Nem bántam meg és soha nem fogom megbánni….

      A Vas megyei Acsádon, lakásán beszélgettünk Boros Kálmánnal, a Vas megye, illetve az ország díjugratóinak doaenjével. A hatvannyolc évét meghazudtoló vitalitással képzi lovait és lovagol versenyszerűen. A lovaglásról, a lóról nem tud meghatottság nélkül beszélni. A civilben, most már nyugdíjas agrármérnök minden idejét a lovainak szenteli.

       -Kálmán bácsi honnét az indíttatás, hogy kezdted?     

Tulajdonképpen, már gyerekkoromban kezdtem, imádtam mindig a lovakat, a családban lévő lovak általam mind meg lettek mászva. Igazán Bábolnán tanultam lovagolni. Szombathelyre jártam mezőgazdasági technikumba és, mint gyakornok kerültem Bábolnára. A növénytermesztésben dolgoztam, de Bábolnán elképzelhetetlen volt az, hogy aki ott van, ne kerüljön ló közelbe, engem meg érdekelt is. Azóta is szívesen járok vissza Ölbő-pusztára, annyira a szívemhez nőtt, mint fiatal gyerek megértem azt, hogy Ölbő-pusztán lovagolhattam. Számomra óriási élmény volt. 1954-ben ott voltam gyakorlaton és a Keresztes Erzsi néninél kezdtem lovagolni. Voltak ott méngondozók is, velük mindennap lovagolhattam, éltem is a lehetőséggel. A mezőt kellett járni és ezt nem lehetett másképp, csak lóval. Így tisztességesen meg kellet tanulni, lovagolni. Utána hatalmas űr következett, húsz évig nem ültem lovon, csak lovas-kocsival közlekedtünk. A szakma és a lovaglás itt-ott elvi okok miatt sem fért össze--a hátaslovat úri passziónak tartották-- akkoriban a tsz-ekben egy pár ló volt és azok nem egyedül engem szolgáltak. Sokan voltunk, néha öten-hatan is ültünk egy kocsin, hogy miért, azt még ma sem tudom. Nem sok munkahelyem volt, Sopronban kezdtem, aztán a búcsúi termelőszövetkezet, majd Vasszécseny. Az utóbbi mély nyomokat hagyott bennem.

         -Mikor kezdted a privát lovazást?

         -Vasszécsenyben kezdtem 1989-ben, akkor lett az első saját lovam is.

Óriásit hibáztam, etikátlannak tartottam és erkölcsi kérdést csináltam abból, hogy Vasszécsényben egy istállóhoz olcsón hozzájussak. Ezt a lehetőséget kihagytam, holott, ha élek ezzel a lehetőséggel sok dolog másképpen alakulhatott volna. Talán kialakíthattam volna egy jól működő lovasiskolát, de ezt az erkölcsi gátlásaim miatt elszalasztottam. Akkor már nyolc lovam volt, egyik helyről a másikra vándoroltam velük. Úgy nézett ki, hogy Lukácsházán le tudok telepedni, de a helyi hatóságok nem támogatták az elképzelésemet, sőt… Akkor a lovakat messze áron alul eladtam és maradt az a kettő, amelyekkel versenyeztem. Amikor a vasszécsenyi tsz-t otthagytam, társa voltam egy lovasiskolának, tizenegy lóval dolgoztunk. A környékbeli gyerekek megkerestek, Kálmán bácsi szeretnénk lovagolni! Természetesen segítettem nekik. Ezek közül a gyerekek közül ma is többnek lova van, és ketten versenyeznek is. Ezek a gyerekek a mai napig nagyon sokat segítenek nekem. Ekkor alapítottuk meg a lovas klubot is.

        -Mikor kezdtél versenyezni?

Ötvenéves voltam, amikor ismét elkezdtem lovagolni, akkor már  saját lovam volt, és elkezdtem a versenyzést. Az úgy történt, hogy Sárvárra jártam lovagolni és néhány ifjú titán, Varga István és Péntek Miklós rábeszéltek. Tőlük kaptam az első alapokat, utána Makkos Vili bácsi volt az, aki kijárt hozzám Táplánszentkeresztre. Végeztem a túrával és kezdtük a saját edzésemet. Nagyon sokat tanultam tőle, a mai napig nagyra tartom szakmai tudását. Éppen ötvenéves voltam, amikor első díjugrató versenyemen elindultam, Szombathelyen. Azóta folyamatosan versenyezek, ha az anyagiak lehetővé teszik.

