Horváth Zoltán
Horváth Zoltán 1954.november 1-én Sárváron született. A szombathelyi lovasiskolában kezdett lovagolni, 1974-től belovagló, majd 1984—’90 közt az iskola vezetője és edzője volt. 1985—a military válogatottkeret edzője lett. Számos magyar és nemzetközi szakmai oklevél bizonyítja képzettségét. Magyarországi aktív versenyzői korszakát—válogatott versenyzőként—a háromszoros magyar bajnoki cím és sikeres nemzetközi szereplések bizonyítják. Edzőként jó néhány ifjúsági versenyzőt juttatott el a hazai élmezőnybe és a nemzetközi versenyekre. 1991 óta Németországban él, ott versenyez, és edzőként dolgozik. A ’90-es évek elején még tartott kurzusokat a magyar militarysoknak, de a kinti elfoglaltsága miatt ezt később már nem tudta vállalni. Szakmai hozzáértését, elismertségét mi sem annál jobban, hogy tizenöt éve edzőként dolgozik a magas lovas kultúrával rendelkező Németországban.
 Honnét az indíttatás, hogy kerültél lóközelbe?
Valószínűleg az apai nagyapámtól örököltem a ló szeretetét. Bennem volt a ló iránti szeretet, a lovaglás iránti hajlam. Alig voltam kilenc éves, amikor édesanyám elvitt a szombathelyi lovasiskolába. Korom, és alacsony termetem miatt Vili bácsi fejcsóválva fogadott, kicsit még várni kellene, de látta rajtam az elszántságot és felvett. A lovaglóórák, mint ahogy szokásos, futószárazással kezdődtek. Olyan kicsi voltam, hogy a lábam nem ért le a nyeregszárny alá. Gergely bácsi több hétig futószárazott, majd örömömre a többi gyerekkel együtt osztályba lovagolhattam. A lovardát Vili bácsi vezette, az órán öt-hat gyerek lovagolt. Egyszer csak a szomszédból áthallatszó malacvisítástól a lovak megrémültek, és ugrálni kezdtek. Nekem sem kellett több, villámgyorsan leugrottam a lóról, és a lovarda mellett álló tüskés fára gyorsan felmásztam. Ez a fa olyan tüskés volt, hogy normális körülmények közt képtelenség volt rá felmászni. A többiek is mindannyian leestek. Miután megfogták a rohangáló lovakat, és visszaültették a gyerekeket, kiderült, hogy egy gyerek hiányzik. Vili bácsi nagy derültséggel fedezett fel a fa tetején, majd engem is visszaültettek a lóra. Az óra folytatódott tovább, de kezdődött minden elölről. A vidám disznóktól a lovak megint rakoncátlankodtak, és mindenki a földön találta magát. Egy ideig újból futószárazás következett, aztán hamarosan én is osztályba lovagolhattam.
Mikor kezdtél el versenyezni?
Viszonylag rövid idő után bemutatókon kezdtem a versenyzést. Az első versenyen Aranyálommal indultam, és sikerült megnyernem. 1965-től folyamatosan versenyeztem. Vili bácsi a mozgékonyabb gyerekeknek hamar lehetőséget biztosított a versenyzésre. A kicsi és szerény lovasiskolában jó volt a hangulat, az idősebb lovasok támogattak, segítettek bennünket. Sok fiatal gyerek együtt nőtt fel. Nagy élményt jelentett számunkra az is, amikor pl. Nagyvázsonyba mentünk versenyezni, akkor még nem voltak lószállító utánfutók, és vasúti vagonokba szállítottuk a lovakat. Mi gyerekek a lovakkal együtt utaztunk a vagonokban. A száz kilométeres út két napig tartott, de remekül éreztük magunkat. A lovasiskolák országos bajnokságán általában jól szerepeltek a szombathelyi lovasok. Vili bácsi odafigyelt arra, hogy ne csak ugrassunk, hanem sokoldalúan legyünk kiképezve. (terep, díjlovaglás) 1977-től katona voltam, az nem csak bizonyos versenyeken volt lehetőségem részt venni.1980-ban moszkvában volt az első szocialista olimpia. A politikai vezetés A sportági szövetségeken keresztül