Az 1991-es ob több szempontból is érdekes volt. Először talán azt említeném meg, hogy 1991-ben munkanélküli lettem, és otthon tartottam Gidrán (a későbbi legendás örökítő, Gidran XI - a szerk.) nevű lovamat, amivel ebben az időben már válogatott is voltam. A másik érdekesség, hogy majdnem lekéstem a versenyt. Akkor Kaposvárra, a Herczog Emil nevével fémjelzett egyesülethez voltam leigazolva, és a versenyt megelőző este elmentem Gántra, szóltam, hogy menni kéne Mezőhegyesre, mert másnap már kezdődik a verseny. De Herczog Emil úgy tudta, hogy csak két nap múlva kezdődik. Végül az utolsó pillanatban felpakoltuk a lovakat Gánton és Mezőszilason, és hajnali 4 órára értünk le a verseny helyszínére. Addig vezettem a kamiont, és délután már versenyeztem is. A versenyen a Gidrán IV-21 nevű állami ménnel indultam, melyet 1985 óta lovagoltam. Előtte a Hadsereg-bajnokságon indultam Szikrázóval, amely ugyan Varró József lova volt, de mivel eltört a lovasa lába, én lovagoltam a felépüléséig. Mikor visszakerült hozzá Szikrázó, akkor kaptam meg Gidránt. 1986. május 1-jén Kiskunhalason már megnyertem vele az 1,40-es nyitó számot, majd a nagydíjban III. helyezést értünk el. Innen már egyenes út vezetett a válogatottságig, és rendszeres csapattagok lettünk. Az akkori válogatott csapat nem akárkikből állt: Varró József, Stelczer Viktor, Göttler Vilmos, Rezgő Zoltán, Hevesi Barnabás, Bogár István. 1986 tehát eredményes évem volt, és legszebb emlékeim is ehhez fűződnek, hisz ekkor mentem először és utoljára igazi nagy fedeles versenyen a bécsi Stadthalléban. Itt a puissance-ban 205 cm-en már ütöttünk, és ez is csak a hetedik helyre volt elég, ennyit a verseny színvonaláról. Jó formában készültünk az 1987-es St. Gallen-i Eb-re, ahová sajnos önhibámon kívül nem vittek ki, csak a lovamat, amely azonban nem szerepelt jól idegen lovassal. Próbáltak később mások is versenyezni Gidránnal, de mind eredménytelenül. Végül aztán visszakerült hozzám, így lettünk 1990-ben harmadikok az ob-n, és így nyertünk 1991-ben az akkor 13 éves lóval annak ellenére, hogy az ob-n voltak esélyesebbnek tartott párosok, mint Varró József Kikelettel, Miklósvári Tamás Meránnal, vagy a legnagyobb esélyes, Rezgő Zoltán Pókerral. Az első pályán ütöttem egyet, Rezgő Zoltán 0 hp-tal teljesítette az 1,40-es magasságot. A második napi csapatversenyben, ami egyben egyéni szám is volt, nyertem az 1,50 méter magasságon. Én mentem hibátlant, míg Rezgő Zoltán egy akadályt vert, így egyformán álltunk, de mivel a nagyobb magasságú pályán én mentem jobban, átvettem a vezetést az utolsó forduló előtt, melynek pályamagassága 1,60 volt. Itt mindketten egy-egy verőhibával fejeztük be a versenyt, és azonos pontszámmal én lettem a magyar bajnok. Nagyon szoros verseny volt. Ekkor már munkanélküli voltam, de készültünk az 1992-es barcelonai olimpiára. Sajnos minden ezzel járó költség engem terhelt. Nem volt sem szponzorom, sem senki, aki segítette volna a felkészülésemet, semmiféle szállítási költségtérítést nem kaptam a szövetségtől. Később Széplaki Pál biztosított Gidránnak egy bokszot a Honvédban, a másik két lovam viszont a Tattersallban volt egy bokszban. Így reggel lelovagoltam az egyik lovat, majd felültem a villamosra, átmentem a Tattersallba, és lelovagoltam a másik két lovat. Tizenhatszor minősültem az olimpiára, de sajnos mégsem állhattunk rajthoz Barcelonában. Előtte ugyanis a müncheni versenyre már úgy érkeztünk, hogy Gidrán lesántult. A csüdízülete meszes lett. A német orvos 10 injekcióból álló kúrát javasolt, de a Magyar Lovas Szövetség ezt a költséget nem vállalta, így lemaradtam az olimpiáról. Később én a saját orvosommal megcsináltam az injekciókúrát, mikor lett rá pénzem. A történetnek 1992-ben lett vége, mikor elvették tőlem Gidránt, amely tenyésztésbe került.