Külföldi siker Kaposváron
Román és cseh siker született az év első hazai rendezésű nemzetközi lovastusa versenyén. A kaposvári lovastusa versenyek történetében rekordszámú nevezés érkezett a május 20-22. között megrendezett nemzetközi és országos lovastusa minősítő versenyre. CCI**-on végül a román Viorel Bubau szerezte meg az első helyet, míg CCI* kategóriában Gabriela Slavikova, cseh versenyző győzött, megelőzve Egyed Lászlót.
Kaposváron már április közepén is rendeztek versenyt - a szezonnyitón 63 páros versenyzett. Májusban, a szezon második versenyén öt nemzet lovasai összesen 111 lóval indultak. A 30 külföldi lovasból tizenhárman indultak a CCI nemzetközi versenyszámokban. A többi vendég lovas a nemzeti számokban képviselte hazáját. Magyar versenyzők mellett cseh, osztrák, román és szlovák lovasok vettek részt a küzdelemben. Az idei versenyen első alkalommal került megrendezésre Kaposváron a CCI** kategória, mely a CCI* kategóriával együtt válogató versenyként szolgált a korosztályos Európa-bajnokságokra készülő lovasok számára. E két nemzetközi kategóriára összesen 33 nevezés érkezett.
Igen izgalmas versenyt láthatott a kedves közönség, hiszen az eddigi legnépesebb és legszínesebb mezőny gyűlt össze a Pannon Lovasakadémián, ahol az osztrák tereppálya-tervező, Karl Paar és magyar kollégája, Jobbik Ákos jóvoltából megújult, látványos akadályokkal tarkított pálya várta a lovasokat és a nézőket.
Az A0 amatőr lovasok között Krániczné Mayer Erika nyerte a versenyt Viki nevű lovával. Innova-Agro Clustert Egyed László lovagolta, és az előkezdő lovak versenyében az élen zárt. Az ifjúsági kategória győztese Pethő Lili lett Zafír nyergében. Az A ifjúsági kategóriában csak külföldi lovas indult és az osztrák Elisabeth Egger nyerte a versenyszámot. Tóbanjáró nyergében Babó Szilviával a kezdő lovak „A” szintű versenyszámát nyerte meg, míg Gelencsér Zsanett és Rinaldó a nyitott kategóriában végzett első helyen. A legnagyobb nemzeti versenyszámban, a B nyitott kategóriában az osztrák Walter Meister állhatott a dobogó felső fokára, az ifjúsági lovasok versenyét pedig Nagy Zsófia nyerte Tikkasztó Többsincs nyergében.
A CCI* nemzetközi kategóriában a díjlovaglást követően Jakli Norina vezetett, aki Sziporkát lovagolta. A élen álló lovas a terepverseny során is megtartotta elsőségét, azonban a vasárnapi díjugratás során vétett három verőhibája következtében visszaesett az ötödik helyre. A versenyszámot Gabriela Slavikova nyerte Berry Nice nyergében. A páros harmadik volt a díjlovaglásban Egyed László és My Win után. A magyar páros megőrizte második helyét a szombati terepnapon is, azonban az ugrópályán becsúszott egy verőhibával átengedte az elsőséget a cseh párosnak.
Szintén külföldi siker született a CCI**-os nemzetközi versenyszámban is, ahol Viorel Bubau nyert Arcitic nyergében, megelőzve a szintén román Bogdan Milascont, aki Lady Kerát lovagolta. A technikás, kiválóan megépített pályán a 33 nemzetközi párosból hatot kellett kizárni a terepverseny során.
A szezon Laintallal és Motesicével folytatódik június közepén, majd június első hétvégéjén ismét hazánkba látogatnak a környék legjobb lovasai, hiszen a XV. Nagykanizsai Military – a tavalyihoz hasonlóan – igen komoly versenynek ígérkezik, ahol közel tíz nemzet nevezését várja a rendezőség.
Verseny típusa: CNC Nehézségi fok: A0 Kategóriája: A0 amatőr, ifjúsági, előkezdő ló Bírók: Nagy Lajos, Nagy Sándor, Peter Wagner Gyakorló bíró: Technikai küldött (TD): Bubán Zsolt Tereppálya tervező (CD): Jobbik Ákos
Hely Lovas Lóneve Egyesület Kat. Díjlov Terep Díjugratás Össz
% pont Ak..h. Idő h. Ak..h. Idő h.