eldöntötte, hogy minél több sportág sportolója vegyen részt. Ennek hatására a lovastársadalom is megmozdult, a ’70-es évek végén. Vili bácsi nagy álma volt, hogy fia ezen az olimpián részt vegyen. Vili tragikus balesete miatt ez a terv meghiúsult. Vili halálával valami megszűnt, ami után már sosem volt olyan, mint előtte. Nagy űrt hagyott maga után, a mai napig kísér az emléke. A lelkesedés hatására sem tett a lovas szövetség semmiféle intézkedést a military szakág olimpián való részvétele érdekében. A nagyfokú közönyösségbe az Enyingi és a Baki állami Gazdaság nem nyugodott bele. A két állami gazdaság biztosította a felkészülés anyagi hátterét. Török László Rádiházán, és Herczog Emil Sáripusztán megteremtették a hathónapos edzőtábor feltételeit és vállalták annak vezetői feladatait. Dr.Váradi Jenő a fogatsport sikeres atyja, a lovassport olimpiai csapatvezetője nagy lendülettel fogott hozzá a lovak edzőtáborba történő átcsoportosításához. Ezt látva a lovas szövetség is a nemes ügy mellé állt, és kinevezte Monspart Gábort vezetőedzőnek és Makkos Vilmost pályaedzőnek. Az edzőtáborban történő viszontagságos felkészülés után kijutottunk az olimpiára, és a csapat negyedik helyezést ért el. Erős akaratunknak, lelkesedésünknek, és elszántságunknak tulajdonítható ez a szép eredmény. Az olimpiai szereplés felejthetetlen élmény maradt, köszönet érte mindazoknak, akik ezt számomra lehetővé tették. Szívesen gondolok L’Amourra, aki nagyszerűen helytállt, és hozzásegített ehhez az eredményhez. A feladatokat mindig meg akarta oldani, a lovas hibáit tolerálni tudta. Mivel anyai ágon nóniusz volt, hiányzott belőle a gyorsaság, ugrásnál óvatos volt, de nem túl érzékeny. Az olimpia után mindhárom korosztályos Eb-n eredményesen versenyzett, 1981-ben a felnőtt Eb-n velem, majd az ifi és junior Eb-ken fiatal versenyzőkkel indult.
Hogyan lettél a válogatott keret edzője, mik voltak a fő célkitűzéseid?
1984-től Dr.Hecker Walter a lovas szövetség részéről több ízben próbált meggyőzni, hogy vállaljam el a válogatott edzői teendőket. Ez megtisztelő feladat volt, de eleinte nem nagyon örültem az ötletnek, mert a versenyzést nem akartam abbahagyni. Gábor bácsi (Monspart Gábor) lemondása után a szakbizottsággal egyeztetve elvállaltam, de a versenyzést folytattam. A fő célkitűzéseim közül talán a két legfontosabb az volt, hogy külföldi szakembereket hívjunk munkám segítéséhez—mivel az idomításban láttam a legnagyobb lemaradásunkat—valamint a fiatal versenyzők létszámának növelése és külföldi versenyeken szerepeltetése. Így jutottunk el számos ifi és junior Eb-re, ahol a csapataink mindig értékelhető eredményt értek el. Az idomítási hiányosságaink az Eb-n is beigazolódtak. Amennyiben a díjlovaglásban jobb eredményeket tudtunk volna elérni, reális esélyünk lett volna csapatban éremszerzésre. Mindig a tudásvágy vezérelt, ezért válogatott edzőként próbáltam megkeresni az utat, hogyan lehetne neves külföldi szakembereket Magyarországra hozni és tanulni tőlük. Először egy lengyel edzőt, Boleslaw Wiscatizkyt sikerült meghívni egy edzőtábor alkalmából. Később megismerkedtem a német válogatott edzővel Martin Plewával, aki meghívott Warendorfba, az olimpiai centrumba. Kimondhatatlanul örültem neki, mert olyan dolgokat láttam, amikről korábban csak olvastam. Két hetet töltöttem nála, ami szenzációs élmény volt. Utána őt hívtam meg kurzusokat tartani.
E korszak egyik legjobb militarylova Adonisz volt, hogy került hozzád?
