Alag, Nemzetkzi Lovastusa Verseny (CCI*, CIC**)
Nemzetkzi lovastusa versenyt rendezett a Kincsem Nemzeti Kft. szeptember 21 s 23 kztt a Kincsem Parkban valamint Alagon. A djlovagls s a djugrats Budapesten, mg a terepverseny a duna-keszi trningplyn kerlt lebonyoltsra. Az elmlt hnapokban az reg akadlyplya nyomvonalt is rintve olyan cross plya ntt ki fldbl, amihez hasonl kevs van a rgiban, gy j esly van arra, hogy a kzeljvben Alagon vilgversenyekre is kvalifikl hrom csillagos versenyt lehessen rendezni. Ezzel a fejlesztssel a galopp versenyekre kszl telivrek mellett az egyik olimpiai szakg lovai is - nyugodtan kijelenthet, hogy - egyedlll ltestmnyhez jutottak. Alag kitn adottsgainak ksznheten mr a plyaavat versenyre is magyar viszonylatban szpszm 24 nevezs rkezett a kt nemzetkzi kategrira. Mindkt nemzetkzi versenyszmra, az egy illetve ktcsillagosra is a vilg egyik leghresebb plyaptje, Alexander Ronald tervezte az akadlyokat. A skt szakember neve fmjelzi tbbek kztt az idei korosztlyos EB plyt is Lengyelorszgban, gy a nzk nem akrmilyen ltvnyra, a versenyzk pedig kihvsokra szmthatnak. Ronald r nem titkolt clja, hogy a kzp- eurpai lovasok mr hazai plyn tallkozhassanak olyan feladatokkal, amelyek a kontinensversenyeken vrjk ket, ezzel segtve a felkszlsket. A sikeres fprba esetn akr mr jvre tbb tucat klfldi lovas rkezhet haznkba, ami gazdasgilag is megalapozhatja a verseny jvjt.
Verseny ideje: 2012.09.21-23
Tpusa: Nemzetkzi - kategria
Helyszne: Dunakeszi-Alag Cme: Dunakeszi Rendez neve: Kincsem Nemzeti Lverseny s Lovas Stratgiai Kft. Versenyigazgat: Bus Antal Versenybrsg: Elnk: Ms. Susan, STEWART (GBR) Tagok: Nagy Lajos, Nagy Sndor Rszfeladat br 1 Rszfeladat br 2 Technikai kldtt Mr. Andrew Griffiths, Chief Steward: Bzr Gyrgy Versenyplya: 100 x 60 homok Melegtplya: 60 x 60 homok Plyapt: Alexander Ronald Plyatervez: Jobbik kos (3-as szint) Hatsgi\FEI llatorvos: Dr. Gbriss Krisztina, Dr. Burucs Balzs
A verseny sorn a lovak Budapesten, a Kincsem Park terletn voltak elszllsolva. Az llatorvosi szemlk, a djlovagls s djugrats helyszne szintn a budapesti Kincsem Park (1101 Budapest, Albertirsai t 2-4.).
Eredmnyek:
Verseny tpusa: CNC
Nehzsgi fok: A0
Kategrija: A0 amatr, ifjsgi, elkezd l
Hely Igsz. Lovas neve Startszm L neve Egyeslet Kategria Els Djlovagls Terepverseny Msodik Djugrats
lszemle % Hp Ak h Id h lszemle Ak.h. Id h.
