Beszélgetés Varga Istvánnal

                Jákfai otthonában beszélgettünk Keszeggel –alias Varga Istvánnal –Vas megye egyik military versenyzőjével, pályafutásáról, eredményeiről, a náluk folyó kezdőoktatásról és hosszabbtávú terveiről.

                Első sztereotip kérdésem, hogy kezdted, miért kezdted, mikor kezdted a lóval való foglalkozást?

                Gyerekkoromban érdekelt a ló és a faluban utánamentem a lovas kocsinak, könyörögtem a határőröknek, hogy csak egy kicsit hadd üljek fel a lóra. Szerettem a lovat és érdekelt a lovaglás, bár ehhez képest az egyéb körülmények miatt elég későn, tizenhét éves koromban kezdtem el lovagolni, Nagycenken. Simon Józsi barátom féléven keresztül futószárazott. Miután elengedett a futószárról Rozmán Ferenccel dolgoztam, nála voltam másfél évet. Addig nem engedtek el a futószárról, amíg a ló nem produkált mindent, ami a lovas számáras kellemetlen, az ágaskodástól a bakolásig. Megvolt az a szilárd alap, amire aztán a későbbiekben építhettem. Rozmán Ferenc, Nagycenkről való távozása után én sem sokáig maradtam. Egy ménvizsgán talál-koztam Skublics Imrével, ő volt a sárvári ménes vezetője és rábeszélt, hogy menjek el sárvárra dolgozni. Tizenöt évet dolgoz-tam sárváron a ménesben, belovaglóként és közben versenyeztem. Hat-hét lóval dolgoztam folyamatosan, versenyeztem velük, és lovagoltam őket az ifi lovasok alá. Volt válogatási lehetőség lóban és lovasban egyaránt, volt utánpótlás, az ifjúsági versenyzők sokat segítettek a felnőtt versenyzőknek ugyanakkor sok apró dolog rájuk ragadt, amit aztán a későbbiekben hasznosítani tudtak. Ifjúsági lovasom volt Babócs Roland, Hajba István, Bakics András. Mások voltak a körülmények, most van egy lovam, ha azt odaadom az ifjúsági lovasomnak, akkor biztos, hogy én nem tudok indulni vele.

  Miért a militaryt választottad?

Nagycenken a ménvizsgára felkészítés nagyon tetszett, háromnapos vizsgák voltak, terep, ugrás és díjlovaglás. Sárvá­ron a military volt a fő irány, Skublics Imre is militaryzott, tagja volt a válogatott keretnek, és nagyon sokat tudott segíteni, de indultunk ugró és díjlovagló versenyeken, tenyészversenyeken is a ménes lovaival.

Mióta teszed mindezt önálló vállalkozásként?

1996-tól önálló vállalkozóként dolgozom, és saját erőből versenyzek. Megalapítottuk a Skublics Imréről elnevezett lovas klubunkat, és azóta ennek a klubnak a színeiben versenyzek. Próbálok több lábon állni, bértartás, lovasoktatás, évente néhány csikót belovagolok, hogy a versenyzéshez szükséges anyagiakat előteremthessem.

Mennyire vagy elégedett a saját eredményességeddel?

Meg vagyok elégedve a saját eredményeimmel a körülményekhez képest, ha maximalista lennék, azt mondanám, le­hetnének jobbak is, ha csak az első helyezés a mérvadó. Akkor is örülök, ha egy adott verseny jó érzést kelt bennem. A lóval egy jót versenyeztünk, kellemes légkörben zajlott a verseny. Jól érzem magam, amikor olyan összhang alakul ki a ló és köz­tem, hogy én csak mutatom a feladatot, és ő megoldja. Vannak a mezőnyben olyan versenyzők, akik három-öt lóval indulnak. Eleve az ő lehetőségeik messze jobbak, mint az enyémek. Első osztályú versenyző vagyok, hetedik-nyolcadik az országos listán, amit én nem tartok rossznak. A bajnoki pontszámok az összes lóval elért pontszámok alapján állnak össze. Egy lóval versenyeztem a bajnoki pontokért, és úgy kellett versenyeznem, hogy helyezett legyek. Általában az első hatban végeztem, ha csak nem követtem el valami nagy hibát, mint a magyar bajnokságon, ahol a következő nehezebb akadályra összpontosítás miatt kihagytam egy kevésbé nehéz akadályt. A másik lovammal az előkezdő kategóriában indultam és minden OB. fordulón helyezést értem el vele.

