Futószár - Némethy Bertalan -

A futószárazás - a ló olyan tréningje vagy feladata, amikor gyalogos edzője körül egyhosszú szár végén mozog - az egyik legértékesebb eszköz a lovas tárházában. Annak ellenére, hogy sok lovas elsősorban a könnyű munka egyik fajtájának vagy a túl élénk ló lovaglás előtti lejártatásának tartja, legnagyobb értéke helyes használata esetén a kiképzésben van. Könnyűnek tűnik, de nem az .Mindannyian tudjuk, hogy a korrekt ülés és a megfe-lelő kommunikáció a lóval megtanulható. A futószárazás ugyan-ilyen körültekintéssel tanulandó, hiszen ez egy olyan művészet, amely sok-sok gyakorlást igénye, míg mesterfokig jutunk. Saj-nos ezt gyakran nem ismerik fel, és a futószár használatához szükséges megértés, ismeret és gyakorlat - főképpen a türelem - hiányából a lónak nagyon sok kára származhat mind fizikailag, mind mentálisan. A futószárazás nem sokban különbözik a tulajdonképpeni lovaglástól, de helyes kivitelezése, melynek során elérjük a kívánt célt, talán még a lovaglásnál is nehezebb. Mivel a futószáras munka a ló alapvető képzésének és tréningjének fontos része, részleteiben is tárgyaljuk, és foglalkozunk azzal, hogy mit, miért és hogyan teszünk. Hála a legtöbb lóban megtalálható ösztönös önvédelemnek és értelemnek, a ló leggyakrabban kijavítja a gyakorlatlan lovas hibáit és általában hamar rendbe jön egy-egy rossz élmény után. Sajnos nem mindig ez a helyzet, ha a ló a futószáron ment; ez esetben a képzetlen ember fizikailag is megsértheti a lovat és ellentétbe kerülhet a ló természetes ösztöneivel, teljesen összezavarja és hosszú időre elveheti az állat bizalmát. A futószárazás alapelvei pontosan ugyanazok, mint a lovagláséi. A futószárazás nem csak azt jelenti, hogy a lovat körbe-körbe futtatjuk. Az edzőnek a futószárazott ló által leírt kör közepén kell maradnia. Ideális esetben ugyanazon a ponton marad és kis lépésenként saját tengelye körül fordul, mindig előbbre tartja a jobb lábát, ha a ló a bal kézen megy és fordítva, ha a jobb kézen. (Ez a helyzet segíti az edzőt egyensúlyának megtartásában, ha a ló hirtelen és váratlanul megugrik.) Az ilyen középponti helyzet azonban csak akkor lesz lehetséges, ha a ló alaposan kiképzett, figyelmes és teljesen hozzászokott a futószárhoz, tökéletes kontroll alatt van és az edző és ló között teljes a bizalom. Amíg a ló el nem éri az idomítottságnak ezt a szintjét - azaz fiatal lovak esetében -,az edzőnek rugalmasabban kell a körben elhelyezkednie, de mindig egy kicsivel a ló mögött. Ebben a helyzetben a ló úgy érzi, hogy az előtte levő terület szabad, hogy„nyitva áll az ajtó", és ez biztatja az előre mozgásra. Amint az edző egyre közelebb kerül a ló vállának vonalához, vagy akár kissé meg is előzi, az „ajtó becsukódik" és a ló csökkenti a sebességét. Ha az edző rövidíti a futószárat és közelebb lép a lóhoz, meggátolja abban, hogy levágja a kört. Szinte sohasem szabad, akár csak kevéssel is a ló elé kerülnie. Mozdulatainak gyorsnak kell lennie, de nem kapkodhat, ha nem akarja megijeszteni vagy összezavami a lovat. Mindig a ló szemét kell néznie, hogy bármilyen váratlan mozdulatra azonnal reagálhasson. Valóban csak a lóra ügyelhet,és sohasem szabad hagynia, hogy figyelme bármi másra elkalandozzon. Fontos szempont, hogy fiatal lovat sohasem