1. Krániczné Mayer Erika VIKI Hubertus LK Györ Amatõr 68.00 48.00 0 0.0 0 0 48.00
2. Vámosi Lilla REGÉNY Pauer LK Amatõr 60.75 58.88 0 0.0 0 0 58.88
3. Krániczné Mayer Erika CSALOGÁNY Hubertus LK Györ Amatõr 63.75 54.38 0 0.0 8 0 62.38
4. Mikó Bernadett MEKKA Magyar Póni Klub Sz. Amatõr 58.50 62.25 0 0.4 0 0 62.65
5. Takács Mária LUNA Állatorvos-tud. Kar TLC Amatõr 57.25 64.13 0 2.0 0 0 66.13
6. Nochta Máté VEGANUM CORNETTÓ Pákozdi SE Amatõr 55.75 66.38 0 0.0 0 0 66.38
7. Borbély Éva Ágnes MISS ROSE Szigetköz Lovas Klub Amatõr 57.25 64.13 0 0.0 4 0 68.13
8. Kertesy Anikó KING OF HUNGARY Simonpuszta Lovas SE Amatõr 55.75 66.3 0 0.0 4 0 70.38
9. Kozma Nóri MEKÉNYES Magyar Póni Klub Sz. Amatõr 54.75 67.8 0 2.8 0 0 70.68
10. Takács Dóra JILLY Gödöllői Lovas SE Amatõr 56.75 64.8 20 0.0 0 0 84.88
11. RUPP Patrick LORD 69 AUT Amatõr 62.00 57.00 0 63.6 0 0 120.60
Udvardi Petra LARA CROFT Tandem KSE Amatõr visszalépett visszalépett
1. Egyed László INNOVA-AGRO CUSTER Lovasakadémia SC Elõkezdõ ló 67.50 48.75 0 0.0 0 0 48.75
2. KOTRADYOVÁ Dorota ANASTASIA SVK Elõkezdõ ló 66.75 49.88 0 0.0 4 0 53.88
3. Egyed László CSILLEBÉRC Lovasakadémia SC Elõkezdõ ló 64.50 53.25 0 0.0 4 0 57.25
4. Babó Szilvia MISTER CO HUN Elõkezdõ ló 60.50 59.25 0 0.0 0 0,5 9.25
5. ÁBRAHÁMFIOVÁ Klára FURIOSO XXV-22 MOSKVA SVK Elõkezdõ ló 62.25 56.63 0 0.0 4 0 60.63
6. Babó Szilvia CHARTUSCH HUN Elõkezdõ ló 61.50 57.75 0 0.0 4 0 61.75
7. Tuska Pál DHARTUSCH Határőr Dózsa SE Elõkezdõ ló 56.75 64.88 0 0.0 0 0 64.88
8. EGGER Stefanie ELEKTRA AMAYA AUT Elõkezdõ ló 62.25 56.63 0 7.6 0 4 68.23
9. Orcifalvi Borbála ZSELYKE Lovasakadémia SC Elõkezdõ ló 59.75 60.38 0 0.0 8 0 68.38
10. Varga István FORMÁS FUTÁR Skublics Imre LK Elõkezdõ ló 55.75 66.38 0 2.0 8 5 81.38
11. Kelemen János HAPPINESS (TÉBOLY) Gödöllői Lovas SE Elõkezdõ ló 61.50 57.75 20 8.4 0 0 86.15
12. Vincze Anikó CARMEN Lovasakadémia SC Elõkezdõ ló 60.00 60.00 20 16.4 4 8 108.40
13. Zsikla József KAMU Simonpuszta Lovas SE Elõkezdõ ló 64.00 54.00 40 15.2 4 1 114.20
14. Kaczor Krisztián JÚLIA HUN Elõkezdõ ló 46.50 80.25 20 21.6 12 4 137.85
Orbán István CENTER Miskolc-Bükkalja LK Elõkezdõ ló 59.75 60.38 visszalépett visszalépett
1. Pethő Lili ZAFÍR Magyar Póni Klub Sz. Ifjúsági 68.25 47.63 0 0.0 0 0 47.63
2. Bucher Rebeka SZELLES Georgikon Tanüzem Ifjúsági 65.25 52.13 0 0.0 0 0 52.13
3. Pintér Márton HASSÁN Magyar Póni Klub Sz. Ifjúsági 60.75 58.88 0 0.0 0 0 58.88
