Elhunyt Vitéz Nagy Kálmán, a világ legidősebb huszártisztje
Vitéz Nagy Kálmán m. kir. Huszárfőhadnagy, ill. nyugalmazott huszár ezredes, történész, a világ feltehetőleg legidősebb huszártisztje, a Magyar Hagyományőr Világszövetség tiszteletbeli tagja, 101-ik életévében, 2010. szeptember 21-én visszaadta lelkét a mindenhatónak. Hosszú, eddigi élete során nemcsak feldolgozta a magyar huszárok történetét, hanem végig huszárosan és lovagiasan is viselkedett, munkássága elis-meréseként a Honvédelmi Érdemérem I. fokozatával is kitüntették. Négy évvel ezelőtt, az akkor 96-évesen készült a beszélgetés budakeszi otthonában a szinte az egész XX. századot átívelő, kalandos és hősies élettörténetéről, napjainkig helytálló magyarságáról. Kézenfekvő és talán hitelesebb, ha élettörténetének egy részét - a történelmünk alakulásával - ő személyesen beszéli el. Majd egy évszázad katonai élettörténetét, 2800, lovon megtett kilométert nehéz összesűríteni, de talán kezdjük az elején. 1909. december 8-án születtem Nyíregyházán, ahol gyermekkoromat töltöttem. Dédapám egy hajdú lovas alakulatnak volt a parancsnoka, szépapám pedig nádor huszárkapitány volt, így én is a katonai pályát választottam. Katonai iskolákban végeztem, a hűvösvölgyi Katonai Főreálban, majd a híres Ludovikán. 1931-ben avattak huszárfőhadnaggyá. Szolgáltam Nyíregyházán, ahol huszárhelyőrség volt, majd Pápán, Sopronban.Forgott a történelem kereke és 1939-ben részt vettem Kárpátalja vissza-foglalásában. Március 15-re az ezred már Munkácsra lett vezényelve, ahol nem csak bevonulás, hanem harcok is voltak, két huszár hősi halált halt. Másnap márc. 16-án vitéz Béldi Alajos délután fél kettőkor ért fel a Vereckei-szorosra és kezet fogott a lengyel testvérekkel. Munkács után jött az erdélyi visszacsatolás s az ezredet akkor Nagyváradra helyezték át. Erdély visszafoglalása után jött a szerencsétlen második világháború, amikor 41-ben Magyarország csak egy kis egységet akart bevetni, hátha megússza a háborút. A Tatárhágótól indultunk Keletre a gyorshadtesttel, meg mi a lovasdandárral kb. 5000 lovassal. -Úgy tudom nem csak Kálmán bácsi, hanem az általa vezetett század is többször volt életveszélyben...A Fekete-tengeri Nikolev kikötőváros elfoglalásánál a dandár eleje harcban volt, 120 km-es menetoszlop, 40 fokos hőség, se árnyék, se víz, a lovak kezdtek dögleni. A tarlón volt egy fa egyedül, odamentek a katonák mind az árnyékba, mikor megjelent egy repülő és elkezdte szórni felém a bombákat. A negyedik belefulladt a homokba, a tisztek azt hitték a füstfelhőben, hogy végem van, de semmi bajom nem lett és érdekes módon nem az 5000 lovast bombázták, hanem egy katonatisztet. 1944 nyarára a szovjet ellentámadás már nagyon visszaszorított bennünket. A Dnyeszter partján Sztaniszlau környékén kellett felváltanunk a német erőket és fedezni a visszavonulást. Mire odaértünk már csak öreg német szivarokat találtunk, mintha ottfelejtették volna őket az első világháborúból. Mondogatták, hogy ők a vén majmok a csodafegyver. Ezen nem sokáig tudtunk kacagni, mivel vagy tíz szovjet zászlóalj is támadásba kezdett. Kilőttük a géppuskákat, tüzesek voltak a csövek, leestek az emberek, a vonal összezárt és csak jöttek és jöttek. Gyorsan lóra szállítottam a századot és a végén majdnem ottmaradtam az oroszok között, miközben látom egy részük magyar egyenruhában támad, melyet a Don melletti raktárakból szedtek össze. Ott feküdtem a jászberényi zászlósommal, Farkas Alajossal a földön, fekete csizmában, fekete lábszártekercs volt rajtam. Megvártuk, míg elvonultak, szerencsére nem lőttek le, de ott maradtunk gyalog és a lovasok már rég tovamentek. Egyszer csak megszólal a zászlósom, kapitány