatívum, de ennek ellenére azt mondhatom, hogy jól érzem magam. A lehetőségeim nagyon jók, gyönyörű istállónk van, nagyon jó fedeles lovardánk van, jó a ló állomány, röviden minden együtt van az eredményes felkészüléshez. Ami talán elsődleges szempont, a szponzor kérdése, Kocsi János maximálisan biztosítja a versenyzési lehetőségeimet, úgy ló, mint versenyzési költségek vonatkozásában. A lóállománytól, az anyagi háttér magteremtéséig van egy olyan háttér mögöttem, ami biztosítja, hogy szinte minden hétvégén versenyezhessek, ami nem kis költséget igényel, ha nemzetközi szinten is akarok versenyezni.
Mennyi munka van az eredményeid mögött?
Az eredmények mögött hétfőtől vasárnapig, reggeltől estig tartó munka van. Naponta nyolc-tíz lovat lovagolok, eredmény csak sok befektetetett munka után várható. Kell a jó ló és és egy olyan háttér, aki segít mindenben. Ha mindez megvan, de a munka hiányzik, az erdmény nem várható. Charizmát én kezdtem el lovagolni, néhány B-1-es pálya után és én hoztam fel a válogatott szintre.
A sok versenyed közül melyik az, amelyikre szívesen emlékszel?
A magyar bajnokság is tetszett, már az, hogy első évben bekerültem az első tízbe, és első osztályú sportoló lettem. Csapatban magyar bajnoknak lenni, ezt már egy jó eredménynek tartom. A korosztályos bajnokságra szívesen emlékszem, nagyon jó érzés volt. A romániai versenyen amikor magyar himnusz csak nekem szólt, nagyon jó érzés volt,és nagyon meghatódtam.
Hogy élted meg a magyar csapatbajnoki cím elnyerését?
Örültünk, boldogok voltunk, kicsit ünnepeltünk a csapattársakkal, aztán minden ment tovább, dolgoztam és készültem a következő versenyekre.
Terveidről, elképzeléseidről mondanál valamit?
Még többet, még eredményesebben versenyezni, és magasabb szintre jutni. A nagyobb versenyeken mindig bent voltam az első tízben, ha követtem is el hibát, az mindig valami apróság volt, ezt próbálom tovább csiszolni. Most edző nélkül vagyok, és így elég nehéz. Ajti bácsi tavaly nyáron kicsit elfáradt, betegeskedett, messze volt tőlünk így nem tudta tovább vállalni nálunk a munkát. Most én vagyok az ugró istálló mindenese, lovagolok, a nálunk lévő díjugrató versenyeket szervezem és végzem a napi folyamatos munkámat, igyekszem megfelelni a rám háruló feladatoknak.
Úgy érzem, köszönettel tartozom Ákos Ajtonynak, hisz általa kerültem ilyen lehetőségeket biztosító körülmények közé, Kocsi János birodalmába, ő biztosítja számomra az összes feltételt ahhoz, hogy eredményesen versenyezhessek. Továbbá köszönhetem szüleimnek az indíttatást a ló iránti érdeklődést, majd később a versenyzést. A lovassportban történő elindulásomat egyértelműen édesapámnak, Gombos Lászlónak köszönhetem, akinek vitathatatlan érdemei vannak az ugrósportban.
|