4. Fülöp Eszter TENGRI (E.MY BOY PATI) Magyar Póni Klub Sz. Ifjúsági 62.25 56.63 0 0.4 8 0 65.03
5. Bakonyi Lili CSASZTUSKA Tandem KSE Ifjúsági 61.50 57.75 0 7.6 0 0 65.35
6. Nagy Boglárka Judit KALEVALA Határör Dózsa SE Ifjúsági 61.25 58.13 0 0.0 8 0 66.13
7. Darkó Tünde JOJO Magyar Póni Klub Sz. Ifjúsági 55.25 67.13 0 0.0 0 0 67.13
8. Porcsa Lőrinc ORTRUD Magyar Póni Klub Sz. Ifjúsági 61.75 57.38 0 6.8 0 3 67.18
9. Sótonyi Dóra Anna ÜSTÖKÖS Lovasakadémia SC Ifjúsági 54.75 67.88 0 0.0 0 0 67.88
10. Somlóvári Dóra BOB HERCEG BORISSZA Lovasakadémia SC Ifjúsági 58.25 62.63 20 2.0 0 0 84.63
Szemerei Vivien LEGOLAS Tandem KSE Ifjúsági 55.50 66.75 kizárva kizárva
Verseny típusa: CNC Nehézségi fok: A Kategóriája: A nyitott, ifjúsági, kezdő ló Bírók: Nagy Lajos, Nagy Sándor, Peter Wagner Gyakorló bíró: Technikai küldött (TD): Bubán Zsolt Tereppálya tervező (CD): Jobbik Ákos
Hely Lovas Lóneve Egyesület Kat. Díjlov. Terep Díjugratás
2. KOTRADYOVÁ Dorota FURIOSO XXII-7 GOMBA SVK% pont Ak.h Idő h. Ak.h Idő h. Össz
1. EGGER Elisabeth FLOH 3 AUT Ifjúsági 65.50 51.75 0 8.4 0 0 60.15
Ifjúsági 68.50 47.25 0 13.2 4 0 64.45
3. KLEIN Martin IMILIA DI CAPRIO AUT Ifjúsági 64.50 53.25 20 12.0 8 16 109.25
CHLUPISOVÁ Lenka CATALIN XI-1 KARÁT SVK Ifjúsági 66.50 50.25 kizárva
1. Babó Szilvia TÓBANJÁRÓ HUN Kezdõ ló 64.50 53.25 0 0.0 0 0 53.25
2 Orcifalvi Borbála BOB HERCEG WINDY Lovasakadémia SC Kezdõ ló 67.00 49.50 0 0.0 4 0 53.50
3 László Gabriella TEKLAN Lovasakadémia SC Kezdõ ló 66.50 50.25 0 0.0 8 0 58.25
4. Fülöp Dorottya KISCSILLAG (E.ANTIK-KÕ) Magyar Póni Klub Sz. Kezdõ ló 68.00 48.00 0 14.0 0 0 62.00
5. Bakonyi Noémi REGIMENT Tandem KSE Kezdõ ló 65.00 52.50 0 0.0 12 0 64.50
6. Egyed László BAMBUSZ "T" Lovasakadémia SC Kezdõ ló 62.50 56.25 0 0.0 8 2 66.25
7. Tamás Bianka CLARION Kanizsa Lovasklub Kezdõ ló 72.50 41.25 20 5.2 0 0 66.45
8. Udvardi Petra BILBO Tandem KSE Kezdõ ló 66.50 50.25 20 15.6 0 0 85.85
9. Schaller Eszter KILIAN Magyar Póni Klub Sz. Kezdõ ló 51.00 73.50 0 8.8 0 5 87.30
10. Vincze Anikó ARZÉN Lovasakadémia SC Kezdõ ló 64.50 53.25 40 38.0 0 0 131.25
Pakscha Karolina GALIBA Csömöri LTKE Kezdõ ló 60.50 59.25 20 18.8 visszalépett
Nemes Tibor JERMA Viktória Lovas Egyesület Kezdõ ló 65.00 52.50 kizárva
1. Gelencsér Zsanett RINALDÓ Magyar Póni Klub Sz. Nyitott 66.00 51.00 0 0.0 0 0 51.00
2. GRILLITSCH Anna ADORNO AUT Nyitott 67.00 49.50 0 0.0 8 0 57.50
