Exkluzív interjú Gombos Lászlóval
A ’70-es,-’80-as években és a ’90-es évek elején meghatározó egyénisége volt Vas megye lovassportjának. Az ő kezelésében működött egy ideig a szombathelyi lovasiskola, majd később a lovas klubot az egykori, használaton kívüli Építők Sportpályára költöztette, a szarvaskendi lovasbázis elindításában is jelentős szerepe volt, versenyeket rendezett, eredményes tanítványok egész sorával foglalkozott. A sportban elért eredményeiről számos korabeli újságkivágás tanúskodik.
Mikor és milyen meggondolás, elhatározás alapján kezdtél lovagolni? Lovas pályafutásod jelentősebb állomásai?
 Elmondhatom, hogy megláttam és megszerettem, és ez a vonzalom a mai napig is tart. Számomra a lovassport nem csak egy sport, hanem életforma is. Szombathelyen kezdtem tizenegy évesen. 1978 tavaszáig itt lovagoltam, majd Kiskunhalason töltöttem a katonaéveket, a Határőr Dózsában. Ott olyanoktól tanulhattam, mint Hirling József, Dózsa Károly és olyanokkal lovagoltam, mint Tuska Pál, Bajkai Sándor, Varró József. Lovagoltam, versenyeztem, a meglévő tudásom mellé nagyon sok tapasztalatot és új ismereteket szereztem. Kiskunhalasig militaryztam, már voltak eredményeim, de meglepő volt számomra a magasabb pályákon történő díjugratás. Bálint Laci Kiskunhalasról történt leszerelése után a gyerekek edzését is rám bízták. Kiskunhalason szereztem meg a belovaglói bizonyítványt. A későbbiekben pályaépítő és versenybírói kurzuson is részt vettem.
Mondanál valamit a kezdésedről, illetve Makkos Vilmosról, hisz nála kezdtél lovagolni?
Makkos Vili bácsiról annyit, nála kezdtem lovagolni, tőle tanultam az alapokat. Talán az alapoknál többet is kaptam a szombathelyi lovasiskolától. Vili bácsinak nem csak az, a néhány jó lovasa volt, akiket ő folyton emleget, nagyon sok jó lovast nevelt ki. A teljesség igénye nélkül megemlíteném Ávár Nándort, akit én egy kimagasló tehetségnek tartok, sajnos ő is fiatalon távozott közülünk. Bodorkós Zsolt is egy tehetséges, jó érzékű lovas volt, soha senki nem említi, holott Vas megye lovassportjáért a mai napig nagyon sokat tehetne. Megemlíteném még idősebb Baranyai Zoltánt, akiről mindenki elfeledkezett, holott a szombathelyi lovasiskolának ő volt a fő mozgató rugója, aki mindig ott volt a fiatalok mellett. Vili bácsi az akkori körülményekhez képest sem igazán menedzselte a jó képességű, tehetséges fiatalokat. Legyünk őszinték, jó néhány fiatal, jó képességű versenyző alakult ki Vili bácsi szakmai segítségével, akik aztán lehetőség hiányában, kényszerűségből vagy elmentek Szombathelyről, vagy abbahagyták versenyzői pályafutásukat.
Aktív versenyzői múltad jelentősebb eredményei? Ahhoz túl sok versenyen indultam, hogy minden eredményre emlékezhetnék, régen is volt, de militaryban általában az első öt közt végeztem az Ob-fordulókon, A military miatt nem sok díjugrató versenyen indultunk. Kiskunhalason kezdtem igazán a díjugratást nagyobb pályákon is. Legemlékezetesebb versenyem, illetve eredményem az 1977-ben Szombathelyen megrendezett Országos military bajnokság döntője, melyen második helyezést sikerült elérnem. Persze minden eredményes versenyre szívesen emlékszem.
Volt jó néhány tanítványod, az általad edzett tanítványok eredményesen szerepeltek, miért szűntek meg ezek a munkakapcsolatok?
