Divat és státusszimbólum a lótartás

Kis hazánkban a lóhoz és a futballhoz mindenki ért! A futballhoz értők száma magasabb, a lóhoz értőké viszont „sokkal magasabb szintű”!!!

Megveszik a lovat, mert van miből, a legfontosabb motiváló tényező pedig az, hogy a szomszédnak is van. Aztán elkezdik lovukat kiképezni. Jaj!

Ha kevés a meglévő, semmi tudás, akkor, vesznek egy könyvet, lehetőleg valami „suttogósat”, ami szakmailag az égvilágon semmit nem tartalmaz,--de arra jó, hogy a „suttógók”, a hiszékenység vámszedői jól megéljenek abból, hogy angol-telivért átlovagolnak western lóvá, és van, aki ezt a mesét beveszi. Persze beveheti, hisz halvány elképzelése sincs arról, hogy a két fajta közt mi a különbség, illetve nincs is különbség, mert mind a kettő ló!--/ ezt most hagyjuk, ez a történet nem erről szól, de ez is megérdemel tíz perc figyelmet. Most folytassuk ott, ahol abbahagytuk, a semmi tudással, hozzáértés nélkül folytatják a kiképzést.

Ha ez sem elég, jönnek az ismerősök, a jobbnál-jobb ötletekkel. A tudás, hozzáértés gyarapodik, most már a két semmi összegződik, hogy egy nagy semmivé álljon össze, de a ló még mindig nem okosodik. Akkor jön a „nagyobb tudásúak” részéről az ideológiák gyártása, de ettől a ló még mindig nem okosodik. Arra, nem is akarnak gondolni, hogy némi szakmai alázattal a lovat és a viselkedését meg kellene tanulni, és nem a különböző hozzá nem értőktől kapott ötletekkel, szisztémákkal kellene kísérletezni, a majd meglátjuk, akkor mi fog történni jelszóval. Annyira egyik új tulajdonossá vált – ezáltal magát máris hozzáértőnek, sőt szakembernek tartó –lótulajdonos sem ereszkedik le, hogy egy valóban hozzáértővel megbeszélje a gondját /számára ez igencsak degradáló lenne / Mert valóban hozzáértő is akad bőven. Annyira nem értenek a lóhoz, hogy azt sem tudják eldönteni, hogy ki az, aki igazán ért hozzá. de minek megbeszélni bárkivel, úgyis én értek hozzá a legjobban, hiszen van lovam!! Eufórikus állapotba kerülnek, amikor egy érdeklődő természetű, kevésbé flegma ló a karámban odamegy hozzájuk természetesen ők karámon kívül  vannak. Máris kész az ideológia, ez a ló őket szereti és szoros kontaktus alakult ki köztük. Aberrált lelkivilágú emberek, akik a lovat emberi tulajdonságokkal ruházzák fel, és nem tudnak különbséget tenni a kutya, macska és ló közt. Előszeretettel hangsúlyozzák lovasember mivoltukat. Valamiféle önmegvalósításnak tekintik az egyéb sikertelenségeik miatt… .majd a lóval megmutatom! Persze, hogy semmit nem tudnak megmutatni. Addig sem jutnak el, hogy azt belássák, alapismeretek nélkül próbálkozni csak a csalódás fokozódása lehet.

A lovat szeretni, vagy szeretni és érteni hozzá, nem egészen ugyanazt jelenti. Bár alkalomadtán jól mutat konyhakerti, udvari dekorációként is egy ló. Ha van lovunk eleve értünk hozzá… biztos így van! De nyilatkozott erről már a ló is? Nem valószínű, hogy rossz szándékkal, de öntörvényűen bánnak vele, megmagyarázva, hogy ez jó az ő lovuknak. Ezt sem a ló mondja! Aki magával szemben nem tud igényes lenni, az a lóval szembe sem. Aki nyergelés közben tapossa a friss trágyát anélkül, hogy legalább a boksz egyik sarkába dobná a trágyázásig. Az ilyen tulajdonostól mit lehet várni? Egy gondozatlan, ápolatlan lovat, megnyúlt patákkal és hosszú, koszos sörénnyel. A mindig kész magyarázat erre az, hogy a vadon élő lovakat sem patkolták, és nem pucolták--,mondják a „szakértők” igaz, hogy nem is tartották bezárva őket, mert még egy tágas karám is bezártság a lónak--, ezt mondom én.

