Dr. Hecker Walter (Budapest 1937. július 17-én---)

Dr. Hecker Walter különleges egyénisége hazai lovaséletünknek. Ugyan sportolóként és tenyésztőként is átélt gyakorlati sikereket, mégis humán ereje jellemzőbb rá. Tolla által vált elismert szakemberré, aki precízen felépített elmélete és lexikális tudása mellett „germánvérű lovas lelkészként” írta be magát lovas kultúránk történelmébe. Sebzettségét az elmúlt rendszer hatalmasainak köszönheti, fájdalmasan hordozva mindvégig örök bélyegét, mégsem ül arcán hideg gyűlölet. Mély lelkületű és megbocsátó ember, amit szüleitől kapott. Céltudatossága juttatta el őt magas pozíciókba, de nem szédült meg ott, őszinte önkritikával bírálja hibáit, tévedéseit. Szakirodalmi munkásságával alapot teremtett a hazai lótenyésztés és lovassport oktatásához, lovas múltunk elfeledett gazdag értékeinek megőrzéséhez. A Magyar Lovas Kör teljes tagsága nevében kívánunk neki további egészséget, hosszú életet 70. születésnapja alkalmából. (Pajlócz)

Budapesten 1937. július 17-én születtem családunk negyedik gyermekeként. Édesapám Hecker Ádám metodista lelkész Frankfurtban végezte a teológiát. Édesanyám lipcsei születésű.

Családomban lóhoz senki sem kötődött, ezért volt meglepő, hogy már kora gyerekkoromtól szerettem volna mindent tudni a lóról. Hamar eldőlt számomra, hogy lovas szakember leszek.

Az első három elemit Budapesten végeztem, majd 1947-ben Nyíregyházára költöztünk. Ott kerültem lóközelbe. Szegény család lévén, nyáron a parasztok között dolgoztam, állatokat őriztem és megismerkedtem a tirpákok nagyszerű lovaival. A 8. osztály elvégzése után csak engem és Balczó Bandi barátomat nem vettek fel a gimnáziumba, mivel mindkettőnk apja lelkész volt. Nagy nehezen sikerült a Debreceni Református Kollégiumba felvételt nyernünk. Ott viszont nagyon sokat kellett értünk fizetni. Ekkor vált előttem világossá, hogy a hatalom nem akar velem foglalkozni, ami azóta is fájó pontja életemnek.

Sikerült a drága debreceni kollégiumból elkerülve a 2. osztályt már Nyíregyházán kezdenem. Itt kerültem testközelbe a lovakkal. Balczó Bandi barátommal kora hajnalban indultunk ki egy biciklin a Licska-kertbe, ahol a fedeztetési állomáson lovagoltunk méneket, persze ápolásuk fejében. Látták a szakemberek, hogy engem komolyan érdekel a ló, ezért vittek csikónyomozásra is. Méneken jártuk be a térséget, hogy a telepen befedezett kancák megellették-e a csikójukat, melyek törzskönyvezés alá estek. Mének áthelyezését is szívesen vállaltam, 50-60 km-re lábon vittem el őket. Rendkívül vonzott a tenyésztés, ezért önmagamtól fektettem fel füzeteket ménekről és kancákról fényképekkel, származási adatokkal, hogy pontosan tudjam kimutatni a mének örökítő képességét.

Meglepő módon 1956-ban felvettek a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre. Az egyetemi éveim alatt módom volt lovagolni Bodó Imre irányításával, aki rendkívül művelt lovas volt, rengeteget tanultam tőle. Az úgymond „csődörös lovaglást” nehezen tudta kivasalni belőlem.

Az államvizsga után a dióspusztai telivér ménes törzskönyvezője lettem. Nagyszerű életem volt Bartha Miklós oldalán, aki korábban a rádiházi ménes tulajdonosa volt. Kiváló lótenyésztő volt, hatalmas könyvtárát állandóan bújtam. Nagy hálával gondolok most is rá.

A régi méneskari alapokon csodálatosan működő lótenyésztést 1962. január 1-jével átszervezték. Gyakorlatilag szétverték 170 év nagyszerű, átgondolt tenyésztői munkáját. A méntelepeket megszüntették, a ménesek állományát szétszórták. Állami gazdaságok tulajdonába kerültek a méntelepek. Dióspusztáról a Burgert Róbert vezette Bábolnai Állami Gazdasághoz kerültem. Hárman voltunk lovas szakemberek, amit Burgert luxusnak ítélt, ezért engem növénytermesztési terültre osztott be. Fél évig bírtam ezt a légkört, majd átmentem Jászberénybe, ahol főállattenyésztő lettem. Szász Ivánnal nagyszerűen megértettük egymást, a még működő méneskari életben. A méneket alaposan ismertük, hiszen vagy lovagoltuk, vagy hajtottuk őket. Félve, hogy Jászberényt is eléri a gyilkos változás, Bakonypölöskére mentem baromfi oktatónak. A szomszéd településen Devecserben Monspart Gábor volt a virágzó tsz lovasedzője. Kezei alatt rengeteget tanultam, nem véletlenül nyertem megyei bajnokságokat.

A Jászberényi Lótenyésztési Felügyelőségre érkezett az NDK-ból Schwark professzor, akinek németajkú származásomból kifolyólag tolmácsoltam. Végül a professzor meghívott az NDK-ba aspirantúrára. Kemény küzdelmek után fél évre kijuthattam. Itt ismertem meg feleségemet, aki szerető társam és két fiam édesanyja lett.