Évente hány versenyen indulsz?

Tavaly nyolc versenyen voltam, indulok a hazai versenyeken és indulok nemzetközi versenyeken is, ahol a kerettag­ságomra számítanak. Sajnos az összes military versenyző lóhiánnyal küszködik, keveseknek van két-három lova kétcsillagos versenyekhez. Nekem egy lovam van, azzal kell versenyezni, azt kellett felhozni. Ha lesérül, versenykihagyás, ha tönkremegy, akkor négy évig nincs más. Rutint hogy szerezzünk? Ez csak folyamatos versenyzéssel működik. Egy nemzetközi verseny után két hétig pihentetem a lovat. Indultam a lóval a Ländliche-Eb-n, /amatőr lovasok Európa bajnoksága/ Németországban és értékelhető eredményt értem el.

Tudomásom szerint kezdőlovas oktatással is foglalkozol, erről mondanál valamit?

Két éve foglalkozunk kezdő lovasokkal, felnőttekkel és gyerekekkel, a feleségemmel közösen csináljuk, jobbára ő foglalkozik velük.

Az alapokra én tanítom a gyerekeket, amikor eljutnak egy olyan szintre, amikor már komolyabban lehet velük foglal­kozni, minőségi munkát végezni, akkor Keszeg átveszi, és ő dolgozik velük tovább. -Veszi át a szót néhány gondolat erejéig Cili asszony, a feleség.

Milyen elvárásaid vannak a kezdőlovassal szemben?

Szeresse a lovat, és szívvel lélekkel csinálja a lovaglást, ezt nem lehet rákényszeríteni senkire, tanulja meg az alapo­kat, és utána akarjon önállóan lovagolni.

Mit jelent a te szemszögedből nézve az alap?

Míg valaki a három alapjárómódban nem tud biztonságosan, elengedetten ülni a lovon és egy pocsolyán vagy egy te­repakadályt jelentő 50-60-cm-s kidőlt fatörzsön nem, tud átkelni, addig kezdő lovas Ennek véleményem szerint rajtengedély vizsgatételnek is kellene lenni. Nálam egy leendő lovasnál olyan nincs, hogy a pocsolyát kikerüli, vagy egy-egy kidőlt fatör­zset ne tudjon kulturáltan, szabályosan, nem a véletlenre bízva megugratni. Adjuk meg az alapokat, aztán később, legalább egy év múlva majd eldől, hogy a kezdő melyik szakág felé orientálódik. De mindezeket a hobby-lovasoktól is elvárom. Amíg a lovas görcsösen kapaszkodik, addig a tereplovaglást sem tudja kellőképpen élvezni. A hobby-lovas is tanuljon meg zártan ülni és hatni a lóra. A hobby-lovasnak éppen úgy kell ülni a lovon, alapszinten, mint a versenyzőnek

Miben látod annak az okát, hogy ennyire kevés a kezdőlovas?