Egy hasznos könyvet nem olvasnak el, mert az én lovamhoz jobban értek, mint az, aki a könyvet írta. Ha végső el-keseredésükben mégis elolvasnak egy könyvet, de a könyvben nem azt olvassák, ami a saját véleményüket támasztaná alá, máris nem jó a könyv, a szerzője nem ért a lóhoz. A ló eszik, iszik, elvan a karámban, semmit nem kérnek tőle, de elmondják, hogy milyen jó a kontaktus köztük. Ezt sem a ló mondja! Ennél már csak az izgalmasabb, amikor az újsütetű tulajdonos el-kezdi az idomítást, na akkor aztán jön a káosz. Ideológiákat gyártanak olyan dolgokhoz, amikben az alapvető jártasságuk is hiányzik. Megmagyarázzák hozzá nem értésüket, tehetetlenségüket. Egy szakirodalom elolvasása által legalább azt megtudhat-nák mikor, mit várhatnak el a lótól, és egyáltalán egy-egy problémát miről lehet felismerni. Bár  ahhoz, hogy a problémát észre vegyék már kell érteni valamennyit a lóhoz. A leendő lótulajdonos megkérdezi szintén hozzá nem értő, de már lótulajdonos ismerősét a vásárlás előtt, hogy milyen lovat vegyen? Erre a válasz majdnem az, hogy szürkét ne, mert azt pucolni kell! Természetesen kancát javasolja a már hozzáértő „szakember”, mert az évente „ledob” egy csikót és ingyen van a ló tartása. Csak arra nem gondol a fals ötlete mellett, hogy a csikót fel kell nevelni, és el kell tudni, adni. 