Az olimpia utáni években megnőtt a versenyzési lehetőség. Az OMMI állami fedezőméneket bocsátott a válogatott lovasok rendelkezésére. Szombathelyen is egyre jobb lóállománnyal számolhattunk, aminek következtében egyre több fiatal versenyző lett válogatott kerettag. A lovasiskola az ország egyik vezető lovasiskolájává fejlődött, így kaptam meg a military szakbizottságtól Adoniszt. Korábban Balatonfenyvesen Cseresnyés László olimpiai csapattársam lovagolta. Fiatal lóként kimagasló eredményeket ért el vele. Laci távozása után nem volt más válogatott lovas Balatonfenyvesen, ezért a szakbizottság hozzám irányította. Annak ellenére, hogy nem akartam elfogadni a felajánlást, utólag hálás vagyok Török Lászlónak, mert életem eddigi legtehetségesebb lovát kaptam meg. Rövid ideig tudtunk együtt dolgozni, de ennek ellenére az osztrák nyílt bajnokság megnyerésével kijutottam Luhlmühlenbe az Eb-re, 1987-ben. A ló hetvenkét órás bonyodalmas utazása után a reálisan tervezett jó szereplés elmaradt. A tereppálya vége felé a ló elfáradt, kímélése érdekében a huszonnyolcas akadálynál az alternatív lehetőséget választottam, melyet rossz irányból ugrottam meg. A terepszakasz befejezése után kizártak a versenyből. Nagyon jó ló volt, mindent meg tudott oldani. Sajnos a következő évben szállítási baleset miatt elpusztult. Így a szöuli olimpián való szereplés számomra meghiúsult. Ez a tény nagyon érzékenyen érintett, mert a német military válogatottal repülhettem volna az olimpiára, és velük edzhettem volna néhány hónapig. Ez egy óriási lelki plusz lett volna számomra. A ló elpusztulása miatt minden terv felborult, maradt a meghurcoltatás. Nem megfelelő szállítás gyanújával fegyelmi vizsgálatot akartak indítani ellenem. Abban az időben a Szombathelyi Állami Gazdaságnak nem volt speciális lószállító járműve. A ló elvesztésével megszűnt minden lehetőségem, mert olyan ló nem volt, ami Adoniszt helyettesíthette volna. A sok ígéret ellenére érdemi megoldás nem történt Adonisz pótlására. Közben szakedzői képesítést szereztem a Testnevelési Főiskolán.
Mióta vagy Németországban, és mi volt az a motiváló tényező, ami miatt éppen Németországot választottad.
A németeknek előttem, mint lovasoknak, óriási nimbuszuk volt, és van mindhárom szakágban. Mindig az volt a célom, hogy a lóról, a lovaglásról minél többet megtanuljak. A mai napig ez a fő motiváló erő, mindig többet, és mindig jobban. 1990-ben a lovasiskolát bérbe adták, akkor a lovasiskola vezetője és edzője voltam. Két lehetőségem volt, vagy a lovasiskolát bérlem, vagy a szakmai továbbfejlődésemmel foglalkozom. Én az utóbbit választottam, döntésemben a nyelvismeret is befolyásolt. 1991-ben feleségemmel együtt kimentünk. Az elinduláskor nem gondoltam, hogy ez az átmeneti állapot ilyen hosszú ideig fog tartani.
Hogy kezdted a kinti ténykedésedet?
A Blum családot a korábbi versenyekről ismertem. Blum úr a Bajor Lovas Szövetség elnöke volt húsz évig, fia Jürgen Blum válogatott military lovas éppen belovaglót keresett. Hozzájuk szerződtem, nagyon örültem a mindenképpen kedvező lehetőségnek. Náluk voltam két évet. Fiatal lovakat lovagoltam és versenyeztem velük. Utána lovasedzőként kezdtem dolgozni egy klubnál. Igyekeztem mindig nyitott szemmel járni, minden lehetőséget megragadtam, hogy neves szakemberek tanfolyamain részt vegyek. A szakmai útmutatásokat a napi munkámban állandóan gyakorlom. A tanítás és tanulás állandó körforgás, egyik kiegészíti a másikat. A ló mozgásán lehet meglátni, hogy a tanítandó lovas milyen felkészültségű. Egy képzett lovas a ló mozgását harmonikusabbá tudja formálni. A tanítás folyamán szinte érzed, hogy mit kellene a lovon tenni, és ezt továbbítod a tanulónak. Németországban a kiképzési rendszer nagyon egységes. Nagy hangsúlyt fektetnek a ló idomítottságára és a lovasok kiképzésére. Ha az ugrósportban a lónak problémája van, mindig visszanyúlnak az idomítottsághoz. Az elengedtető munkának prioritása van, és segítségül hívják az ugrásjavításhoz. Nem az ugrások túlzott gyakorlásával fejlesztik ugrótechnikát. A lovasok nyolcvan százaléka nem indul versenyen, de ennek ellenére állandóan fejlesztik magukat.
Az edzőként végzett munkádról hallhatnánk valamit?
Az általam edzett versenyzők eredményesen szerepelnek a bajor bajnokságokon. Több bajor válogatott versenyzőm van. Jó magam is versenyzek L, M kategóriákban, mindhárom szakágban, ahol számtalan versenyt nyertem, vagy helyezést értem el fiatal lovakkal.
Mennyire tartod elismertnek magad?
Sikerült megvetni a lábamat egy olyan országban, ahol ontják a szakembereket. Ilyen helyen edzőnek lenni nem egyszerű feladat. Hatalmas a konkurencia. Nyolc éve vagyok egy helyen, ami azt jelenti,hogy elismernek, megbecsülnek,ezért jól érzem magam.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Honnét az indíttatás, hogy kerültél lóközelbe?