szabad nyílt területen futószárazni. A lovarda egy sarka, vagy egy külön futószáras kör a megfelelő hely; a kör mindig a lehető legnagyobb legyen. A fiatal lónak meg kell tanulnia edzőjének hangjára reagálni. Az ostor iránt inkább bizalmat érezzen, mintsem féljen tőle. Meglehetősen sok időt kell tölteni a futószáron sétával és ügetéssel. Kezdetben a körön vágtázás túl nehéz a fiatal lónak, nem képes megtartani az egyensúlyát és az ütemét, hajlamos arra, hogy szétessen, keresztezzen a hátuljával és könnyen az elejére kerül. A futószárat az edző egyenlő hurkokba rendezve tartsa a külső kezében, mielőtt a kapicánhoz vagy a zablához rögzíti. A kapicánt évszázadokkal ezelőtt találták fel. Alkalmas a fiatal lovak futószárazására, mivel nem teszi tönkre a ló száját. (Idősebb lovak futószárazhatók csikó-kantárral,kikötőszár segítségével, a szárakat úgy rögzítve, hogy ne lebegjenek össze-vissza.) A kapicán párnázott vasrészét kényelmesen kell a ló orrára csatolni és meg kell győződni arról, hogy a fej oldalán futó szíjak nincsenek túl közel a ló szeméhez. A kikötőszár rendszeres használata nem elengedhetetlen, de tanácsos. A kikötőszárakat a hevederhez,valamint vagy a zablakarikához, vagy a kapicán orrszíjának külső gyűrűihez rögzítjük. Fiatal lovak gyakran megpróbálnak elrohanni. Ezért mind a négy bokát valamiféle ín- vagy lábszárvédővel kell óvni a fizikai károsodástól. A ló szájával állandó, könnyű kapcsolatot kell fenntartani. Mindkét kézen, a járódok változtatásával kell futószárazni. Meg kell tanulnia a lónak az átmenetre felszólítójeleket, valamint a megállást és a nyugodt egyhelyben állást egyaránt. Azután, hogy a futószárat a zablához vagy a kapicánhoz rögzítette az edző, a futószár végén levő hurkot a csuklójára csúsztatja (bal csuklóra ha a ló balra halad és fordítva) és a többi hurkot ugyanazon a kezén tartja, hogy lehetővé tegye a szár engedését és felvételét. A szár legkisebb részét sem szabad leejteni. Az edző könnyű kapcsolatot létesít a ló szájával vagy orrával és előre lépteti a lovat. A kapcsolat fenntartása érdekében rövidít vagy enged a futószáron. Az edző a futószárat tartó kezét a külső váll előtt, a ló szájának magasságában tartja. Felsőteste párhuzamos a ló vállával és az ostor a belső kézben a ló csánkja felé mutat. A ló és a futószár megfelelő összeköttetésének van egy még kifinomultabb módja,ami hatásosabb és szigorúbb irányítást tesz lehetővé mint a kapicán, de csak öregebb lovaknál, gyakorlott kézzel használható, mert különben inkább ártalmas lehet. „Kontinentális módnak" nevezik (noha valójában a németek javára írható a feltalálása). A kontinentális módszernél a futószár a belső zablakarikán át a fülek mögött a ló fejtetőjén halad, majd a külső karikához kapcsolódik. Itt is használható a helyesen beállított kikötőszár, hasonlóképpen, mint a kapicán esetében. A futószár ugyanazt a szerepet szolgálja a lovas kezében, mint a szár. Az ostor, ami a belső csánk felé mutat, hátulról követi a ló csánkját, támogatja az ütemét és a lendületét. Szükség esetén nyugodtan és ritmikusan le-föl mozog a csánk irányában, így helyettesíti a lovas előrehajtó csizmáját. Az edző helyzetét, könnyű, folyamatos kapcsolatát a ló szájával, és az előrehajtó ostor zavartalan támogatását úgy kell