Suti István 1932-----2012. március 18. Kiskunhalas
(Egy korábbi interjú Suti Istvánnal)
Juhászból lett olimpikon: Suti Istvánt a 60-as évek egyik legtehetségesebb díjugrató lovasának tartják. Suti István humoros, vidám embernek ismertük meg, aki a legbonyolultabb feladatokat is a lehető legegyszerűbb módon közelítette meg, a szerény képességből is a maximumot hozta ki.
Hogyan kezdődött rövid, de fényes karrierje? –Szegény családban 5 testvéremmel apa nélkül nőttem fel, ugyanis édesapám a háborúból hazatérve 1946-ban meghalt. Már fiatalon segítnem kellett édesanyámnak, hogy a mindennapi betevőt előteremtse. Az általános iskola mellett 1948-1949-ben a Levelényi Állami Gazdaságban juhászkodtam. A gazdaság tulajdonában lévő ménesben sokszor megültem a csikós lovakat. Ekkor figyelt fel rám először Polner János, a csikótelep vezetője. Állást ajánlott a lovak mellé, természetesen azonnal elfogadtam. Itt kezdődött el versenypályafutásom. A telepen lévő galopp és díjugrató lovakkal a környékbeli versenyeken indultam. Sokkal izgalmasabb és érdekesebb volt, mint eddigi „munkám”. Szorgalmasan gyakoroltam az általam kreált pályán. Sokszor buktam, de ez nem vette el a lelkesedésemet. Az 50-es években már egymás után jöttek az eredmények. 1952-ben 13 évesen Magyar Bajnokságot nyertem.
Hogy tudta feldolgozni ezt az eredményt? Hogy folytatódtak a sikerek? –1952-től, mint válogatott lovas, Európa versenyeit jártam. A korán elért sikerek engem nem töltöttek el semmiféle önteltséggel, hiszen nekem ez volt a munkám, ebből éltem. Naponta hat órát ültem lovon, dolgoztam és szerettem, amit csinálok. Igazából nem elmélkedtem azon, mit jelentenek számomra ezek az eredmények. 1957 májusától októberig külföldön tartózkodtam a válogatottal és versenyeztem.
–Aztán kijutott a római olimpiára. Hogy emlékszik vissza élete legnagyobb versenyére?–Nem mondhatom, hogy a legideálisabban alakultak a körülmények, mivel Széplány nevű lovamat a verseny előtt két héttel kaptam meg a Bábolnai Állami Gazdaságtól. Burgert Róbert a gazdaság vezetője kijelentette, hogy csak én lovagolhatom a tulajdonukban lévő lovat. Széplányról tudni kell, hogy egy nagyon érzékeny, izgága, fegyelmezetlen ló volt. A bemelegítéseknél külön odafigyelést igényelt. Én általában a nehezebb lovaglású lovakkal értem el a legnagyobb sikereket. Széplánnyal is hamar létrejött közöttünk a megfelelő összhang. Egyéniben a 10. helyezést értük el, nyilvánvalóan egy hosszabb felkészülési idővel többre lettünk volna képesek.
Mikor került a HŐR Dózsához? –Kiskunhalas a 6o-as évek közepén már a magyar lovassport egyik fellegvárának számított. Ekkor már javában folyt a rivalizálás a Bp.-i Honvéd és a HŐR DÓZSA között. A Bp.-i DÓZSA megszűnésével az ottani lovasok Halasra kerültek, erősítve ezzel az egyesületet. Hirling József nyerő csapatot irányított itt. Köztük volt a többszörös magyar bajnok Matajsz János, Bábel József és Karcsú Imre. Ilyen légkörbe csöppentem bele. Kiskunhalas számomra az ideális körülmények mellett a megélhetést és a szakmai továbbfejlődést jelentette. Sokat segítettünk egymásnak az edzéseken. Ez idő tájt már a HŐR DÓZSA volt az az egyesület, amelyre a válogatott épült. Utaztunk és versenyeztünk, legjobb tudásunk szerint.
