Dr. Kollár Kornél 1926----2006. május 26.-
Szerencsés embernek vallhatja magát az, aki Kollár Kornél keze alatt tanulta meg a lovas mesterséget az elmúlt fél évszázadban. Szakmai zsenialitása abban rejlett, hogy remekül tudta ötvözni az örkénytábori lovaglótanároktól gyakorlatban elsajátított tudományt a Testnevelési Főiskolán tanult pedagógiai és didaktikai módszerekkel. Sosem érezte kényszernek vagy nyűgnek a tanulást. Állandóan képezte magát, rengeteget tanult mestereitől és kortársaitól: Máchánszky Gyulától, Tóth Bélától, Bodó Imrétől, Reznek Jenőtől és Bubics Károlytól. Széles látókörét jól jelzi, hogy a jogi diploma után az 1960-as években szakedzői képesítést szerzett. Fiatalon maga is lovagolt, eredményesen versenyzett díjugratásban és militaryban. A II. világháborúban a Honvéd Galopp versenyistállóban szolgált. Megismerte és megszerette a telivéreket. 1949-ben a Budapesti Honvéd Sport Egyesület megalakulásával Ő lett a parancsnok és a vezető edző. Az 52-es Öttusa Világbajnokság mérföldkövet jelentett pályafutásában. Tóth Bélával szervezője volt a tereplovaglásnak, amit Örkénytáborban tartottak. A Hidász utcai lovardának 31 évig volt parancsnoka, és tevékenysége alatt a Honvéd szinte egyeduralkodóvá vált, több eredményes generáció nőtt fel a keze alatt, mint Fülöp Melinda, Szakál Andor, Stánicz Sándor, Veszeli János, Piros András és Somogyi Győző. Nagyon jó szeme volt a lóhoz, rendszeresen kijárt a galopp pályára. Mindent tudott a telivérekről, egyenként ismerte a felépítésüket, karakterüket, származásukat, és versenyeredményeiket. Nagyon jó érzékkel választott a pályáról lekerült lovakból, így került a Honvédhoz - a később a válogatottban is bizonyított - Róbert Károly, Merán, Kemál, Antaryl, Őzike, Marcella és Sahib. Következetes edző volt, hitt az előre felépített és pontosan elvégzett kemény munkában. Előszeretettel lovagoltatta különböző tudású lovakon tanítványait. „Minden lótól lehet tanulni” - vallotta. Nagyon tudott menedzselni, a jó lovaknak köszönhetően fiataljait remekül tudta lovasítani. Halász Judit, Ákos Ajtony, Frank József, Frank Elemér, Széplaky Pál, majd később a Farkas testvérek, Papp Tibor, Juhász Zoltán, Hargitay János, a Balogh testvérek, Sári Viktor és Sáli Gábor sok szép sikert ért el. A korosztályos, majd a felnőtt válogatott is rájuk épült. 1963-tól már Kornél Bácsi a szövetségi kapitány, majd szaktanár a TF-en. Ebben az időszakban kimagasló eredményeket ért el a válogatott. A 66-os Luzerni kontinensversenyen a Frank József, Suti István, Széplaky Pál, Varró József összetételű csapat 4. helyen végzett. Nem kis megdöbbenésre a 67-es bécsi NATO Katonai Bajnokságon a vendég magyar csapat Ákos, Juhász, Suti, Széplaky 3. lett, míg egyéniben Suti István győzött. Edzései mindig meg voltak ,,koreografálva.” Edzéstervein generációk sora nőtt fel. Nagy munkabírású, fáradhatatlan mester hírében állt. Az alázatos munkát és szorgalmat többre tartotta, mint a tehetséget. Meglátásait jól el tudta mondani, tudását át tudta adni. A válogatottal két olimpiára is kijutott, 1972-ben Münchenbe, 1980-ban Moszkvába. Ezután nyugdíjba ment, de még két évtizedig - súlyos agyvérzéséig - versenybíróként szolgálta a Vadásztatás díjugratást. Hosszú, súlyos betegségében egyetlen vigasza leánya mindennapos látogatása, gondoskodó szeretete volt. A versenybírói, önként vállalt feladatát is, mint minden mást, teljes precizitással, a lovassport, a lovas és a ló iránti maximális tisztelettel teljesítette. Nem zavarta, ha melegítőbíróként kellett dolgoznia - itt is mindenkihez volt kedves szava - ha kellett egyéni humorával vidított fel bennünket. Egyben azonban nem ismert tréfát: ha egy lovas bejött a pályára, minden figyelmét a feladat kötötte le, hogy sportszerű, jó versenyek lebonyolításában segítsen. Ahol Ő volt a zsűriben, tudtuk, hogy minden gördülékenyen fog lezajlani - a primitív hőbörgőket egyetlen nyugodt mondatával le tudta szerelni.
A Nemzeti Sírkertben óriási tömeg kísérte utolsó útjára 2006. június 20-án.
|