id. Tuska Pál (1921-2010 december 18)
89 éves korában 2010. december 18-án elhunyt id. Tuska Pál, a Magyar Lovassport Szövetség Széchenyi István Emlékérmes lovas szakembere.
Id. Tuska Pál azt a csodálatos szakmát művelte élete utolsó pillanatáig, amit saját magának választott. Ez a lovak szeretete, gondozása, tanítása volt, azaz a ló szolgálása a szó legnemesebb értelmében. Pótolhatatlan lovas szakember, tudása, embersége, a lovakkal szemben tanúsított született érzéke a legnagyobbak közé emelte, bár szerény viselkedése ezt a nagy tudást csak azok számára tette nyilvánvalóvá, akik vele dolgoztak, és akik baráti, szakmai beszélgetések alkalmával tanulhattak - egy élet tapasztalatát magába foglaló - bölcs tanácsaiból.
1921-ben született Tótkomlóson egy olyan szlovák család sarjaként, ahol a föld és az állatok szeretete több évszázados hagyomány volt. A családban mindig voltak lovak, melyek megismerése örökre meghatározta a tehetséges fiatal fiú életpályáját. 1938-ban bevonult a Békéscsabai Méntelepre és a Méneskar állományába került, mint sorkatona Váry ezredes parancsnoksága alá. A lótenyésztés irányítása állami és katonai alapokon nyugodott ekkor, és ők végezték a köztenyésztésben levő kancák minősítését és párosítását. Megbízható, precíz katonás magatartása és szolgálata alapján rövidesen szolgálatvezetői beosztást kapott altiszti rendfokozatban. Ekkor jutott el több alkalommal vezényelve Örkénytáborba, ahol a kor legjobb lovasai, legeredményesebb huszár és tüzér tisztjei, valamint a legelismertebb lovasoktatók társaságában képezhette, fejleszthette lovas tudását, tudományát a lovakról.
A folyamatosan felfele ívelő pályát a második világháború törte ketté, az addig dédelgetett álmok veszni látszottak. A támadó orosz csapatok elől a Méntelep és Mezőhegyes értékes lóállományának egy részét Németországba, Bergstettenbe menekítették 1945-ben. Mikor megérkeztek, akkor derült ki számukra, hogy a mentett lóállománnyal együtt az amerikai hadsereg hadifoglyaivá váltak. Sem takarmány, sem étel, de ők ott sem adták fel. A lovakat el kell látni! Kaszálás, lóápolás, lovaglás, barátkozás az ellenséggel. Mind-mind annak az érdekében, hogy a rábízott hat mén 1947-ben a körülményekhez képest jó állapotban ismét magyar földön ropogtathassa a zabot. Pali bácsinak sikerült ezt a lovas bravúrt végrehajtani! Hazaérkezve munkára jelentkezett a Méntelepen, a gondjaira bízott mének pedig ismét a magyar lótenyésztés szolgálatába álltak. 1947-48-ban csődörösként, majd ménállomás vezetőként dolgozott több Békés megyei községben. Mindenhol örömmel vették a lovakhoz kitűnően értő, a háborút megjárt nyugati hadifogságból szerencsésen hazatért fiatalembert.
A méntelepek összevonását követően Mezőhegyesre került, mint okleveles méngondozó és lóápoló. Az újrainduló méneseknek nagy szüksége volt a kitűnő tudású, megbízható szakemberekre, akik segítségével a minőségi lótenyésztést romjaiból ismét fel lehetett éleszteni. A ménesben számtalan- a második világháborút megjárt és túlélt volt katonatiszt, régi lótenyésztő és lovasember dolgozott. A szakemberek munkájával sikerült a régen tenyésztett mezőhegyesi lófajtákat megőrizni. Az 1960-as években kezdődött a Mezőhegyesi Sportló, mint önálló fajta kitenyésztése. Ebben a munkában, mint a fiatal ivadékvizsgálatra előkészítendő lovak belovaglójaként és kiképzőjeként vett részt. Ebben az időszakban a lótenyésztést Kruchio László irányította, a sportkipróbálást Máchánszky Gyula lovaglótanár vezette, míg Pali bácsi a fiatal ifjúsági lovasok oktatója lett, akinek nagy türelme és kitűnő érzéke volt a lovasok kiképzéséhez és tanításához. A lovaglás mellett, hazaszeretetre, tisztességre és becsületre nevelte tanítványait. Munkáját vezetői mindenkor nagyra becsülték és tekintélye volt közvetlen munkatársai körében is. Megbízhatósága, szakmai tudása és munkabírása alapján a nemzetközi szintű válogatott lovas, Balogi András mellé került lóápolónak, akivel számtalan hazai és nemzetközi versenyen szerepelt. Pali bácsi által legmagasabb szakmai színvonalon végzett munkát a szövetség és válogatott keret mellet nagyra értékelte a Dr. Kollár Kornél, Hargitai Mátyás, Hirling József vezette lovas szakmai grémium. Ennek köszönhetően 1972-ben és 1980-ban is munkájával segítette a magyar lovascsapat szereplését Münchenben és Moszkvában az olimpián. 1981-ben vonult nyugdíjba.
Fia, az ifjú Pál örökölte édesapja lószeretetét, tehetséget és egyik évről a másikra berobbant a magyar lovassportba. Ifjúsági és felnőtt lovasként díjugratás és a military szakágakban versenyzett válogatott szinten és sok örömet szerzett klubjának, a Kiskunhalasi Határőr Dózsa Lovas Szakosztálynak. Military lovasként jutott ki az atlantai olimpiára 1996-ban, amit eredményes lovaglással teljesített. Mindhárom fiú unokája viszi tovább a családi tradíciót, Pál és Péter elhivatottan lovagol és versenyez, eredményes versenyzők elsősorban a military szakágban, míg a legidősebb, András a lóversenysportban tevékenykedik. Pali bácsi életművét 2001-ben a Magyar Lovas Szövetség Gróf Széchenyi István Emlékéremmel ismerte el.
Portáján a lovasembereket mindenkor nagy szeretettel fogadta. Az istállók és a lovak példás tisztasággal várták a betévedő vendégeket is, mindenhol látszott Pali bácsi és felesége, Zsuzsa néni keze nyoma. Egy-egy látogatásukat feledhetetlenné tette az a szeretet, ahogy a vendégeket megkínálták kitűnő házi készítésű kolbásszal, a pirtói vörösborral és házi gyümölcspálinkával. Így lett a betérő hazai és külföldi vendégek számára fogalom a Tuska Lovasudvar, melynek mindenkori szolgálatvezetője végleg elbúcsúzott a földi élettől.
Vissza
|