Gömbös László a nyugati régió díjugrató bajnoka

    A nyugati régió második éve megrendezett díjugrató bajnokságán a 2008-as évben Gömbös László, a Széplak LK versenyzője tudhatja magáénak a bajnoki címet. Teljesítményét a kiegyensúlyozott versenyzés, és a folyamatos jó helyezések igazolják.

                Ennek kapcsán beszélgetünk Gömbös Lászlóval eddigi pályafutásáról, eredményeiről.

Honnét az indíttatás?

                Édesapámtól örököltem a lóhoz való kötődést. Falun nőttem fel, édesapámnak is voltak lovai. Minden versenyre el kellett menni, gyerekkori álmom volt, hogy csikós legyek a Hortobágyon. Az iskolai éveket Szombathelyen folytattam, az iskolához közel volt a lovasiskola, bejelentkeztem és onnan engem elzavarni sem lehetett. 1976-ban felfigyelt rám Makkos Vili bácsi, illetve ifjú Makkos Vilmos, akivel minden terepedzésen jártuk az erdőt, mezőt, tőle tanultam meg igazán mi is a milita-ry, az ő lovaival kezdtem. Sajnos jött a szörnyű balesete, ami véget vetett a gyümölcsöző munkakapcsolatunknak. Utána Vili bácsi karolt fel és ő segítette a fejlődésemet. Vili bácsi segítségével jól haladtam, és szép eredményeket értem el, MEDOSz országos bajnokságon is voltam második helyezett. Vili bácsi nyugállományba vonulása után Horváth Zoltán vett át bennünket, az ő irányításával eljutottam a válogatottságig. 1981 körül figyeltek fel rám igazából, akkor tizenkilenc éves voltam. A válogatottal együtt dolgoztunk edzőtáborban, nagyon jó edzőkkel, Makkos Vili bácsival, Monspart Gáborral, Grózner Lajossal, tőlük nagyon sokat tanultam.

                1982-ben Kiskunhalasra kerültem katonának, ez életem legnagyobb élménye volt, hogy reggeltől estig lovagolhattam, nagyon komoly szakemberek irányítása mellett, eredményes versenyzőkkel. Nagyon sokat segített Tuska Pál, Hirling József, ők segítettek abban, hogy a military mellett az ugróban is kipróbáljam magam, és junior bajnokságokon helyezéseket érjek el.

Milyen lovakra emlékszel szívesen?

                Savaria, Stendal, Rolls-Roys, melyekkel versenyeztem, és eredményeket értem el, ifjúsági megyebajnok voltam Rolls-Roys-szal, Szántódon, nemzetközi ugróversenyen harmadik helyezést értem el. Junior országos versenyeken is voltak jó helyezéseim. Kiskunhalason ülhettem olyan lovakon, melyek megjárták a moszkvai olimpiát.

Mi történt veled a katonaságtól történő leszerelésed után?

Nagy dilemma volt számomra, hogy a katonaság után maradjak Kiskunhalason, vagy menjek vissza Szombathelyre. Úgy döntöttem, hogy hazajövök. 1985-ben nagy csalódás ért, amikor a magyar bajnokságon csak második lettem / személyes problémák miatt fosztottak meg az első helytől/ Emiatt egy időre elment a kedvem a versenyzéstől, és 1986-ban abbahagytam a lovaglást, megházasodtam és Sarródra költöztem, de nem tudtam megszabadulni a ló iránti elhivatottságomtól, megtanultam a patkolást, jó szakemberek mellett, most is ezt csinálom főállásban.

                A lovaglás egyre jobban hiányzott, a sarródi letelepedésem után istállót építettem, tizenegy box-al, hozzám került egy csikó, ő a Hélia. Tudtam róla, hogy egy jó képességű, intelligens ló. Három év kemény munkája meghozta az eredményt, most már kiegyensúlyozottan, magabiztosan dolgozik. Hélia most már feliratkozott azon lovak sorába, a korábbiak után, melyek meghatározták lovas pályafutásomat. Most tíz éves a ló, én nem vagyok profi, nem tudok magasabb kategóriákban versenyezni, azokban a kategóriákban versenyzek melyekben a ló is, és én is jól érezzük magunkat. Ott szeretném megmutatni, hogy egy érett ember akkor is tud versenyezni, nem kell profi szinten versenyezni, csak jól érezze magát, arra törekedjen, hogy a lóval való kapcsolat a legharmonikusabb legyen, próbáljon tanulni, fejlődni, ennek a sorozatnak nem lehet vége, hisz mindig van mit tanulni, és minden ló más.

Szeretnék még egy csikót kiválasztani, és még azzal is versenyezni. Nem akarom a világot megváltani, addig akarok lovagolni és versenyezni, ameddig jól érzem magam, megyei szinten akarok versenyezni, és úgy lovagolni, ahogy kell, ahogy a „nagykönyvben” meg van írva, ahogy az annak idején az igazi lovasiskolákban, szakemberek irányításával történt.

                Közben tanítványaim lettek, nagyon jó kis csapat verődött össze, nagyon jó velük dolgozni. Az a legnagyobb probléma, hogy nincs előrelépési lehetőség az anyagiak miatt. Továbbá kevés az a gyerek, aki kellő kitartással próbálkozik, nagyon hamar feladják. Akik tehetségesek, azoknál viszont az anyagi háttér hiányzik.

A regionális bajnokságról mi a véleményed?

                A regionális bajnokságot jónak tartom, a három megye lovasai összejönnek, többet találkozunk, és egymás előtt méretkezünk. Az egyik megyében nagyon sok jó ló van jó versenyzőkkel, a másik megyében nagyon kevés a jó versenyző, kiderül melyik megye, milyen szinten lovagol, és nem utolsó sorban tanulhatunk egymástól.

A család hogy tolerálja a versenyzésedet?

                Van két gyerekem, egyik sem lovagol, ha ilyen szándékaik lennének, én maximálisan támogatnám az ilyen irányú ambícióikat, ettől függetlenül egész embernek tartom őket, mert azt teszik, amihez kedvük van, és úgy érzem boldogok, nem akarom befolyásolni őket, mert lovagolni csak szívvel lélekkel lehet.