         -A kedvenc lovaidról hallhatnánk valamit, hisz a néhány évtized alatt biztos volt olyan, amelyik jobban a szívedhez nőtt?

          -Három olyan lovam volt, amire azt tudom mondani, hogy nagyon összejöttünk egymással—a mostani, Roncalli is egyike ezeknek. Most két lovam van, egyiket valószínűleg eladom. Volt olyan lovam, amelyik nagyon jó ló volt de nem igazán tudtunk összejönni.

          -Mennyire tartod kortalan sportnak a lovaglást?

          -Az, hogy kortalan sport, szerintem így igaz, de kell hozzá egy alap, kell hozzá az, hogy a fizikai erőnlét meglegyen. Én kisgyerek  korom óta sportoltam, minden sportágban, amit egy falusi gyerek elérhet. Az kell, hogy az embernek meglegyen a kellő rugalmassága, kitartása, ezek elengedhetetlen feltételei annak, hogy idősebb korban is lovagolni tudjon. Az, hogy meddig lehet, vagy meddig tudok versenyen szerepelni, de tavaly még versenyeztem és az idén is szeretnék. Ameddig az ember fel tud mászni a lóra, és át tudja tenni a lábát…, ez olyan, mint a bicikli, nem lehet elfelejteni…..addig lehet lovagolni.

           -További terveid, meddig szándékozol versenyezni?

           -Hogy meddig? Az, az egészségi állapotomtól függ, de az idén szeretnék még indulni, aztán a többit majd meglátjuk. Mindenesetre a lótól nem válok meg, az elkísér a sírig. Szeretem, imádom a lovakat, és aki egyszer igazán megszerette, az nem tudja elhagyni.

        -A hosszú időszak alatt bizonyára számtalan élményed akadt.

A túrázás hozta a legtöbb lovas élményt, de a versenyekről is vannak élményeim, csak ott az ember le van kötve a saját problémáival és nem igazán tud másokkal foglalkozni. Számomra a legnagyobb élményeket a versenyszünetekben kötött barátságok jelentik. A szomszédos megyék fiatal versenyzőinek is mindig van néhány kedves szava hozzám, ami bevallom jóleső érzés.

            -Mit tanácsolsz, mit javasolsz a kezdő, vagy éppen már nem kezdő versenyzőknek?

            -Bárkinek ajánlom, azzal a megjegyzéssel, hogy minél fiatalabb korában kezdje el! Harmincéves kor alatt el kell kezdeni lovagolni és örökre bevésődik az emberbe. Azt javaslom, dolgozzanak, munka és tanulás és munka. Megnézni mindenkit, meghallgatni mindenkit, nem vitatkozni. Olyan lovas nincs, aki mindent tud, én a mai napig szívesen olvasom a jó szakirodalmat és tanulok.

Mi a lovaglásról alkotott hitvallásod?

Az itt-ott előfordult nehézségek ellenére sem bántam meg és soha nem fogom megbánni, azt, hogy lóközelbe kerültem. A lovaglás nem csak sporttevékenység, legalább annyi szellemi része is van. Nagyon oda kell figyelni a lóra, annak kiképzésére is. Nem elég az, hogy valaki jól tud lovagolni, a ló is egy élőlény, amelyikkel tudni kell, bánni, és nem mindig az erőszak a megfelelő bánásmód. Érteni kell a viselkedését és nem rögtön az ostorhoz, pálcához nyúlni. Csak abból lesz lovas, aki kellő szakmai alázattal áll a dolgok mellé, és dolgozik és gyakorol. Nem elég hetente egyszer lóra ülni! Tartsuk be a fokozatosságot úgy a lovunk, mint saját magunk fejlődése érdekében. Nem szidni a nálunknál jobbat, hanem törekedjünk arra, hogy mi nőjünk fel hozzá.