Miért hagyta abba a versenyzést olyan hirtelen? –1972-ben a gerincsérvem miatt fejeztem be végleg a versenyzést. 1971-ben még készültem a müncheni olimpiára, de nem jutottam arra érdemes lóhoz, így nem indultam. Ha valaminek neki kezdtem, azt teljes erőbedobással csináltam, nem láttam értelmét „játszadozni” egy általam nem megfelelőnek tartott lóval.
Melyik ló nőtt legjobban a szívéhez? –Nem tettem különbséget lovaim között, egyformán a szívemhez nőtt valamennyi. A legeredményesebb azonban Öregúr volt. Magasugratásban nem volt nyerő, de a 160-on szerintem többet nyertem vele, mint az akkori magyarországi 16o-as lovak összesen. (Öregúr 1961 magyar bajnokság, 1962-ben CSI előtte kenyeret hordó kocsiló volt Békés megyében. Származása máig ismeretlen.
Mi lehetett sikereinek titka? –Mindig a legjobbat próbáltam kihozni a lovamból és magamból egyaránt. Figyeltem és tanultam versenytársaimtól is. Erre a legjobb példa a lipcsei verseny. 57.-ként startoltam egy olyan versenyszámban, ahol a lovas saját maga választotta a vonalvezetést, és a legjobb idejű lovas nyert. Én sosem voltam jó a pályáim megválasztásában, ilyenkor mindig az előttem indulók vonalvezetését figyeltem. Vasili P. román lovas ekkor már mindkét lovával vezetett a mezőny előtt 14 másodperccel. Én az általa választott vonalat lovagolva vertem meg saját pályájával. Így sosem volt gondom a vonalvezetéssel. Életemben egyetlen egyszer tévesztettem, amikor én építettem a pályát.
–Mi történt 1972 után?– A lovas iskolában maradtam, mint szakaszparancsnok, később századparancsnok lettem. A határőr lovászképzésben 1986-ig vettem részt, ekkor vonultam nyugállományba. Manapság nevelt fiamnak, Sós Atillának segítek a lovak kiképzésében.
Mi a véleménye a mai lovassportról? –A mai magyar lovassportban sajnos a pénz és a tehetség ritkán találkozik. Az anyagiak viszont a lovas elszántsága és szorgalma nélkül nem elegendő. A lehetőségek jobbak, a lovasok képzettebbek, tanultabbak, de az elszántság és a kitartó munka még hagy kívánnivalót maga után.
|
Az 50-es évek elején járási és megyei versenyeken állt starthoz. 1952-ben a Békéscsabán rendezett országos bajnokságon meglepetésre 3. helyezést ért el díjugratásban. Budapestre került 13 évesen, ahol már válogatott díjugratóként szállt nyeregbe. 1953-ban magyar bajnokságot nyert egyéniben. Hazai és nemzetközi sikereinek se szeri se száma és mint válogatott lovas bejárta egész Európát. 1955-ben tagja volt az olimpiára készülő keretnek, de fiatal kora miatt nem indulhatott a Melbourne-ben rendezett játékokon. 1959-ben a magyar válogatott téli edzőtábort, olimpiai felkészülést szervezett a kiváló körülményekkel és fedeles lovardával rendelkező Határőr Lovasiskolában. Suti István ekkor járt először Kiskunhalason.
A kiváló lovas 1961-ben a Népstadiontól került az Újpesti Dózsához, majd 1963-ban átigazolt Kiskunhalasra. Attól kezdve belovaglóként dolgozott a Lovasiskolában és sport sikereit a Határőr Dózsa SE színeiben folytatta. Suti Istvánt 1969-ben vendéglovasnak hívták a Honvédba, amikor Bécsben rendezték a NATO Hadseregek Díjugrató Bajokságát, ahol Ragyogóval elképesztő, 19 másodperces fölénnyel nyerte meg a versenyt az összevetésben. Ekkor léptették elő tisztté a Határőrségnél. 1972-ben, 33 évesen fejezte be a versenyzést sérülés miatt. Sportsikereit követően kiképző szakaszparancsnok lett a lovasiskolában, később század parancsnoki beosztásban végezte munkáját. 1986-ban századosként vonult nyugállományba. 2000-ben Széchenyi emlékérmet kapott és 2003-ban az újra induló május elsejei nemzetközi lovasversenyen őrnagynak léptették elő. Nyugdíjasként fiatal lovasok és lovak képzésével foglalkozott. 2012. március 18-án, kórházban érte a halál.