A mai fiataloknak millió elfoglaltságuk van, és nincs idejük lovagolni még azoknak sem, akik szívesen tennék. A szakkörök és különórák mellé még bejön a számítógép a televízió, videó, és nincs idejük és érdeklődésük a mozgás, lovaglás iránt. Csak a tényleg elszántabbak hajlandók időt és energiát fordítani arra, hogy lovagoljanak. Akik lovagolnak, azoknál is van olyan akadály, hogy kollégiumban laknak, havonta vagy kéthetente hazajönnek és közben nincs lehetőségük a lovaglásra, és a velük való foglalkozásra. Egyáltalán, magával az iskolával túl vannak terhelve. Felépítettük a fedelest, hogy a körülményékhez képest este vagy rosszabb idő esetén is lehessen lovagolni. Akik járnak hozzánk, ők is jobbára a hétvége-ken tudnak lóközelbe kerülni. A fedelesünkkel a külső zavaró tényezők egy részét kizártuk, korai sötétedés, rossz idő. Sajnos azt is állíthatom, hogy az érdeklődés is hiányzik a mai gyerekekből. Aki nem teszi szívvel-lélekkel, szinte fanatikus megszállottsággal, ott nem is fog működni. A kudarc, mint motiváló tényező működjön, ha az letöri a lovast, akkor gond van. Sok kezdő kell ahhoz, hogy az időközbeni lemorzsolódások ellenére néhányan maradjanak, akiket versenyszintre lehet eljuttatni. A szülőknek meg kell venni a lovat ahhoz, hogy a gyerek versenyezni tudjon és nem minden esetben a legtehetségesebb gyerek szülei, bírnak a legjobb anyagi kondíciókkal. Áprilisban, májusban próbálunk nyílt napot szervezni a gyerekek és szülők számára, hogy egyáltalán valami elképzelésük legyen a lovaglásról. Mi lovasiskolát, lovasoktatást szeretnénk megvalósítani! Amondó vagyok, tegyük jól, vagy sehogy! Nem tudok azonosulni a majd lesz valahogy elvvel!

Én maradinak és konzervatívnak tartom magam, mert tapasztalatból tudom, hogy ezt a sportot csak katonás fegye­lemmel lehet működtetni, ha nem így működik, akkor vége. Bármilyen sportágat vesszünk figyelembe, eredményt csak ke­mény munkával lehet elérni. Annyi különbséggel, hogy aki saját maga csinálja, az, saját magát gyötri, nekünk viszont van egy élőlényünk, akivel valamilyen mértékben kommunikálni kell, és soha nem szabad elfelejteni, hogy nem egy sporteszköz, ha­nem egy társ!

Hogy ítéled meg a megyei versenyeket? Nem túl gyakran látlak a megyei ugróversenyeken indulni.

Az elmúlt években néhány megyei fordulón pályaépítő voltam, ezért lovat nem vihettem. Egyébként a megyei verse­nyeknek azt a célt kellene szolgálni, hogy a kezdő lovasokat és a kezdő lovakat versenyrutinhoz juttassák, az amatőröknek versenyzési lehetőséget biztosítson. Aki képes rá, az, ki fog lépni a megyéből, el fog menni országos versenyekre, nemzetközi ver-senyekre, mert eljut addig. Aki csak erre a szintre érett őt sem szabad megsérteni, hagyni kell, a megyei szinten lovagolni, érezze jól magát, szervezni kell számukra versenyeket. Sokkal szerencsésebb dolog, ha szakmai felügyelet alatt versenyeznek, mintha „kalózkodnának” A szövetségnek az amatőrökkel, a kezdőkkel és a feljövőkkel kellene többet törődni, foglalkozni. Fokozni kellene a gyerekügyességi versenyek számát. A felmérő jellegű, licensz nélküli versenyek talán inspirálnák a gyerekeket. Talán ezekből az ügyeskedő, elszánt gyerekekből lesz utánpótlása a lovassportnak. Ha nincs utánpótlás, a magamféle, néhány öregre senki nem kíváncsi, így a közönséget sem lehet a pályák mellé csalogatni, pedig ez sem lenne egy utolsó szempont a lovassportok népszerűsítése érdekében. A kezdőknek nagyobb érdeklődő tábora van, mint az idősebb korosztálynak, a közönség szívesen találkozik új versenyzőkkel a versenypályákon.

                Ahhoz képest, hogy a megyében a military eredményeket egyedül hozod, a megyei lapban kevés, de inkább semmi nem olvasható rólad.

                A szakmai lapokban, /Lovasélet, Lovas futár/ megjelennek az eredmények, a megyei lapot nekem kellene tájékoztatni a versenyekről, eredményekről, ehhez nekem pedig nekem sem időm, sem energiám nincs.

A további terveidről hallhatnánk-e valamit?

Továbbra is szeretnénk évente megrendezni a Skublics Imre emlékversenyt, Még legalább tízévig versenyezni, az utánpótlás neveléssel foglalkozni, találni, kinevelni olyan lovasokat, akik szívvel-lélekkel dolgoznak és akarják a magyar lo­vassport hírnevét öregbíteni!