Portré egy nyugdíjas military lovasról 2004 (Szabó Zoltán)
Szombathelyi otthonában kerestem fel Szabó Zoltánt, az egykori military versenyzőt, aki évtizedekig a szombathelyi MEDOSZ Sportkör színeiben versenyzett.
Zoli bácsi, mióta lovagolsz, honnét az indíttatás, hogy kezdted?
A család egy igazi lovas família, öt fiúgyerekből négyen versenyeztünk. 1954-ben kezdtem lovagolni, akkor alakult meg Káldon a ménes. Falusi gyerekként persze már ültem lovon korábban is, de az tényleg csak lovon ülés volt. 1958-tól Káldon, illetve Szita-majorban kezdtem lovászként dolgozni, és a folyamatos munkaviszony 1993-.ig, a balesetemig tartott. 1959-ben versenyeztem először, kisebb versenyekkel kezdtem, folyamatosan 1960-tól. Makkos Vili bácsi Káldra kerülésével fellendült a versenyzés. 1960-tól 1989-ig folyamatosan versenyeztem országos és nemzetközi (külföldi) versenyeken. 1962 március 26.-án alakult meg a szombathelyi lovasiskola, akkor kerültünk Vili bácsival Szombathelyre. 1989-ben hagytam ott a szombathelyi lovasiskolát, részben személyes okok miatt, és akkor kerültem Abláncra, és ott ért a baleset, de erről majd később. Utána hamarosan sor került a szombathelyi lovasiskola privatizálására. Akkor tönkrement az a lovasiskola, amelyik a megye, de talán az egész Dunántúl egyik legeredményesebben funkcionáló lovasiskolája volt. Később, a balesetem után visszakerültem Szombathelyre, de már csak gyerekek és kezdő lovasok oktatásával foglalkoztam.
Zoli bácsi mesélj a pályafutásodról, eredményeidről!
A negyven év alatt 263 lovat lovagoltam. Kész lovat soha nem kaptam, csikókkal, vágóból kimentett lovakkal dolgoztunk, többnyire eredményesen. Naponta 7-szer, 8-szor leestünk a csikókról, de fiatalok voltunk, és nem okozott különösebb gondot. Voltak öreg lovaink is, de évente 3-4 csikót kellett belovagolni. Nyitott teherautóval szállítottuk a lovakat a versenyekre, velük utaztunk mi is, velük aludtunk az istállóban, de mindezekért kárpótolt az eredmény, és a mainál sokkal barátibb emberi kapcsolat. Az eredményekről a teljesség igénye nélkül. Tátralomnicon az Aranypatkó díjat Magyarországra egyedül nekem sikerült elhozni. A lovasiskolák bajnokságát folyamatosan a szombathelyiek nyerték meg. Három éven keresztül a Dunántúl területi bajnoka voltam. Elmondhatom, hogy ahova a versenyek kapcsán eljutottam, oda saját erőből soha nem sikerült volna eljutnom. Egész Európát bejártuk, Csehszlovákia, Németország, Belgium, Ausztria. Az eredményekről több száz szalag és kupa, valamint halomba rakott újságkivágás tanúskodik.
 Kedvenc és eredményes lovaid?
Kedvenc lovam nemigen volt. Mindig az volt a kedvenc, amelyik a legjobban dolgozott. Talán Bolygó volt az, amelyik leginkább a szívemhez nőtt, vele tizenegy évig versenyeztem. Ezzel a kis lóval 192-cm volt a magassági rekordom, csak Makkos Vili bácsi tudott legyőzni. Az idő tájt a jelszó Szombathelyen az volt, hogy a „lóbőr is ugrik”. A vágóhídról, vagy bárhonnét szereztünk lovakat, februárban elkezdtük a munkát, és május elején a lóval indultunk a versenyen, jobbára eredménnyel. Nem akarok nagyképűnek mutatkozni, de tiszteltek azért, mert tudták, amire felülök, az menni fog. Voltak kudarcok is. Akadt, amelyik nem adta meg egykönnyen magát, de egy idő után ő is elindult. Az akaratomat mindig át tudtam vinni a lóra. „Szomjas"”volt az első általam belovagolt ló. Végül eredményei alapján a válogatott kerethez került. Hát akkor így működtek a dolgok. Volt egy ígéretes vidéki ló, ha valamit bizonyított, máris vitték Pestre. A jó lovat elvitték, a jó lovas nem kellett. Nem panaszkodhatok, mert négy-öt ló mindig a rendelkezésemre állt.