úr a mélyedésben két ló legelészik. És tényleg, két hősi halált halt huszár lovaival sikerült utolérni a századot. Sztaniszlau városát három magyar gyalogezred védte, melynek közös parancsnoksága alá tartoztunk. A hadosztályparancsnokságon kérdezték, hogy mi hol akarunk elhelyezkedni, mondtam a város nyugati részén nem sejtve, hogy ezzel mentem meg a századom. A város körül volt zárva, ott vérzett el a három magyar gyalogezred. Mikor kijöttem a faluból, akkor géppuskáztak jobbról-balról, akkor be az erdőbe, ott állt egy vezérkari tiszt, kiadta, hogy besorolni a menetbe, tartalék vagyok. Semmi tartalék, gyerünk, így mentettem meg a századom. Szinte hihetetlen és kevesen tudják, hogy 45-ben a szovjet harckocsi invázió idején még hadrendben álltak a huszárok is. Valóban 1944-45-ben voltak az utolsó huszártevékenységek. A Pripjaty mocsaraiból visszatérve Gyula és Békés körzetében járőröztünk. A gyulavári hídnál vonultunk vissza Gerla-majorba. A hatalmas orosz túlerő elől húzódtunk a Fehér- és Fekete-Kőrös csatornarendszere felé, mikor beértünk Békés városa alá, a gyümölcsösben egy asszony kiszalad, jaj szegény magyarok, itt vannak az oroszok. Mondom akkor ne kiabáljon jóasszony, felemelkedtem a kengyelből és a hajam szála az égnek állt. Kb. 50-m-re tőlem egy másik ilyen csatorna, mögötte egy töltés és azon álltak végig a szovjet harckocsik .Ez a 360 harckocsi harcolt később a debreceni csatában. Barna őrmester jött jelenteni, hogy hátulról is harckocsik támadnak. Most mit csináljunk? Csendben vezényeltem őket. Kézigránát a kézbe és utánam. A másik csatorna fölött volt egy híd, mögötte egy harckocsi és ott álltak végig, nem tudtak lőni, mivel a személyzet többi része valahol zabrálni járt. Mi dobáltuk a tankokra a kézigránátot és gyorsan el tudtuk hagyni a helyszint. A 300 lovast így harmadszor is meg tudtam menteni. Innen továbbmentünk Szolnok és Tiszaalpár felé tanyáról-tanyára tartva. A huszárok maradéka a Duna-Tisza közén harcolt, egy részük Pest ostromában vérzett el, egy részük meg a Dunántúlon küzdött. 45 márc. 18-án Csákváron Vak Géza Huszár hadnagy a járőrével a hóban fehér lepelben bement Csákvárra, szembejöttek vele az oroszok, szintén fehér lepelben. Nem szóltak egy szót sem azt hitték ők is oroszok. Az első helyen állt egy nagy harckocsi kilőtték páncélököllel, utána eltűntek a házak mögött. Az oroszok meg egész éjjel lőtték egymást. Ez volt az utolsó huszárcselekedet. -Ugorjunk gyorsan vagy 11 évet a történelemben. 56-ban is katonatisztként szolgált, de akkor inkább egy diplomáciai, embermentő akciója volt. A Parlamentben voltunk, többek közt Mindszenty hercegprímás úr is ott volt velünk. –Mondtam a hercegprímás úrnak, hogy baj van a szovjet tankok támadásra készen állnak a Kossuth térnél, de Magára még szükségünk lehet. Javasoltam, hogy menjünk át az amerikai követségre. Ezen egy darabig elgondolkozott, de aztán belátta, hogy ebben a helyzetben ez az utolsó menedék. Lementünk a déli kapuhoz, felgyűrtük rajta a reverendát a kabát alá s megindultunk, a hercegprímás úrnak a szeme sem rebbent, pedig végig ott álltak a lecsukott fedelű harckocsik az élesre állított géppuskák tömegével. Öten mentünk, ketten voltunk katonák, egy civil hozta a bőrtáskáját, szerencsénkre meg sem állítottak , nem lőttek ránk. A követségnél lengett az amerikai zászló, mi bejelentettük, hogy cardinal Mindszenty, félrehúzták a függönyt és egy fotóriporter megörökítette, amint Mindszenty elköszönt tőlünk. Ezért az akciómért csak két év múlva 58-ban ítéltek el 15 év börtönre, a népi demokratikus állam megdöntésének kísérlete miatt. A 15 évből aztán csak 8 év lett. Összesen végül is 62 hónapot húztam le Márianosztrán.