1 42103 Rnai Zsfia 74341 VAZUL Kisbbolna LK Amatõr 63,5 54,75 0 0,80 R 0 0
2 44190 Benedek Bla 17804 BILBO Szikszai Milit Lov Sp E Amatõr 64,0 54,00 0 3,20 R 0 0
3 41061 Bogr Orsolya 71966 PRINCIPESSA Budapesti Lovas Klub Amatõr 65,0 52,50 0 2,80 R 4 0
4 45436 Nagy Boglrka Judit 72275 KALEVALA Hatrr Dzsa SE Amatõr 71,0 43,50 0 0,00 R 16 0
5 43976 Flp Dorottya 72768 KISCSILLAG (E.ANTIK-KÕ) Magyar Pni Klub Sz. Amatõr 61,0 58,50 0 0,00 R 4 0
6 42103 Rnai Zsfia 72346 GIDRAN EMÕKE Kisbbolna LK Amatõr 60,0 60,00 0 5,60 R 4 0
7 46008 Erddy Mihly Csaba 75053 PNTEK Fzesgyarmati Alaptv Amatõr 62,5 56,25 0 12,40 R 0 2
8 42930 Burucs Borbla 14456 LAGARDER Viktor-i Sportegyeslet Amatõr 63,0 55,50 0 16,40 R 0 0
9 29770 Pakscha Karolina 73613 AIDA Csmri LTKE Amatõr 55,0 67,50 0 0,00 R 4 1
10 44190 Benedek Bla 72962 BLANKA Szikszai Milit Lov SpE Amatõr 58,5 62,25 0 2,80 R 4 4
11 43864 Balaska Vanda 74199 VALR Rhiannon Lovas Klub Amatõr 50,5 74,25 0 7,20 R 0 0
12 46993 Tske Gyula 73265 BRSONYOS Hilltop LE Amatõr 54,0 69,00 0 9,20 R 4 0
Brk: Nagy Sndor, Nagy Lajos
Gyakorl br:
Technikai kldtt (TD): Nagy Sndor
Terepplya tervez (CD): Jobbik kos
Hossz: 1600 m
Iram: 450 m/p
Alapid: 3' 33"
CCI*
Rank Rider Head Nr. Horse Nationality 1st. Dressage Cross-country 2nd. Jumping Total Money
Horse % Pen. pen. Horse Obstacle Time pen. Prize
Insp Obst Time Insp pen pen Euro
1 Egyed Lszl 20 VIKING HUN Passed 68,84 46,74 0 0,0 Passed 8 0 54,74 400
2 Tuska Pl 11 RDIHZA ALFA HUN Passed 63,19 55,22 0 0,0 Passed 4 0 59,22 350
3 Nagy Zsuzsanna 17 DISCO STAR HUN Passed 64,93 52,61 0 0,8 Passed 12 0 65,41 250
4 Tuska Pter 14 ZENGÕ HUN Passed 61,88 57,17 0 9,6 Passed 4 0 70,77 120
5 LEXOVA Anezka 15 BERENIS 1 CZE Passed 57,10 64,35 0 0,0 Passed 8 0 72,35 80
6 Tams Bianka 16 CLARION HUN Passed 61,59 57,61 0 12,4 Passed 4 0 74,01
7 Bab Szilvia 12 TBANJR HUN Passed 59,28 61,09 0 2,0 Passed 16 0 79,09
8 Szab Tams 19 NAGYKVET HUN Passed 63,77 54,35 0 9,6 Passed 24 0 87,95
9 OPRAVILOVA Eliska 10 KALIF 3 CZE Passed 55,65 66,52 0 15,2 Passed 16 0 97,72
Ground Jury: Susan Stewart GBR, Nagy Sndor HUN, Nagy Lajos HUN
TD: Andrew Griffiths GBR
TD ass: Flp Sndor HUN
CD: Ronald Alexander GBR
CD ass: Jobbik kos HUN
Length:3800 m
Speed:500 m/min
Time allowed:7' 18"
CIC**
Rank Rider Head Nr. Horse Nationality 1st. Dressage Cross-country 2nd. Jumping Total Money
Horse % Pen. pen. Horse Obst Time pen. Prize
Insp Obst Time Insp pen pen Euro