Hazatérésem után 1965 tavaszán a Lótenyésztési Felügyelőségen jelentkeztem, majd a Lóverseny Vállalathoz kerültem. Istállóvezető lettem Hajnal Károly oldalán, 600-700 versenyló között dolgoztam, mintegy 10 esztendőn át. Feladatom volt hogy körbejárjam a hazai méneseket és csikókat válasszak a versenypályára. Az első évben nem volt szerencsés a választásom, mert számomra a szép küllemű ló volt a jó ló. Az akkori nagy trénerek tanácsára változtattam szemléletet, ami meghozta a sikereket. Óriási élmény volt számomra több száz nagyképességű lovat együtt látni. Ott töltött utolsó 3 évem, 1972–1975 között boldog, termékeny időszakom volt, köszönhetően dr. Fehér Dezsőnek.

Mivel mindig a ló tenyésztése vonzott, elfogadtam dr. Pál János invitálását és 10 év után a Szép utcai Lótenyésztési Felügyelet dolgozója lettem. Csalódás ért, mert nem akartam elhinni, hogy csupán a német nyelvtudásomra volt szükség. Hiába gyártottam ötleteimet, szakmai lehetőséget nem kaptam.

Szerencsémre 1980-ban megörököltem a zseniális Jávor György helyét a Pegazusban, amely 40 lótenyésztő gazdaságot ölelt fel. Feladatom volt a lovak értékesítése, elsősorban külföld felé. Kemény munka volt számomra, mert nem lapult bennem kellő kereskedelmi szemlélet. Közben 1983-ban a Lipcsei Egyetemen védtem meg az angol telivérek versenyképességének öröklődése tárgyban írott doktori disszertációmat. Magyarországi honosítására azonban még 9 évet kellett várni.

Fordulópont következett be életembe 1984-ben. Ennek előzménye volt, hogy az akkori mezőgazdasági minisztert, dr. Váncsa Lajost felkereste három lelkes fiatal lovasember. Burucs Balázs, Dallos Gyula és Somlay Tamás felhívták a miniszter figyelmét arra, hogy a magyar lovassport és lótenyésztés sokkal nagyobb eredményekre lenne képes, ha hozzáértő emberek irányítanák. Így lett dr. Papócsi László a Magyar Lovas Szövetség elnöke, õ pedig engem bízott meg a főtitkári teendőkkel. Új alapokra lett állítva a Szövetség működése a lovas szakágakra osztásnak köszönhetően. Elindult a fejlődés, de négy év után a hajszolt életmódomnak köszönhetően szívritmus zavarok léptek fel nálam. Nyugodtabb munkakört kellett választanom.

Dr. Horn Péter a Pannon Egyetem rektora Kaposvárra hívott 1988-ban. Megalapítottuk a Pannon Lovas Akadémiát, melynek először oktatója, aztán docense, majd egyetemi tanára, és végül igazgatója lettem. Nyugdíjazásomig, azaz 15 évig láttam el pozíciómat.

A kezdeti lendületben az volt a célunk, hogy egy új „Örkénytábort” létesítsünk. Magas cél volt és nem sikerült. Korszerű épületeket építettünk, elkészült a fedett lovarda is, de minőségi lovak vásárlására nem volt pénz. Kudarcként éltem át ezt az időszakot és a mai napig is foglalkoztat. Tartós és korrekt munkakapcsolat kötött össze Kövy Andrással és Komjáthy Györggyel, úgymond jobbkezeimmel. A feszültségeket azonban ők sem tudták megfelelően kezelni. A sikertelenséget nem az én dolgom megítélni. Nyilván az én hibám is benne van a dologban, ugyanakkor döntőnek érzem, hogy a lovas oktatás gyakorlati megvalósítása elé óriási kövek gördültek. Társadalmi, baráti összefogásban működött a lovak beszerzése, főleg pályáról leadott lovakat kaptunk. Igen jó kapcsolatot alakítottam ki a Német Lovas Szövetséggel, de az együttműködés hatása a hazai feltételek hiányában csak lábadozott.

Amit valós, kimagasló eredménynek könyvelhetek el, az a magyar nyelvű lovas szakirodalom megszületése. Lóról, lovaglásról 1984-ben nem volt magyar nyelvű könyv. Sokat írtam, fordítottam és elindult útjára a Lovas Akadémia sorozat, amely azóta is keresett és maradandó. Éppen most jelenik meg 14. kötete a fogathajtásról.

Nyugdíjazásom óta munkámat szakirodalmi írások formájában folytatom. Aktív ténykedésem idején több, számomra fontos témát és eseményt nem volt módom kellő mélységben, illetve terjedelemben kidolgozni. Ezeket pótolom napjainkban.

Egy gondolat erejéig szeretném, ha a hazai lovas oktatás jelenlegi helyzetéről szólhatnék. Hiányolom annak a rétegnek a képzését, amelyik kulturált, alapszinten képzett lovasként kívánja szabadidejét eltölteni. Ennek szintjét az aranykalászos gazdatanfolyaméhoz hasonlítanám. Ha ez megvalósul, esti tanfolyamán szívesen tartok majd magam is egy-egy alkalommal előadást.

A Magyar Lovas Kör megalakulásának rendkívül örültem, nem véletlenül lettem alapító tagja. Azonban megnövekedett feladataim nem tették lehetővé, hogy szervesen kapcsolódjak be munkátokba.