Hirling József ( 1921 Zebegény--2016 )
Gyermekkorában ilyen karrierről álmodott?
Paraszti családban nőttem fel Zebegényben, ahol hamar megszerettem az istálló illatát. Mindennapjaimat a lovak mellett töltöttem fiatalon, így nem véletlen, hogy 1949-ben lovásznak jelentkeztem a budapesti Kossuth Laktanyába. Innen a Honvéd Határvadász Kiképző Zászlóaljba és a határőrség tisztiiskolájába kerültem. Autodidakta módon lettem lovasember. Nagyon sokat tanultam a régi lovasemberektől, elsősorban Tóth Istvántól. Az „öregek” becsülték az akaratomat és elszántságomat. 1954-ben kerültem Kiskunhalasra, ahol kineveztek a Határőrség Lovasiskola parancsnokának, ez volt a döntő momentum az életemben.
Hogyan nézett ki a lovasiskola azokban az években?
Lepusztult állapotban ugyan, de minden olyan létesítmény megvolt, amely szükséges volt a szakmai munka elkezdéséhez. Nagyon fontosnak tartottam a képzést, ezért a lovakkal és a lovasokkal csak a klasszikus alapokon nyugvó, nagy tudású szakemberek foglalkozhattak. Ezekkel az alapokkal kezdtük meg a céltudatos és kemény munkát. Feladatunk elsősorban a több, mint 2000 km hosszú határvonal őrizetére lovasok, lovászok és lovak kiképzése volt. A színvonalas szolgálati feladatok ellátását csak folyamatos képzéssel valósíthattuk meg, ezért az alapfeladat ellátása mellett bekapcsolódtunk a hazai versenyek vérkeringésébe. A hazai lovas-életbe az első magyar bajnoki címünkkel robbantunk be. Bábel József 1957-ben a Margitszigeten nyerte meg a magyar bajnokságot.
Mivel nőtt a többiek fölé a határőr Dózsa?
Nagy lökést adott az 1958-as pályaavató, a saját rendezésű versenyek, a több lábon állás és a tudatos utánpótlás-nevelés. Nyitottunk a kiskunhalasi és a környék iskolái felé, tucatjával érkeztek a tehetséges fiatalok a lovasiskolába. Erősítést jelentett az is, hogy több, már lovagolni tudó, tehetséges fiatal kérte magát hozzánk a sorozásnál. A versenyrendezés mindig is foglalkoztatott, elképzeléseimben támogatott az akkori tanácselnök, a város, a BM, a Határőrség Országos Parancsnoka, és a területi lovas szövetség. Első nemzetközi versenyünket Tamásiban tartottuk még 1957-be. A jó halasi adottságoknak köszönhetően versenyeink hamar népszerűek lettek itthon és a határon túli lovasok körében is. Az évek folyamán komoly nemzetközi kapcsolatokra tettünk szert. Rendezvényeink közül kiemelkedett a május 1-jei verseny, amely több évtized alatt Világkupa-fordulóvá nőtte ki magát. Hosszú időn keresztül a három nagy klub, a HŐR Dózsa, a Honvéd és a BLK vetélkedett egymással. A klubunk legnagyobb erejét az adta, hogy minden szakággal magas szinten foglalkoztunk. Nincs még egy olyan klub, amely egyszerre adott válogatottat a díjugratásban, a militaryban és a fogathajtásban. Klasszikus lovasaink sikert sikerre halmoztak. A teljesség igénye nélkül: Bábel József, Matajsz János, Suti István, Varró József, Hirling János, Krizsán János, Horváth József, Kalmár Pál, Hriazik Pál, Gróf Lajos, Bajkai Sándor, Tuska Pál, Szegedi Gábor, Kapoli István, Sovák Péter, Soós Attiula, Fodor Gábor, Sebők János, Füzér Gábor, Nagy Andrea. Versenyzőinkhez és lovainkhoz több tucat felnőtt és korosztályos bajnoki cím kapcsolódik. Nemzetközi sikereink közül kiemelkedik: az öt olimpiai részvétel, a felnőtt és korosztályos világversenyeken való indulás és helyezések, a Világkupa-sikerek, Szegedi Gábor világbajnoki aranya, valamint a fegyveres testületek világjátékain elért eredmények.
Ennyi sikerhez lovak is kellettek, kikre emlékszik szívesen?
Az 1950-es években hatvan lóval dolgoztunk, ezt a létszámot sikerült néhány év alatt megduplázni. Az egész országot jártuk lovakért, parasztoktól és állami gazdaságoktól vásároltunk elsősorban félvér lovakat. Közel áll hozzám az ifi keret lova, Levél, Obeliszk, Pillangó, Orlov, Pó, Gumi és Ragyogó. Utóbbiról, tenyészhelyén, Regölyben szobrot állítottak fel.
Mit szólt a lovasiskola és klub munkájához a mindenkori vezetés?
Szinte minden évben nagy harcot kellet vívnunk a létjogosultságunkért. Kezdetben az 50-es évek szocialista erkölcsével kellett megbirkóznunk, sokan nem nézték jó szemmel az úri dolognak számító lovaglást. Szerencsére jöttek az eredmények itthon és külföldön. Lovasaink egyenruhába lovagoltak, ezért sikereinknek erkölcsi és politikai értéke hamar megnőtt. Hamar kirakatba kerültünk, protokoll-bemutatókat tartottunk. A vezetők a klub sikereit a határőrség sikerének tekintették. Eredményességünk a belügyi vezetőknek népszerűséget és jó propagandalehetőséget kínált. Persze azért mindig akadt jóakaratú belügyi és határőr szakmai vezető, aki folyamatosan megkérdőjelezte a lovasiskola létjogosultságát.
Nyugdíjasként szinte a szeme láttára történt a lovasiskola megszűnése és az objektum felszámolása.
1986-ban nyugállományba vonultam, 32 évnyi vezetői munka után. Átadtam az életművemet, úgy gondolta, hogy ezt nem lehet elrontani. A rendszerváltással azonban elindult a szakadék felé a lovasiskola. Koromnál és helyzetemnél fogva tehetetlenül szemléltem az eseményeket. Nem kedvezett az egyesületnek a jugoszláv háború és a megváltozott politikai helyzet. Átgondolatlan és ésszerűtlen szakmai döntéseket hoztak a vezető szervek. A BM megvette a sokkal rosszabb adottságú Somogysárdot, míg a halasi lovas objektumot megszüntették. 2003-ban nagy összefogással ismét nemzetközi versenyt rendezett a HŐR Dózsa egyesület és a város, szinte a semmiből. Idén már több versenyt fognak tartani, sőt a CSIO is Kiskunhalasra került. Bázis nélkül ez óriási dolog! Mi lehet az igazi megoldás? Véleményemet sokszor elmondtam már: Rendszerben kell gondolkodni és hosszú távra tervezni. Az igazi megoldás az lenne, ha az objektumok a funkciójuk szerint működnének tovább!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
