Családi nevét az 1930-as évek elején változtatta Keméryre. Keméry Pál szerény, csendes, visszahúzódó ember volt, aki rendkívüli szakmai műveltségével, elméleti és gyakorlati tudásával a magyar lovassport egyik legjelentősebb személye volt. A Magyar Lovas Szövetség egyik alapítója, s 1924-ben történt megalakulástól kezdve aktívan (intézőbizottság, szakbizottságok stb.) részt vett munkájában, s a harmincas években több esetben a FEI közgyűlésén képviselte Magyarországot. A lovas életben részt vevő Keméry Pált, nyugállományú tisztet előbb alezredesnek, majd ezredes léptették elő. Keméry Pál közös hadseregbeli huszár tiszt volt, s már az első világháborút előtti, a Campagne Reitergesellschaft által rendezett díjlovagló és díjugrató versenyeken is részt vett. A világháború befejeztével mint nyugállományú őrnagy szerepelt az első lovasmérkőzéseken. Eleinte a díjugra- tó és military számokban is indult, de a későbbiekben kizárólag díjlovasként szerepelt, de viszonylag kevés versenyen indult, s így nevével ritkán találkozhattunk az eredményes lovasok között. Csintalan nevű lovával először militaryban szerepelt, majd 1926-tól a díjlovagló versenyeken indult, s sikerült ezzel a lovával az olimpiai keretbe kerülnie. Az olimpiára kiutazott díjlovagló csapat, azonban az utolsó pillanatban a versenyeken való részvételt lemondta. Keméry Pál tagja volt annak a csapatnak is, amely a FEI által kiírt és 1931-ben Vichyben tartott Concours International Annuel de Dressage-on, ahol a Szent György díjban második lett. Az 1956. évi olimpiára ugyancsak az olimpiai keret tagja lett, s Berlinben a 18 éves (az olimpián legidősebb ló volt), erősen elhasználódott Csintalannal a 26. he- lyen végzett. Keméry Pál szoros kapcsolatban állott mesterével, Josipovich Zsig- monddal, akinek néhány, cikkét írását fordította magyar nyelvre. Josipovich Zsigmonddal együtt állították össze is írták meg az 1926-ban megjelent „Uta- sítás a lovaglás, hajtás és málhásállatvezetés oktatására" c. tervezetet, amelyet szabályzatként fogadtak el (L. H. M.), ami azért volt fontos, mert a lovaglással kapcsolatos magyar szakkifejezések nem voltak még egyértelműek. A második világháború után, amint megindult a lovasélet a Honved Versenyistállónál és Tattersallban, Keméry Pál szinte azonnal részt vett munkában, Magyar Lovas Szövetség újjászervezéseben, a versenyek elindításában. Közreműködött minden díjlovagló verseny zsűrijében, részt vett az edzéseken, 1955-ben pedig az olimpiára készülő magyar lovasok egyik edzője lett. Részt vett a szerzők nevének feltüntetése nélkül, 1954-ben „Díjlovaglás", valamint „Lovaglás és hajtás" szakkönyvek megírásában. Kritikái, cikkei, fordításai a „Pegazus" című folyóiratban jelentek meg, s éppen egy szakcikkének írása közben érte utol a halál 1957 késő őszén. IIalála után több éven keresztül a legmagasabb követelményű díjlovagló versenyszámot Keméry Pál emlékversenynek írták ki. A Farkasréti Temetőben helyeztek örök nyugalomra. (Ernst József