3. Tóth Noémi BOB HERCEG SÓLYOM Hilltop LE Nyitott 65.00 52.50 0 2.8 4 0 59.30
4. GRILLITSCH Anna POESIE AUT Nyitott 65.00 52.50 0 4.0 4 0 60.50
5. Tronka Zoltán PÓKER Fetti LSK Nyitott 56.50 65.25 0 14.8 0 0 80.05
GRILLITSCH Theresa BELLORA AUT Nyitott 58.50 62.25 0 0.0 visszalépett
Schaller Gábor FIRE OF HELL Magyar Póni Klub Sz. Nyitott 69.50 45.75 kizárva
Verseny típusa: CNC Nehézségi fok: B Kategóriája: B nyitott, ifjúsági Bírók: Nagy Lajos, Nagy Sándor, Peter Wagner Gyakorló bíró: Technikai küldött
(TD): Bubán Zsolt Tereppálya tervező (CD): Jobbik Ákos
Hely Lovas Lóneve Egyesület Kat. Díjlov. Terep Díjugratás
% pont Ak..h. Idő h. Ak..h. Idő h. Össz
1. Nagy Zsófia TIKKASZTÓ TÖBBSINCS Kanizsa Lovasklub Ifjúsági 65.25 52.13 0 1.6 12 0 65.73
2. Porcsa Lőrinc POP-CORN Magyar Póni Klub Sz. Ifjúsági 62.75 55.88 20 31.6 0 0 107.48
3. CHARVÁTOVÁ Nela ROVER CZE Ifjúsági 61.50 57.75 0 41.6 12 0 111.35
4. CHARVÁTOVÁ Nela AGRO-ANEX CZE Ifjúsági 60.25 59.63 0 31.6 20 25 136.23
1. MEISTER Walter ARCO M AUT Nyitott 60.00 60.00 0 0.0 0 0 60.00
2. Szabó Brigitta OKTOGON HUN Nyitott 60.50 59.25 0 2.4 0 0 61.65
3. SLAVÍKOVÁ Gabriela ULMA 1 CZE Nyitott 62.00 57.00 0 1.2 0 4 62.20
4. Nemes Tibor ALFA Viktória Lovas Egyesület Nyitott 56.75 64.88 0 6.0 4 0 74.88
5. Nagy Zsuzsanna DISCO STAR Pápai Lovas Club SE Nyitott 61.75 57.38 0 10.4 8 0 75.78
6. Vass István KUNIGUNDA Dánosi Lovas Klub Nyitott 59.00 61.50 0 11.2 4 0 76.07
7. SAUSENG Carina NINCSEN AUT Nyitott 62.75 55.88 0 18.0 4 0 77.88
8. László Gabriella HOBO Lovasakadémia SC Nyitott 61.75 57.38 0 25.2 4 2 88.58
9. Borongics József KALLIOPÉ Tandem KSE Nyitott 58.25 62.63 20 18.8 12 4 117.43
10. Schaller Eszter BETTLE Magyar Póni Klub Sz. Nyitott 64.25 53.63 60 19.6 0 0 133.23
11. Kelemen János SON VAN DEYKE Gödöllői Lovas SE Nyitott 54.50 68.25 40 35.2 12 0 155.45
Benedek Béla KOPPÁNY Tandem KSE Nyitott 59.50 60.75 kizárva kizKNEUPPER Jörg AVR LABANO AUT Nyitott 65.00 52.50 kizárva kizárvaárva
CCI** Kaposvár (HUN) President of Ground Jury: Conte Giulio Pocci (ITA) Technical Delegate: Carlheinz Boess (GER) Members of Ground Jury:
Peter Wagner (AUT), Lajos Nagy (HUN) Course Designer: Karl Paar (AUT)
Hely Lovas Lóneve Egyesület Kat. Díjlov. Terep Díjugratás
% pont Ak..h. Idő h. Ak..h. Idő h. Össz
1. SLAVIKOVA Gabriela BERRY NICE CZE Senior 67.6 48.5 0 0.0 0 4 8.5 360
2. Egyed László MY WIN HUN Senior 68.5 47.3 0 0.0 4 0 51.3 300