-96 évesen milyen tervei vannak és mi lehet a további hosszú élet titka? Az előadásaim mellett foglalkozom a huszárok hadművészetével és szeretnék még könyvet írni Mindszentyről is. Arra már nem mindig emlékszem, hogy mi volt ebédre és hova tettem a szemüvegem, de a hadi események kristálytisztán itt vannak előttem. Hosszú élet? Állandó szellemi aktivitás, tiszta, magyaros lelkiismeret. A név kötelez, tartja a mondás. Életrajzi tényeihez tartozik, hogy 45-ben a harcok befejezése után Ausztriában amerikai hadifogságba esett, ahonnan 1945 őszén tért haza. Itthon a hadseregből eltávolították, ezért földmérőként, majd ecetmesterként helyezkedett el. 1948 tavaszán egykori barátja, Sólyom László vezérőrnagy meghívására a Honvédelmi Minisztériumban folytathatta eredeti hivatását. Őrnagyi rangban hadtörténeti előadóként dolgozott. Munkájának eredménye -képpen újjászerveződött a Hadtörténeti Intézet és a Múzeum. Később a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia hadtörténeti tanszékén tanított, majd alezredessé előléptetve a tanszék helyettes vezetője lett. 1959-ben letartóztatták 56-os tevékenysége miatt és amnesztiával történt szabadulása után 54 évesen ismét új szakmát kénytelen tanulni, nyomdai kollektorként dolgozott nyugdíjazásáig. 1990-ben rehabilitálták és ezredessé léptették elő. Jelenleg is aktívan részt vesz a tudományos közéletben, állandó résztvevője a hadtörténelmi tanácskozásoknak. Nevéhez fűződik a Sárvári Huszár Múzeum létrehozása, valamint az első huszáremlékmű létrehozása és felavatása Rimaszombaton. Az 1943. okt. 6-án, 66 éve felavatott rimaszombati huszáremlékműre 33, a harcokban elesett rimaszombati huszár neve került fel. Az akkori emlékműavatáson részt vett a vármegye és a város egész vezetősége, majd ez az emlékmű sokáig feledésbe merül, mígnem a Drozdik Sándor vezette hagyomány őrzők segítségével újra megtalálják. Azóta az emlékmű a rendszeres koszorúzások és megemlékezések színhelye. Kálmán bácsinak is jó néhány alkalommal sikerült eljutnia az általa felállított emlékműhöz. Amíg egészsége engedte 90-es éveiben sok rendezvényen vett részt, beszédeket mondott és előadásokat tartott. Három éve még a II. Országos Gyerek Lovas találkozón is részt vett Orfűn és 97 évesen példát mutatva még a lovat is megülte.
Kálmán bácsi egyúttal szólt a fiatalokhoz, mintegy rájuk testálva a huszárok lovas szellemét, amelyet a huszárság szabályzata ekképp rögzített, és amit minden huszárnak kívülről kellett tudnia:
„Lovas szellemtől áthatott az, az ember, aki jóságos természet mellett bátor szívű. Aki lovában, önmagában és fegyverében bízik, aki a legválságosabb helyzetben is merész elhatározásra jut, és ezt nyomban tettel követi. Az ilyen ember nem ismer nehézséget, eleme a támadás, és még a hátrálásban is csak eszközt lát arra, hogy kedvező viszonyok között újra támadhasson. Ezt a szellemiséget testálom rátok, gyerekek, és a magyar politikának is ajánlom figyelmébe.”
A tanulmányok mellett néhány megjelent könyv is fémjelzi eddigi megélt történelmét és kutató munkáját. 1992. Magyar huszárok a második világháborúban /Adonyi Náredy Ferenccel közösen/ 2000. Két tábornok
1998-2007. A honfoglalás korának hadtörténete
|