HARGITAY MÁTYÁS   (1926–2007)

A délvidékről származó család Kalocsán telepedett le közel kétszáz évvel ezelőtt, és generációról generációra az érsekség szolgálatában állt. Nagyapja jószágigazgató volt, édesapja jószágfelügyelő, s így már a derűs gyerekkorban – a nem akármilyen – Hild pusztai ménes lovai közelébe került. Ez döntötte el a háborús években kezdődő életútját. Méneskari lótenyésztő szeretett volna lenni. Az ehhez vezető út pedig a Ludovika és az örkényi tanárképző elvégzésén keresztül vezetett. Az érettségi után, 1943-ban behívták katonának, s rövidesen a Ludovikára vezényelték. Lovaglótanára előbb Szemere Csaba, majd Némethy Bertalan volt. A rövid akadémiai tanév után nyugatra vonultak, majd amerikai hadifogságba kerültek. 1946-ban tért haza. Rövidesen a bajai méntelepre ment dolgozni, majd Miskolcon és Budapesten dolgozott. Így lehetősége nyílott, hogy a Tattersallban lovagoljon és rövidesen munkát is kapott a Galkó Ernő vezette bábolnai exportistállóban. 1965-ig versenyzett. Ezután lett a BLK ifi lovasainak edzője, majd Lászai József nyugdíjba vonulása után a klub edzője lett. Többször kérték, hogy a BLK mellett más klubok lovasaival is foglalkozzon. Ahol csak megfordult, baráti csapat, derűs, mosolygós hangulat teremtődött. Mindenre volt anekdotája, senki által sem utánozható szellemes és „fűszeres” megjegyzése. Mindenki büszkén mondta magát tanítványának. Nyugdíjasként is ki-ki látogatott a Tattersallba, ahol perceken belül körbevették, és hallgatták történeteit… Elégedett volt élete sorával: „…oda kerültem, ahova akartam, a lovak közé. Katona sem igazán akartam lenne, csak akkor az tűnt a lovakhoz vezető útnak, úgyhogy nem különösebben zavar, hogy most nem egy kivénhedt ezredes vagyok. Megfizethetetlen, ha az ember azt csinálhatja, ami a hobbija. Nekem szórakozás volt akár napi 16 órát is dolgozni a lovak közt. Nem voltam világraszóló lovas vagy edző, de mindig szívvel csináltam. Nagyon színes életem volt, és nagyon sok érdekes emberrel találkozhattam.”