 Mi a véleményed az országban eluralkodott „németlómizériáról”?
A magyar lovakat nem kell pocskondiázni, nem a magyar lóval van a gond, sokkal inkább a tenyésztéssel. A jó tenyészanyagot már rég nyugatra exportáltuk. Most már ott tartunk, hogy nincs az a német ló, amelyikben a magyar vérvonal nem lelhető fel. Annak idején a fél világ Magyarországról származó lovakkal versenyzett, és eredményesen.
Mindehhez, hogy viszonyult a család?
Ezeket, az eredményeket, amiket elértem a nejem megértése nélkül nem tudtam volna elérni. Stabil, megbízható háttér nélkül ez nem ment volna. Ehhez kellett egy nyugodt, kiegyensúlyozott család. Sokat nélkülöztek, támogattak, megértették, hogy számomra ez az életforma rendeltetett. Soha nem próbáltak eltéríteni erről az útról, pedig tudom, hogy állandó félelemben éltek, ha elmentem hazulról, már izgultak, míg haza nem értem. A munkaidő sem mindig nyolc órára korlátozódott. A feleségemmel együtt kezdtük a lovas életet, ő is bent volt az alapítástól végig. Előfordult, hogy egy-egy bordatörést próbáltam leplezni előle, vagy sikerült, vagy nem, de többnyire nem. Bordatörés vasárnap, de öt nappal később Ausztriában verseny, a ruháimat úgy loptam ki a lakásból, hogy a nejem észre ne vegye, amikor hazaért a munkából én már Ausztriában voltam.
 Van-e utánpótlás a családban?
A fiam és a lányom is lovagolt, de egyikben sem volt annyi kitartás, megszállottság, hogy komolyan vegye. Szeretik a lovat, a versenyt, de nem igazán elszántak. Ők tanultak az apjuk példájából, kudarcaiból és nem tudták rászánni magukat a versenyzésre. Talán a kis unokám szívesen tenné, de nincs akire, rá merném bízni. A privát lovasiskolák miatt annyira felhígult a lovasoktatás, hogy az, aki ismeri a lovaglást, nem szívesen bízza gyermekét vagy unokáját olyan oktatóra, aki felelősség nélkül, csak anyagiakért, hozzáértés nélkül elvállalja a kezdő lovas képzését.
Zoli bácsi hallhatnánk valamit a balestedről?
Mint azt már korábban említettem, a szombathelyi lovasiskola után Ablánc következett. Abláncon versenyzés nem volt, csak túrázás és lovasoktatás, jobbára osztrák vendégeknek. A balesetem tulajdonképpen két osztrák lány fegyelmezetlenségének tulajdonítható, akik messze többet feltételeztek magukról, mint amennyit valójában tudtak. A lovak jól képzett túralovak voltak. Az általunk lovagolt földutat vasút keresztezte, a kereszteződés előtt a lányok megelőztek, eléggé el nem ítélhető módon. A lányok kihagyták a számításból azt, hogy nem osztrák iskolalovakon ülnek, és a lovakat nem tudták úgy kezelni, ahogy a helyzet megkívánta, és ezért elszaladtak velük. A mozdony vezetője a belátható kereszteződésben látta, hogy mi van kialakulóban, és a szerelvényt próbálta megállítani, ez végül hála a mozdonyvezető éberségének, sikerült. Én, hogy mentsem a lehetetlent, a két ló mentem és menet közben elkaptam a szárakat. A két fölhergelt ló lerántott engem a saját lovamról. A két felelőtlen lány megúszta a balesetet, én viszont gerincvelő sérülést szenvedtem. Pár napra teljesen megbénulta, hat hónap alatt tanultam meg újra járni, de úgy érzem, hogy igazán soha nem fogok rendbe jönni. Itt és ekkor véget ért a lovas pályafutásom, innentől csak az oktatás maradt számomra az aktív lovaglás helyett.