3. KHODDAM-HAZRATI Katrin 35 GALILEO 7 AUT Senior 64.7 52.9 0 3.2 0 0 56.1 230
4. EICHER Bernhard AVR AGRIPPA AUT Senior 64.7 52.9 0 0 4 0 56.9 130
5. Jakli Norina SZIPORKA HUN Senior 69.4 45.8 0 0.0 12 0 57.8 80
6. EICHER Bernhard MONTREUX AUT Senior 61.9 57.1 0 0.0 4 0 61.1 80
7. Tuska Pál BEN BENDEGÚZ HUN Senior 58.1 62.9 0 0.0 0 0 62.9 80
8. ERB Victoria LÁTHATATLAN AUT Senior 61.3 58.1 0 0.0 8 0 66.1
9. Varga Júlia ADMIRÁLIS HUN Senior 59.2 61.3 0 0.0 8 0 69.3
10. Fekete Patricia ZUHATAG HUN Senior 62.4 56.5 0 13.2 0 0 69.7
11. Juhász Viktória PAMELA XX HUN Senior 51.3 73.1 0 0.0 0 0 73.1
12. Tuska Pál RÁDIHÁZA ALFA HUN Senior 51.9 72.1 0 0.0 4 0 76.1
13. Juhász Viktória MOSOLYGÓS HUN Senior 59.6 60.6 0 0 16 0 76.6
14. KHODDAM-HAZRATI Katrin BLUE GIRL AUT Senior 64.4 53.3 20 5.6 0 0 78.9
15. Orcifalvi Borbála My Boy MAGONC HUN Senior 61.9 57.1 0 11.2 12 0 80.3
16. Hajdu Eliza VADVIRÁG HUN Senior 62.9 55.6 0 28.4 0 0 84.0
17. Varga István MEGINT XX HUN Senior 57.1 64.4 0 16.8 8 0 89.2
18. REICHER Monika LYR V ROSENBERG AUT Senior 66.4 50.4 60 20.0 8 0 138.4
Kulcsár Orsolya /Szabó Orsolya NAUSZIKAÁ ST. JOHNS HUN Senior 58.8 61.9 0 1.2 withdrawn
László Gabriella ROXANA HUN Senior 63.5 54.8 60 39.2 withdrawn
Gelencsér Zsófi QUATTRO 2 HUN Senior 58.9 61.7 0 0 withdrawn
Gelencsér Zsanett VIKTÓRIA HUN Senior 65.4 51.9 eliminated eliminated
Orbán István CATTANI HUN Senior 53.9 69.2 eliminated eliminated
Kulcsár Orsolya /Szabó Orsolya COGNAC HUN Senior 65.8 51.3 eliminated eliminated
BUBAU Viorel HETHI BEY ROU Senior 55.0 67.5 retired retired
MILASCON Bogdan RUSTIC DE SANTANA ROU Senior elim. at 1st horse insp.
CCI1* Kaposvár (HUN) President of Ground Jury: Conte Giulio Pocci (ITA) Technical Delegate: Carlheinz Boess (GER) Members of Ground Jury: Peter Wagner (AUT), Lajos Nagy (HUN) Course Designer: Karl Paar (AUT)
Hely Lovas Lóneve Egyesület Kat. Díjlov. Terep Díjugratás
% pont Ak..h. Idő h. Ak..h. Idő h. Össz
1. BUBAU Viorel ARCITIC ROU Senior 59.7 60.5 0 0.0 4 0 64.5 600
2. MILASCON Bogdan LADY KERA ROU Senior 58.4 62.4 0 5.6 4 0 72.0 500
3. KHODDAM-HAZRATI Katrin OKTAVE AUT Senior 63.3 55.0 40 32.4 0 0 127.4 400
Pintér Vanda GIDRÁN SOVÁNKA HUN Senior 61.7 57.4 0 3.6 withdrawn
IGLHAUSER Michaela HERALDIK''S HEART AUT Senior 69.4 45.9 eliminated eliminated
Schaller Eszter GLOBE CAREX MAYENNE HUN Senior 64.3 53.6 eliminated eliminated
Egyed László TONBINSZKY HUN Senior elim. at 1st horse insp.
|