1 Egyed Lszl 2 CLIFTON IOS HUN Passed 67,93 48,10 0 0,4 Passed 8 0 56,5 550
2 BADUROVA Iva 8 BOUNTY AMADEUS CZE Passed 64,14 53,79 0 18,0 Passed 4 0 75,8 430
3 RUST Manfred 1 FRANKY BOY H AUT Passed 63,91 54,14 0 18,8 Passed 8 0 80,9 320
4 MAIVALD Martin 4 GOMBA CZE Passed 66,44 50,34 0 12,8 Passed 24 1 88,1 200
5 Pintr Vanda 3 GIDRAN SOVNKA HUN Passed 65,06 52,41 20 23,6 Passed 4 0 100,0 100
6 Juhsz Viktria 7 MOSOLYGS HUN Passed 58,97 61,55 0 21,2 Passed 20 0 102,8
7 Purger-Udvardi Petra 6 RINALD HUN Passed 58,05 62,93 40 36,8 Passed 32 0 171,7
ERB Victoria 5 LATHATATLAN AUT Passed 57,70 63,45 ret retired
Ground Jury: Susan Stewart GBR, Nagy Sndor HUN, Nagy Lajos HUN
TD: Andrew Griffiths GBR
TD ass: Flp Sndor HUN
CD: Ronald Alexander GBR
CD ass: Jobbik kos HUN
Length: 3430 m
Speed: 550 m/min
Time allowed: 6' 16"
1. vrsz.- CCI* Elbrls: lovastusa Djlovagls Terepverseny Djugrats ssz
Elsõ D Msodik
Lovas L nv Egyeslet Kategria Hely lszemle % Hp Ak.h Id h lszemle Ak. H Id h Hp
Egyed Lszl VIKING Szilvsvradi LSKE Senior 1 R 68,84 46,74 0 0,0 R 8 0 54,74
Tuska Pl RDIHZA ALFA Hatrr Dzsa SE Senior 2 R 63,19 55,22 0 0,0 R 4 0 59,22
Nagy Zsuzsanna DISCO STAR Ppai Lovas Club SE Senior 3 R 64,93 52,61 0 0,8 R 12 0 65,41
Tuska Pter ZENGÕ Hatrr Dzsa SE Senior 4 R 61,88 57,17 0 9,6 R 4 0 70,77
LEXOVA Anezka BERENIS 1 CZE Senior 5 R 57,10 64,35 0 0,0 R 8 0 72,35
Tams Bianka CLARION Kanizsa Lovasklub Senior 6 R 61,59 57,61 0 12,4 R 4 0 74,01
Bab Szilvia TBANJR Platn SE Senior 7 R 59,28 61,09 0 2,0 R 16 0 79,09
Szab Tams NAGYKVET Zala-Vlgye LE Senior 8 R 63,77 54,35 0 9,6 R 24 0 87,95
OPRAVILOVA Eliska KALIF 3 CZE Senior 9 R 55,65 66,52 0 15,2 R 16 0 97,72
Jakli Norina SZIPORKA Magyar Pni Klub Sz. Senior 10 R 54,64 68,04 0 3,2 R 36 0 107,24
Borongics Jzsef KALLIOP Szikszai Military Lovas SE Senior R 59,57 60,65 Kizrva Kizrva
Length:3800 m
Speed:500 m/min
Time allowed:7' 18"
Versenybrsg elnke / President of GJ: Susan Stewart (GBR)
Versenybrsg tagjai / Members of GJ: Nagy Lajos, Nagy Sndor
Technikai kldtt / Technical Delegate: Andrew Griffiths (GBR)
Plyatervez / Course Designer: Ronald Alexander (GBR)
1 .vrsz.-A0 amatõr/ifjsgi/elkezd/NYITOTT Nem djazott versenyszm Elbrls: lovastusa
Djlovagls Terepverseny Djugrats ssz
Elsõ D Msodik
Lovas L nv Egyeslet Kategria Hely lszemle % Hp Ak.h Id h lszemle Ak. H Id h Hp
Rnai Zsfia VAZUL Kisbbolna LK Amatõr 1 R 63,5 54,75 0 0,80 R 0 0 55,55