Igazi versenyző típus volt, olyan, aki mindig az összevetésben tudta a legjobbját nyújtani. Isten áldotta tehetsége, hatalmas bátorsággal, félelmet nem ismerő gyorsasággal és kiváló helyzetfelismerő képességgel párosult. Juhászgyerekként a Levelényi Állami Gazdaság csikós lovain kezdett el lovagolni. Csiszolatlan gyémántként került 1952-ben Budapestre az FM istállóba Dr. Kósa Reznek Jenő és Tóth Béla lovas edzők keze alá. A díjlovaglásban Hazslinszky Géza és Mártonfi Béla, míg militaryban Máchánszky Gyula nyújtott segítséget a számára. Arab nyergében 1953-ban, mindössze 14 évesen nyert először felnőtt magyar bajnoki címet, amit '54-ben és '55-ben is megismételt. Tóth Béla vezette és a római olimpiára készülő nemzeti csapat tagjaként kiváló helyezéseket ért el Torinóban, Rotterdamban és az előolimpián. Legeredményesebb magyarként a tízedik helyen végzett a nehéz lovaglású Széplánnyal a Római Olimpián.
Több komoly nemzetközi siker fűződik a nevéhez. Győzött a lovassport fellegvárában is, Aachenben megnyerte a Megnyitó Versenyszámot karrierje egyik legkedvesebb lovával, Öregúrral. 1963-ban igazolt a Határőr Dózsába. Kiskunhalason Hirling József parancsnok kezében egy nyerő csapat formálódott ekkor, melynek oszlopos tagja lett. Öregúr, Ragyogó és Veterán nyergében több országos és nemzetközi versenyben győzött. A legemlékezetesebb a Bécsben rendezett Európai Hadseregek Lovasbajnoksága (NATO) volt 1969-ben. A nagydíját parádés lovaglással nyerte Ragyogó nyergében, melynek nem csak sport sikere volt, de jelentős erkölcsi és politikai üzenete is. Pályafutása utolsó szakaszában a müncheni olimpia közeledtével, a military sportba is bekapcsolódott. Amilyen gyorsan feltűnt, olyan gyorsan vonult vissza a sporttól az állandósuló derékfájdalmai miatt. Pályafutása utolsó versenyében csupán 33 éves volt 1972-ben Kiskunhalason. A határőrségnél kiképző századparancsnokként szolgált tovább. Bekapcsolódott a határőr lovász és lovas képzésbe. Sokat köszönhet neki Bajkai Sándor válogatott lovas és nevelt fia, a kétszeres olimpikon Sós Attila. 1986-ban századosi rendfokozatban vonult nyugállományba. A lovaktól ekkor sem szakadt el, a nyugalmazott őrnagy unokáját tanította a lovaglás fortélyaira.
Suti István életútja
1939. június 23. Mindszenten született
1948-1949. Levelényi Állami Gazdaságban dolgozik, mint juhász
1951. Felgyői Állami Gazdaságban csikós
1952. Ősz: a válogatott tagja Budapesten; edzői: Tóth Béla, dr. Reznek Jenő, Mártonfy Béla, Hazslinszky Géza
1953-ban
1954-ben
1955-ben Magyar Bajnokság 1. hely
1956. Tagja volt az olimpiai keretnek, de fiatal kora miatt nem indulhatott
1957. Népstadion Nemzeti Vállalatnál versenyez
1960. Római Nyári Olimpiai Játékokon 10. helyezés (Széplány)
1961-ben Magyar Bajnok
1963. Kiskunhalasi Határőr Dózsa színeiben versenyez
1969. NATO bajnokság, Bécs 1. hely – előléptetik alhadnaggyá
1972. Egészségügyi okok miatt befejezi a versenyzést
1986. Századosként nyugállományba vonul
Vissza :
|