összehangolni, hogy ezek mind egyszerre hassanak. A futószáras munkának számtalan célja lehet, így fontos ezek elkülönített tárgyalása. Remek előkészítő munka a fiatal lónak a felülés előtt. Később a lóhátról valóidomítás sokkal könnyebb lesz, mivel a fiatal ló addigra megszokja edzőit és bizalmat érez irántuk. A futószár kiváló módja az alapvető fegyelem megismerésének is;a ló megtanul félelem nélkül körbesétálni és ügetni, valamint megállni és helyben várakozni. Hozzászokik az idomító hangjához és az ostorhoz. Így aztán nem zavarja a lovas súlya, megtanul ellazulni, és közben fokozatosan megerősödik.A futószárazás során különösen nyugodt bánásmódra van szükség és minden küzdelmet gondosan el kell kerülni. Fiatal lovak előkészítő munkájához a kantár fölé csatolt, megfelelően beállított, jól párnázott kapicánt használjuk, melyet kényelmesen az orrcsonthoz igazítottunk. A nyereg fölé egy hevedert csatolunk és a kikötőszárat ehhez, valamint a zablakarikához rögzítjük. A kikötőszár igen hasznos, mert már az idomítás legelejétől fogva „keretet" ad a lónak. Fiatal lovaknál a kikötőszárat úgy kell beállítani, hogy nagyon enyhén feszüljön egyformán mindkét oldalon, mint-sem hogy kontaktus nélkül, lazán lógjon. Ha a ló a kikötőszár nélkül próbál meg kitömi, az idomító hiába rángatja a ló fejét és nyakát,egyáltalán nem lesz hatása a külső vállára. Ez olyan helyzetet teremhet, amelyben az elülső és hátulsó bokák keresztezik egymást, és összeütődnek, amitől komoly sérülések keletkezhetnek. A fiatal ló futószárazásának kezdetén igen hasznos a segéd alkalmazása. Ha a ló megpróbál kitömi vagy az ellenkező irányba fordul, akkor a segítő visszavezeti a helyes csapásra és megnyugtatja. Mindig ez a legokosabb, amit tehet. Nagyon hasznos dolog a fiatal lovat ügetésből ugratni. Az akadályokat külön futószárazáshoz kell felállítani, mindig alacsonyan kezdve. Kitörőként rudakat kell az akadályok mellé tenni, nehogy a ló kívülről vagy belülről elkerülje az ugrást. Könnyű kontaktust kell tartani a ló szájával, érzékenyen követve a mozgását és nem szabad zavarni a száját. A lónak kell kiszámítania a helyes elugrási távolságot és a földet érés után majdnem azonnal ügetésbe kell visszaesnie. Ez a gyakorlat, ha helyesen hajtjuk végre, nagyon lazító hatású, és biztonságot ad a rohanás nélküli ugráshoz. Később kisebb oxerek vagy akár nagyobb akadályok is használhatók, de természetesen csak fokozatos előkészítés után. A futószárazás egy másik fontos alkalmazása a ló iskolázása és tréningje. Fejleszthető a ló egyensúlya, és az üteme is hatásosan szabályozható. Ahogy az iramot csök-kentjük a lépések meghosszabbíthatók, amit hanggal és az ostor mozgatásával érünk el. Az átmenetek szintén megtaníthatók. Ha egy képzettebb lovat kisebb körre húzunk a korábbi lendületet fenntartva, automatikusan nagyobb összeszedettséget fog produkálni és testét jobban meghajlítja hosszanti irányban. Ezt csak rövid időre követeljük,majd vezessük a lovat nagykörre és hajtsuk előre. Ha a lovat lovas nélkül futószárazzuk, mindig kikötőszárat kell használni. Idősebb,elrontott ló újraidomításánál azonban, különösen ha a kéz tevékenységének elfogadtatására törek-szünk, a segédszár használata még hatásosabb, mint a kitötőszáré. Ilyenkor viszont nagyon gyakorlott