Benedek Bla BILBO Szikszai MilitLov Sp E Amatõr 2 R 64,0 54,00 0 3,20 R 0 0 57,20
Bogr Orsolya PRINCIPESSA Budapesti Lovas Klub Amatõr 3 R 65,0 52,50 0 2,80 R 4 0 59,30
Nagy Boglrka Judit KALEVALA Hatrr Dzsa SE Amatõr 4 R 71,0 43,50 0 0,00 R 16 0 59,50
Flp Dorottya KISCSILLAG (E.ANTIK-KÕ) Magyar Pni Klub Sz. Amatõr 5 R 61,0 58,50 0 0,00 R 4 0 62,50
Rnai Zsfia GIDRAN EMÕKE (E.GIDRAN XXIV-93 Kisbbolna LK Amatõr 6 R 60,0 60,00 0 5,60 R 4 0 69,60
Erdõdy Mihly Csaba PNTEK Fzesgyarmati Alaptv Amatõr 7 R 62,5 56,25 0 12,40 R 0 2 70,65
Pakscha Karolina AIDA Csmri LTKE Amatõr 8 R 55,0 67,50 0 0,00 R 4 1 72,50
Benedek Bla BLANKA Szikszai Milit Lov Sp E Amatõr 9 R 58,5 62,25 0 2,80 R 4 4 73,05
Balaska Vanda VALR Rhiannon Lovas Klub Amatõr 10 R 50,5 74,25 0 7,20 R 0 0 81,45
Tske Gyula BRSONYOS Hilltop LE Amatõr 11 R 54,0 69,00 0 9,20 R 4 0 82,20
Takcs Dra JILLY Gdlli Lovas SE Amatõr R 67,0 49,50 kiz. kiz.
Mczr va BTOR Rhiannon Lovas Klub Elõkezdõ l 1 R 72,0 42,00 0 0,00 R 0 3 45,00
Varga Istvn GIDRAN XXIV-120 (SELLÕ) Skublics Imre LK Elõkezdõ l 2 R 70,0 45,00 0 0,00 R 8 2 55,00
Varga Istvn GALATEA Skublics Imre LK Elõkezdõ l 3 R 62,0 57,00 0 0,00 R 4 0 61,00
Varga Istvn GAZAL HERKULES Skublics Imre LK Elõkezdõ l 4 R 61,5 57,75 0 4,80 R 4 0 66,55
Juhsz Orsolya ROMANTIC BOY Magyar Pni Klub Sz. Elõkezdõ l 5 R 59,0 61,50 0 2,40 R 4 6 73,90
Tuska Pl ALAKOS Hatrr Dzsa SE Elõkezdõ l 6 R 63,0 55,50 0 44,00 R 0 0 99,50
Farag Eszter SALAMON Equidom Lovas Klub Elõkezdõ l 7 R 51,0 73,50 20 2,40 R 4 0 99,90
Horvth Klaudia GALATEA VOB Caballus Club Ifjsgi 1 R 61,0 58,50 0 0,00 R 0 0 58,50
Flp Eszter TENGRI (E. MY BOY PATI) Magyar Pni Klub Sz. Ifjsgi 2 R 64,0 54,00 0 4,00 R 4 4 66,00
Fbin Dra CSASZTUSKA Szikszai MilitLov Sp E Ifjsgi 3 R 61,5 57,75 0 0,00 R 4 5 66,75
Vachter Fruzsina SANTORO XX Rhiannon Lovas Klub Ifjsgi 4 R 60,0 60,00 0 0,00 R 4 6 70,00
Schaller Gbor LINA Magyar Pni Klub Sz. Nyitott 1 R 65,0 52,50 0 0,00 R 0 0 52,50
Balaska Vanda CASTOR Rhiannon Lovas Klub Nyitott 2 R 51,0 73,50 0 0,00 R 0 0 73,50
Egyed Lszl HOBO Szilvsvradi LSKE Nyitott 3 R 50,0 75,00 0 0,00 R 0 0 75,00
Kelemen Jnos ROXAN Gdlli Lovas SE Nyitott 4 R 59,0 61,50 20 32,80 R 0 0 114,30
Versenybrsg elnke / President of GJ: Nagy Sndor
Versenybrsg tagjai / Members of GJ: Nagy Lajos
Technikai kldtt / Technical Delegate: Nagy Sndor
Plyatervez / Course Designer: Jobbik kos
Hossz: 1600 m
Iram: 450 m/p
Alapid: 3' 33"
Vissza a Hrek-hez
|