A tanítványaim is elég jó eredményeket értek el annak idején, de csalfa ígéretekkel elcsábították őket tőlem. Aztán míg a lovakban volt valami, addig jól mentek, de ahogy a lovak kifogytak, a volt tanítványaim eredményei is elhalványultak. A hamis ígéretek, ábrándok hamar szertefoszlottak. Az eredmények sem jöttek, ennek hatására a gyerekek abbahagyták a versenyzést, vagy éppen hobbyból lovagolnak. Az egykori tanítványaim az én lovaimmal kezdték a versenyzést, és csak később vettek saját lovakat. A tehetséges, jó érzékűek között említhetném a következő fiatalokat; Rácz András, Takáts Eszter, Takács Eszter, Bársony Claudia, Varga Evelin, vele most is együtt dolgozunk.
A fiad, ifjú Gombos László pályafutása is tőled indult, nálad kezdett lovagolni (nem hiszem, hogy az országban,aki díjugratásban jártas, nem ismerné ezt a nevet) Mennyire tartod vele a szakmai kapcsolatot?
A szakmai kapcsolatot, ha szakmai segítségre gondolsz, nem tartjuk. Egy-egy jelentősebb versenyére elmegyek. Megnézem, még a mai napig is kikéri, és ad a véleményemre, de szakmai vonatkozásban ő előbbre van, és olyan edzővel dolgozik, akit én is ismerek, sőt, eredményei alapján maximálisan elismerek. Fiam, nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy szakmailag túlnőtt engem. Az a célom, hogy fejlődjön, nem zavar, az sem, hogy jobb eredményeket ér el, mint én, inkább az, hogy fejlődjön, és nem az, hogy a jól bevált gyakorlat szerint visszahúzzam, és tartsam a saját szintemen. (azért ennyire ne szerénykedj!) Természetesen örülök az eredményeinek! Itt szeretném megjegyezni, a velem szemben érzett szimpátia hiánya a fiamra is átvetül Vas megyében. Ha az eredményekről van szó, kapásból kész a válasz, miszerint ő nem Vas megyei versenyző. Itt bátorkodnám megemlíteni, hogy miért olyan nagy szégyen, ha ifjú Gombos Lászlót és Vas megyét együtt emlegetik: Igaz, hogy olimpián nem vett részt, de mára eredményesen túl van a többedik díjugrató világkupa fordulón, és Nemzetek Díjának győztese is. Annak ellenére, hogy elismerem a szakmai tudásukat, évtizedek óta Dallos Gyula és Horváth Zoltán sem Vas megyei versenyzőként végzi tevékenységét, mégis elismerik Vas megyeiként. Nem összehasonlítani akarom őket, mert a szakágak mássága miatt ez képtelenség. Azt hiszem most megint csökkent a népszerűségi indexem! Köszönettel tartozom Ákos Ajtonynak, amiért fiamat segítette, és erre a szintre jutatta. Kocsi János támogatása is említésre méltó, hisz az ő anyagi támogatása is hozzájárult fiam eredményességéhez.
Hogy ítéled meg a versenyzők és edzők pillanatnyi teljesítményét?
Az hiszem, egyértelmű a gyenge teljesítmény, amit valójában nem a kezdő lovasoknak, sokkal inkább az edzőiknek tulajdonítok. Kissé felhígult az edző, és oktatóképzés, az oktatóknak szinte semmi versenyzői múltjuk és gyakorlatuk nincs, de szemrebbenés nélkül bevállalják a tanítványok felkészítését, akár magasabb kategóriákra is. A gyerekeken látszik, hogy ki az, aki azért lovagol, versenyez, mert megvan a kellő elszántsága, viszont a gyerekek egy részéről messze lerí az, hogy lovagol, mert apuka, anyuka úgy szeretné. Az edzőválasztás sem az edző korábbi teljesítménye, sokkal inkább az egyéni szimpátia alapján történik Némely edző, aki azt hiszi magáról, hogy tud és néhány lovassportban nem jártas szülő ezt még meg is erősíti, túlvállalja magát. Igazán jól, és eredményesen foglalkozni 2-3 gyerekkel is nehéz, ha azt kellő odafigyeléssel tesszük, a 15-20 gyerekkel való foglalkozás, egy komolytalan és eredménytelenséghez vezető út. Nem azt mondom, hogy a gyerekek ne lovagoljanak, mert kell egy bizonyos mennyiség a szelekcióhoz, csupán azt akarom mondani, hogy az versenyezzen, aki eljutott arra a szintre, hogy érdemes versenyzésre költeni a pénzt, az eredményesség reményében. De ne csak a remény és eshetőség miatt versenyezzenek, legyen annál több is, esetleg valamiféle szakmai elhivatottság. Felháborítónak tartom, és azt hiszem, erre is csak Vas megyében van példa, hogy olyan edző, aki maga is alig tud megmaradni a lovon, kritizálni mer egy olyan versenybírónak meghívott személyt, aki nemzetközi versenyeken eredményeket ért el, és eljött Vas megyébe bíráskodni. Ez elősegíthetné a fejlődést, ha nincs ez a negatív visszacsengés.