idomítóra van szükség. Az ilyen munkához a segédszárat a kengyelszíjak alá helyezzük és a nyeregkápán egy csomóval rögzítjük úgy, ahogy a képen látható. Itt ugyanazok az alapelvek érvé nyesek, mint amikor a segédszár a lovas kezében van. Az egyetlen különbség, hogy a futószárazásnál a segédszár végét nem a lovas tartja. A segédszárat a következőképpen állítjuk be: állítsuk a lovat vízszintes felületre úgy, hogy mind a négy lábát egyenletesen terhelje, fejét és nyakát természetes helyzetben tartsa. Fogjuk össze egyik kezünkkel mind a két oldalon a segédszárat, tartsuk a kápa fölött úgy, hogy felvesszük a legkönnyebb kapcsolatot a ló szájával, majd tegyünk ide egy csomót. A segédszárat mindkét oldalon legfelül a kengyelszíjon egy-egy hurokkal rögzítjük. Ez egy háromszöget képez, amelyben a segédszár a hevedertől indulva keresztülhalad a zablakarikán és visszajut a kápa fölötti csomóhoz. Ha a ló nem rántja előre a fejét vagy nem próbálja kinyújtani a nyakát, akkor nincs hatás a szájában. Ha mégis húz a fejével vagy megpróbál szár fölé kerülni, akkor a háromszög nem enged, nyomás lép fel mindaddig, amíg abba nem hagyja a húzást, enged,és újra felveszi fejével a természetes helyzetet. Ez a tapasztalat előbb-utóbb rábírja a lovat, hogy engedelmeskedjen a szájában fellépő nyomásnak. A segédszár ilyen használatával a ló feje nincs tartásba kényszerítve, hanem ő maga találja meg a megkívánt és egyben természetes fejtartást. A segédszárnak az a vége, amely a hevederhez van rögzítve, sohasem lehet a ló vállánál alacsonyabban. A segédszár ilyen használata, a futószár korábban vázolt kontinentális állításával együtt, igen komoly dolog és gyakorlatlan kézben veszélyesebb lehet, mint majom kezében a borotva. Ügyes idomító esetében azonban az eredményfigyelemre méltó lehet. Ismételt belső félhajlításokkal, ami automatikusan fellép a futószárnál, valamint folyamatos előrehajtással fenntartott lendület mellett a ló hamarosan helyes fej- és nyak-tartással magától megtalálja a támaszkodást és így megtanulja a száron való mozgást. Az ily módon végzett futószárazás előnyös hatása nyilvánvaló: a ló minden jármódban körön marad, egyenletes ütemben mozog, figyelmét az idomítóra összpontosítja. A rögzített segédszár kontaktusa könnyű, rugalmas és vibráló, amivel megtanítja a lovat,hogy kellemesebb számára, ha nem rángat és nem küzd. Amikor a ló nyaka természetesen ívelt és feje a függőleges előtt van, akkor az idomító két ujjal képes fenntartania kontaktust és nyugodtan, majdnem beavatkozás nélkül követheti az ostorral a ló csánkját. Ebben a keretben a ló összeszedett, élénk és elengedett, fizikailag és szellemileg is egyensúlyban van, és folyamatos kapcsolatot tart fenn a zablával. Ülésjavítás futószárazással: Nincs jobb módja a korrekt ülés megalapozásának - ami mindenfajta lovaglás alapja-, mint a kengyel nélküli futószárazás. Ennek a gyakorlatnak csak akkor van értelme, ha a ló jó szándékú, egyenletesen és nyugodtan mozog a futószáron, és így az oktató és a lovas egyaránt a lovas ülésére összpontosíthat. A lovasnak és az oktatónak is fel kell ismernie, hogy a nehézségek miben rejlenek, és meg kell találniuk azokat a megfelelő gyakorlatokat, amelyek segítségével bármilyen különleges problémát letudnak győzni. Természetesen