 Hosszú és aktív lovasmultad után mennyire tudod hasznosítani és tovább adni a korábban megszerzett tudásodat, tapasztalataidat?
Megváltozott a világ, tudás, hozzáértés, gyakorlat nélkül edz mindenki (tisztelet a kivételnek) Változnunk kellene a körülményekkel együtt, de ez nekem már nem megy. Nehéz elfogadni az új megváltozott körülményeket. Szeretet és tisztelet nélküli világban élünk, mely teljesen elanyagiasodott. A méregdrága lovat megveszik, és azt hiszik, ezzel minden meg van oldva. Kihagyják azt, hogy jó ló is el tud fogyni. Kevesen jutnak el oda, hogy észre vegyék, szakmai segítség nélkül a legígéretesebbnek vélt lovas sem jut előbbre. Egyedül nem lesz eredmény. Némely versenyző évente milliókat költ lóra, de a jó tanácsokat nem fogadja el. Önkritikátlanul versenyez, egyre fogyó eredménnyel. Sajnos a kezdőlovasok nagy többségénél a szülők erőltetik a gyerek versenyeztetését. Nem minden esetben párosul a lehetőség és az elhívatottság. Amelyik gyerek szívesen versenyezne, annak nincs lehetősége, akinek viszont van lehetősége, azt jobbára a feltűnési vágy vezérli. Egyre igazabbnak tartom azt a mondás, miszerint a saját hazájában senki nem lehet próféta. Amennyire kevés az érdeklődés idehaza irántam, annál többen keresnek fel a szomszédos Ausztriából. A lovasturizmus miatti ismeretség által többen meghívtak. Észrevették és méltányolták, jobban, mint a közvetlen környezetem, hogy több van bennem, mint, amit az itthoni korlátozott lehetőségek miatt bizonyítani tudok.
Mi a véleményed a megváltozott lovasmorálról?
A körülmények változásával a lovasmorál is megváltozott, bár úgy érzem nem a jó irányba. Sérülésem, illetve viszonylagos felépülésem után néhányszor kimentem díjugrató versenyekre. A melegítőkben tapasztalható tudatlanság, erőszakosság fölháborító. Egyesek úgy érzik, övék a melegítőpálya, keresztbe, hosszába lovagolnak, egymást semmibe veszik. A versenyzőknek még a kitérések is gondot okoznak. Egy-egy kitérés inkább menekülésnek tűnik. Még egy nemzetközi versenyen is nem éppen jó hírét keltjük a magyar lovassportnak. Legalább ennyire rossznak tartom a lovak helyzetét az istállókban. Látszik a lovon, hogy egész nap bent áll az istállóban, és arra vágyik, hogy valaki megsimogassa, vagy szóljon hozzá. Ők is teljesen magukra maradtak, csak eszközök lettek társak helyett.
Mit tudsz javasolni a kezdő, fiatal lovasoknak?
A pályán a lovaglás, az akadályok meglovaglása legyen a fő cél, és ne az, hogy ki, és hányan nézik őket. A tekintsék társnak, és ne sporteszköznek! Bízzanak magukban, de ne bízzák el magukat! Az eredményekhez ketten kellenek.
Mivel töltöd nyugdíjas napjaidat, és mi maradt a lovaglásból?
A korábbi versenyekre kijárást is kezdem felszámolni a felesleges idegeskedés miatt. Szabadidőmben, márpedig az akad,a televízió összes csatornáján, az összes lóval, versennyel kapcsolatos műsort megnézem, akár éjjel is. Aztán magammal megbeszélem, én mit csináltam volna másképpen, egy-egy feladatot én hogy oldottam volna meg. Mára ennyi maradt a lovaglásból, és az emlékek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Kedvenc és eredményes lovaid? 
Mi a véleményed az országban eluralkodott „németlómizériáról”?
Van-e utánpótlás a családban?
Hosszú és aktív lovasmultad után mennyire tudod hasznosítani és tovább adni a korábban megszerzett tudásodat, tapasztalataidat?