Mi a véleményed a fiatal versenyzők szakmai, etikai és morális viselkedéséről?
A szakmai munkáról már beszéltem. Nagyon hiányzik a mai versenyző fiatalokból a kollegalítás egymással szemben, a tisztelet megadása az idősebbeknek. Tudom, hogy a viselkedés egy részét hazulról hozzák, de az edzőiknek is nagy felelősség jut a szakmai munka mellett. Némely esetben maguk az edzők, szakmai féltékenység miatt, nem engedik szóbaállni a fiatalokat egymással, vagy a másik gyerekek edzőivel. Nem mintha nagyon kellene őket ebbe az irányba befolyásolni, ezt önállóan is kiválóan teszik. Némelyik kezdőlovas egy valahogy teljesített pálya után talán még magával sem szívesen áll szóba, ehhez még hozzájárul a szülők önmegvalósítási célja, miszerint, ha nekem nem sikerült, majd a gyerekemnek sikerülni fog, és mindent elkövet, néha még a saját megalázását is eltűri, hogy a gyereke versenyezhessen. Amikor egy-egy hazai versenyen előfordulok, megdöbbenek azon, hogy egyik másik gyerek, hogy viselkedik saját szüleivel. A ló is csak eszköz a többség számára, és nem társ. A jelenleg általam versenyezni látszó gyerekek közül nagyon kevés az, aki igazán tehetségesnek tűnik, és elhívatottságot is érez a lovalás iránt.
A nagyobb részükre inkább a szülők erőltették rá a lovaglást, mint sporttevékenység űzést, mert nekik gyerekkorukban nem volt lehetőségük lovagolni, egyébként is látványos sport. Jobb lenne, ha némely szülő nem erőltetné rá gyermekére a lovaglást, hanem olyan sportot választanának, amit a gyerek is nagyobb odaadással, és szívesebben végez, és nem azért lovagol, mert az osztálytársai, ismerősei közül is lovagolnak néhányan, vagy éppen szeretik a „pacit”. Igaz, hogy szeretni a lovat vagy versenyszerűen lovagolni, az óriási különbség!
Mivel foglalkozol mostanában?
Ausztriában több helyen edzek, a kinti fő elfoglaltságom egy Bécs melletti családi lovarda, (néhány bértartással) minden hétvégén versenyre megyünk, vagy a felnőttekkel, vagy a gyerekekkel, a tulajdonos versenyez, néha én is elindulok egy-egy versenyen.
Mennyire elégedettek az ottani munkáddal?
Azt hiszem, a jelek alapján állíthatom, hogy meg vannak elégedve velem. Több mint másfél éve dolgozom ennél a családnál. Néhány bértartott ló gazdájának segítek, a kellemes, szinte családias hangulatú környezetben jól érzem magam, vannak eredményeink, és nem hiányzik az itthoni állandó intrika.
Miért nem itthon kamatoztatod a megszerzett tudásodat és szakmai tapasztalataidat?