De kinek? Hála a vizeletgyűjtési kampánynak, lett nálunk annyi semmire való csikó, amiktől aztán most lehetetlen megszabadulni, még vágóáron sem kellenek. Ezek után a tulajdonos elkezdi a „tudatos és célirányos” tenyésztést is. Amiben az a tudatos, hogy kell egy fedezőmén, többnyire olyan, amelyik közel van a saját istállóhoz—mert időközben az is épült—és olcsón fedez. A célirányosság pedig az, hogy valószínűleg lesz egy csikó. Naná, hogy a legszebb és legjobb csikó, mert az én kancám ellette. Aztán, hogy mit kezd vele? Ez legyen az ő gondja! Sajnos felhígult a lovak és tartóik állománya egyaránt. A lelkesedés még mindig nagyobb, mint a hozzáértés és a hozzáállás. A sikertelenség miatt a lelkesedés elfogy, de a ló marad. A lovat nem elég megvenni, annak képzéséhez, tartásához nagyon sok érzék, tudás és felelősség érzet szükséges. Szem előtt kell tartani, bármilyen furcsán hangzik is, hogy nekünk kell megtanulni a lovat és nem neki az embert. Hisz mi várunk el tőle valamilyen teljesítményt, mi várjuk el tőle, hogy valamilyen szinten kiszolgáljon bennünket. erre a feladatra meg kell tanítani! Ameddig nem tudjuk, hogy mit akarunk, mit várhatunk el egy lótól, és azt, hogy tudjuk elérni, addig csak tulajdonjogról és nem hozzáértésről beszélhetünk. A lóval együtt a hozzáértést nem lehet megvenni! Nagyon sok időbe és energiába kerül az, hogy elmondhassuk magunkról, értünk a lóhoz. Aki tulajdonossá vált nagyon hamar azt állítja magáról, hogy ért a lóhoz és valódi lószakértőnek tünteti fel magát a hozzá nem értő ismerősei előtt. Hamar érvényre jut, a vak vezet világtalant elve. Lássuk, mire megyünk együtt? Ha a szakadéknak háttal állnak, akkor is megtalálják az egyenesen belevezető utat, és csak a huppanás után veszik észre, hogy rossz irányba haladtak. El kellene felejteni a lovam van tehát értek hozzá gondolkodásmódot! Paci, csillogó sörénnyel a mesékben van. A valóságban LÓ van a maga öt-hat mázsájával, kíméletlen egójával, és koszos sáros, bogáncstól összeragadt sörényével, amit nekünk, az embernek kell fényesre pucolni, néha dacolva a ló méltatlankodásával. Lovat tartani és lovagolni többféleképpen lehet. Itt kerülnek képbe azok a babázgató tulajdonosok, akik félnek a lótól, mint ördög a tömjénfüsttől, de a presztízs nagydolog, és azt hiszik, a szép szavaktól és a sárgarépától majd meghatódik és elérzékenyül a ló, és máris nyert ügyük van. Nagyot tévednek! Az, hogy a ló a sárgarépát és az abrakot elfogadja tőlük, az korántsem jelenti azt, hogy tudnak a lóval bánni. Ezeknek az individumoknak meg kellene próbálni, valamit kérni a lótól és máris kiderülne, hogy az ő kis babucijuk mennyire tolerálja a gazdi kérését, ami jobbára nem tudom, mit akarok, és nem tudom, hogy akarom-ban nyilvánul meg. De semmi baj van lovam és a szomszédnak meg tudom mutatni, még olyan áron is, hogy nélkülöznek a ló vagy lovak miatt, de az ilyen jellegű mazochizmust el kell viselni, ha státusszimbólumnak tartják a lovat. A babusgatásnak az lesz a vége, hogy a ló a gyengeséget kihasználva hamar a fejükre nől, ilyenkor van az, hogy jobb a békesség jelszóval hagyják a lovat saját akarata szerint érvényesülni. A bátrabbak ilyenkor megkisérlik a bokszban lévő lovat a járásról ostorral idomítani. Ennek következő fejezete a csúzlival történő etetés lesz, de ezt ők még nem tudják. A lovak megvívják saját hierarchia harcukat egymással, és jaj nekünk, ha maguk mögé beállítanak bennünket a rangsorba. Azt, hogy ez ne így működjön, valamilyen formában tudatosítani kell a lóban. Mindezekkel már akkor tisztában kell lenni, amikor a lovat megveszik. Mióta, a régi intézményesített lovaglás, lovagolni tanulás /90-es évek / megszűnt, azóta nyakra-főre veszik a lovakat cél és értelem nélkül, tartják saját istállóban, bértartásban, használaton kívüli disznóólakban, meg ahol elfér, hozzáértés nélkül, egyetlen céllal, miszerint nekem is van. Ahol  van egy viszonylag méretes karám, ott még csak-csak elvan a ló, de ahol egy nélkülözhető  ólban van egész  nap és még takarmányt is kap, ha nem feledkeznek meg róla, és mindig azt, ami éppen van. Az ilyen gazdit rábeszélném arra, hogy cseréljen helyet a kedvencével. Úgy érzem nálunk minden szinten szégyen tanulni, okosabbak vagyunk mindenkinél, és éltet bennünket az a frázis, miszerint a magyar „lovas nemzet,”    ahhoz képest?….mikor és hol? Csak erre alapozva ne fogjunk hozzá a lótartáshoz, ez még kevés! Először talán rendezzük saját egónkat és ha már ez biztosan sikerült, csak akkor kezdjünk el lóval foglalkozni, hisz róla van szó, ha már egyszer van, érezze jól magát, de kérjünk is tőle. Bízom abban, hogy előbb vagy utóbb bekövetkezik az a mentális változás melynek következtében talán többen, rájönnek arra, hogy mi is a ló valójában.