vannak általános gyakorlatok, amik mindenki számára hasznosak. Céljuk, hogy kifejlesszék azt a stabil ülést, ami lehetővé teszi a csizma- és kézsegítségek egymástól független, ugyanakkor egyidejű használatát, és segítenek abban,hogy a lovas megszerezze a segítségek összehangolásához szükséges érzést. A kikötőszárakat úgy kell használni, hogy az oktató képes legyen irányítani a lovat és a lovas az összes kért gyakorlatot bemutathassa a szárak érintése nélkül. Fontos, hogy a lovas folyamatos ülésigazítást hajtson végre valahányszor úgy érzi, hogy elveszítette az ütemet vagy a kapcsolatot a ló hátával, vagy ha azt érzi, hogy a nyeregben maradásért a combjával kapaszkodik. Az ülésigazítás egyetlen hatékony módja az, amikor a lovas úgy húzza vissza magát a nyeregbe, hogy külső kezével az első nyeregkápát, belső kezével pedig a hátsó nyeregkápát fogja meg. Ilyenkor a lovas külső válla elöl marad, és belső ülőcsontja a belső csípővel együtt mélyebbre kerül a nyeregben. A lovas hamarosan ismét megtalálja ülését és felveszi a ló ritmusát. Ilyenkor kiengedhet és lazán várja a gyakorlatok folytatását. Képzettebb lovasoknak is fontos az időszakos ülésjavítás a futószáron, mivel mindenki felvesz rossz szokásokat a hosszabb idomító munka és különösen a folyamatos versenyzés közben. Önmagunk tükörben való ellenőrzése is nagyon hasznos, de nehéz objektívnak lenni. Minden lovas többet hasznosít abból, ha valaki a földről szakértő szemmel vizsgálja, kritizálja majd kijavítja. A futószárazás kivételével a kengyelnélküli lovaglás nem mindig az ülésjavítás megfelelő módszere. Ami ilyenkor történni szokott az, hogy a lovas kevésbé biztosan ül a nyeregben és a szárba - valójában a ló szájába - kapaszkodik. Következésképpen ülésigazítás helyett a ló száján kezd lógni, piszkálja a ló oldalát és fokozatosan elveszti az ülését. Természetesen a legnagyobb tudású lovasok - mint például a Spanyol Iskola lovasai - kengyel nélkül is megtartják szilárdan megalapozott ülésüket, de általá-ban ez a gyakorlat nem ajánlatos kevésbé képzett lovasoknak.Éppen úgy, ahogy a rendes ülés is fejleszthető vagy javítható a lovas kengyel nélküli futószárazásával, az ugróülés is stabilizálható és javítható. Ha a lovasnak nem kell a lóval törődnie, mivel a ló az oktató irányítása alatt marad, akkor képes arra figyelni, hogyan viselkedik minden porcikája az ugrás felett. Az elug-ráshoz és landoláshoz szükséges helyes érzés gyakorlása, a szilárd térdtámasz, a csizmák biztos helyzete, valamint a kezek függetlensége az a cél, amit alacsony akadályok kengyel nélküli, futószáron való ugratásával elérhetünk. Idősebb lovakat futószárazhatunk azért, hogy a lovas súlyának viselése nélkül lazítsuk izmaikat és bármely lónak hasznára válik egy-egy nagyobb megterhelés után,például egy ugró-, vagy military versenyt követően. Mindenesetre a futószárazás sokkal frissítőbb, mintha a lovat az istállóban hagynánk. Ilyenkor is kössük ki mindig a lovat, használjunk lábvédőket és mindig kellően tapasztalt ember futószá-razzon, ha az edző vagy a lovas nem ér rá. Cavalettin is futószárazhatjuk a lovat, az imént vázolt felszerelés használatával. Fiatalabb lovaknál használjuk a kikötőszárat, idősebb lovaknál (vagy elrontott lovak újraidomításánál) jobb a segédszár alkalmazása.