A későbbiekben pályaépítő és versenybírói jogosítványt is szereztem, egy ideig pályaépítőként és bíróként is tevékenykedtem, aztán egyre több alaptalan vádaskodás ért, és elment a kedvem az egésztől. A fiam miatt jobbára a nagyobb versenyeket látogatom, és nagyon sok tehetséges, eredményes fiatal lovassal találkozom, akik ott vannak az élmezőnyben, és nem szégyellik kikérni a véleményemet. Érdekes módon Ausztriába kellek, elismernek, a saját megyémben, ahol tudják, hogy voltak eredményeim, itthon nem kellek. Kimerem jelenteni Vas megyében nem a szakmai tudás, sokkal inkább az egyéni szimpátia dominál. A jó nagy mesék, akkor is, ha nincs mögötte semmi, aztán jön a magyarázkodás, de mindent meg lehet magyarázni. Ez a magyarázat minél hangosabb, és agresszívebb, annál hihetőbb. Ausztriában ezt nem lehet megtenni, ott eredmény kell!
Voltál a megyei lovasszövetség vezetőségi tagja is, tudomásom szerint az utolsó választáson is jelöltetted magad az elnöki posztra, de a közgyűlésen rögtön az elején visszaléptél. Mi az, ami miatt erre az elhatározásra jutottál?
A választási közgyűlésen a vezetőség várható összetétele, és az általam is hallott külön megbeszélések (melyek szerint kocsmákban döntötték el személyes érdekek és nem korábbi szakmai megmutatkozás alapján, hogy ők, hogy képzelik a megye lovassportjának további alakítását, és kik lennének alkalmasak arra) alapján elhatározássá érlelték bennem azt a már korábban is érlelt szándékomat, hogy visszalépjek. Volt egy elnöke a Vas Megyei Lovas Szövetségnek, aki sokáig volt pozícióban, és a lovasok eredményeiről, korábbi pályafutásukról semmit nem tudott, és hagyta magát befolyásolni. Több éven keresztül olyanok irányították a megye lovassportját, akik szakmailag nem igazán érezhették otthon magukat a lovassportban. Ettől az elnöktől hangzott el az a kijelentés is, hogy akkor rendezhetek megyei döntőt, ha előtte kisebb versenyen bizonyítok. Ekkor már túl voltam a többedik sikeres, színvonalas verseny rendezésén. Olyan emberek próbálnak pálcát törni felettem, akik néhány éve vannak a megye lovassportjában. Nagyképűség nélkül állíthatom szakmai tudásuk, a töredéke sincs, az én negyven év alatt megszerzett tudásomnak és szakmai tapasztalatomnak. A megyében olyanok is kaptak kitüntetést Vas megye lovassportjáért, akiknek valójában semmi közük nem volt a lóhoz és lovagláshoz, legfeljebb versenyekre jártak a saját szórakoztatásuk miatt,--mindezek a megyei vezetőség javaslatai alapján történtek.
Mi a véleményed a jelenlegi szövetség munkájáról?
Semmi, igazán nem tudok mit minősíteni! Ők a rangért, a pozícióért vállalták a vezetőségi szerepeket, nem a szakmai tudásuk, és nem a korábbi eredményeik miatt. Nem tudnak és nem is akarnak tenni semmit a megye lovassportjáért.. Egy jellemző „apróság”, ami a szövetség, részletekre nem adunk hozzáállását is bizonyítja: Vas megyében évtizedek óta létezik az ifjú Makkos Vilmos Emlékverseny. Annak idején vezetőségi tagságom alatt indítottuk el, és a mai napig jónak tartom. A megyei díjugrató bajnokság B-3 felnőtt számra íródott ki, aztán B-2-re degradálták, az ifjúsági versenyszám a Pék István Emlékverseny volt, ez mára teljesen elfelejtődött. Most örömmel hallom, hogy harmadik éve az ifjú Makkos Vilmos kupa ismét B-3 versenyszámban, nyitottként érdemelhető ki. Az is igaz, hogy az óta a vándorkupa csak a döntő napján fordult elő Vas megyében! A mai fiatal versenyzők közül senki nem tudja ki is volt ő, az edzők közül még néhányan emlékezhetnek rá. Az ő feladatuk, és a versenybíróságok, rendezők kötelessége lenne, egy-egy versenyen a díjátadás ellőt néhány szóval méltatni ifjú Makkos Vilmos eredményeit, érdemeit. Akik a megyéért tettek valamit és már nincsenek köztünk, megérdemelnék, hogy az utókor tudjon róluk valamit. Szét kellene választani a lovassportot és a személyes barátságot, a megye előnyére válhatna, ha a szakmai tudás, hozzáállás és nem a személyes érzelmek dominálnának a megye lovassportjának irányításában. Amit pozitívumként tudok értékelni, az a jánosháza-i új lovas pálya, de ez sem a szövetségnek, hanem egy személynek tulajdonítható.
Minek tulajdonítod az irántad táplált, nem éppen barátinak, néha még kollegálisnak sem nevezhető viszonyt, a megye többi lovasával?
Én a megyében nagyon sokaknak segítettem. De igaz a mondás, miszerint nem szívesen emlékszünk arra, hogy valamikor kaptunk is, és arra haragszunk legjobban, akitől a legtöbbet kaptuk. (ezt nem csak anyagi vonatkozásban értem, bár ilyen vetülete is volt egykori tanítványaimmal való munkakapcsolatomnak, hisz a versenyeztetési költségeiket nekem kellet kigazdálkodni) A megye felhígult lovassportjában bűnnek számít az őszinteség, és az eredményesség, én világéletemben megmondtam a szakmai véleményemet, és ezt nagyon sokan sértőnek találták még akkor is, ha én egyáltalán nem bántó szándékkal, csupán ténymegállapításként, vagy éppen javító szándékkal mondtam. Korábban sem voltam túlzottan népszerű, a szakmai eredményeim ellenére sem, de amikor elkezdett hígulni a megye lovas társadalma, jöttek a hangadók, minden szakmai hozzáértés nélkül, kialakították a saját kis tapsoló, támogató körüket, és próbálnak profitálni a tudatlan hangoskodásból. A köztudott szókimondásom miatt, néhány nem éppen pozitív vélemény elhangzását is nekem tulajdonították. Senki nem vette a fáradságot, hogy meggyőződjön, utána járjon a nekem tulajdonított, már-már rágalmazásnak is minősíthető vádak valódiságának illetve annak, hogy egyáltalán tőlem erednek-e. Még egy szóval nem kérdeztek tőlem, ahelyett, hogy megkeresnének, és beszélgetnénk, tisztáznánk a vitatott kérdéseket. Az egészséges vita viszi előbbre a tudást, a fejlődést. Vállalom, bárki felhívhat, megkereshet, akinek problémája van velem, beszéljük meg, és ne a hátam mögött mondjanak véleményt rólam. Véleménykülönbségek lehetnek, ha valakinek jobb ötlete van, én elfogadom. Én sem tartom magamat hibátlannak!
No Komment!
A cikkhez tartozó képek megtalálhatók a KÉPTÁR VAS MEGYEI ARCHÍVUM albumban!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Elmondhatom, hogy megláttam és megszerettem, és ez a vonzalom a mai napig is tart. Számomra a lovassport nem csak egy sport, hanem életforma is. Szombathelyen kezdtem tizenegy évesen. 1978 tavaszáig itt lovagoltam, majd Kiskunhalason töltöttem a katonaéveket, a Határőr Dózsában. Ott olyanoktól tanulhattam, mint Hirling József, Dózsa Károly és olyanokkal lovagoltam, mint Tuska Pál, Bajkai Sándor, Varró József. Lovagoltam, versenyeztem, a meglévő tudásom mellé nagyon sok tapasztalatot és új ismereteket szereztem. Kiskunhalasig militaryztam, már voltak eredményeim, de meglepő volt számomra a magasabb pályákon történő díjugratás. Bálint Laci Kiskunhalasról történt leszerelése után a gyerekek edzését is rám bízták. Kiskunhalason szereztem meg a belovaglói bizonyítványt. A későbbiekben pályaépítő és versenybírói kurzuson is részt vettem.
