Az első díjugrató versenyekre a 19. század második felében, Londonban, Dublinban (Royal Dublin Society Show, ez a verseny ma is világhírű), Párizsban és Bécsben került sor. Ennek célja a vadászlovak alkalmasságának vizsgálata volt.) Ebben az időben kizárólag a lovas stílusát értékelték a versenyeken, de a szabályok fokozatosan úgy alakultak, hogy egyre hangsúlyosabbá vált az ugróképesség is. A verseny során egy magasugró és egy távolugró versenyszámot rendeztek és a szakemberek ekkorra teszik a mai lovassport kezdetét. Igaz ekkor még csak a lovas stílusát értékelték, az ugróképesség értékelése a szabályok változásával vált egyre fontosabbá.
Az 1912-ben a stockholmi olimpián volt először versenyszáma díjugratás. A szabályok még meglehetősen bonyolultak voltak, a FEI 1921-es megalakulásával megtörtént a szabályok egységesítése, és megkezdődött a modern díjugrató versenyforma kialakulásajelentős változás volt a sportágban, a sportágnak nagy lökést adott a világkupa 1979-es bevezetése, amivel a díjugrató versenyek egész évben folytathatódtak, és a korábban hagyományosan csak szabadtérben folytatott versenyek télre bekerültek a sportcsarnokokba, és eljuthattak a világ legnagyobb városaiba
Ez az egyik szakág, mely méltó arra, hogy az Olimpiák megbecsült versenye legyen. Alapelvei a tereplovaglás, és a vadászlovaglás közben előforduló természetes és mesterséges akadályok leküzdéséből fokozatosan alakultak ki a XIX. század végén és a XX. század elején. Kezdetben zavaros elméletek, bizonytalanság és kapkodás jellemezték, amelyek akadályozták a lóban rejlő ugróképesség kibontakozását. Ebben egyenként versenyeznek a lovasok, a pályán egyszerre csak egy lovas lovagol, pontosabban a helyi versenyszabályok előírásainak megfelelően felállított akadályokat ugratja. A rangsorolás pontozással történik, akadályok leveréséért, ellenszegülésért, lóról való leesésért, kitörésért hibapontokat kap a lovas, amely összességében beleszámít a teljesítményébe. A versenyeket egy bírói testület felügyeli, egyben pontozza a teljesítményt, a hibákat, és összesíti a végső rangsort. A díjugrató-versenyek általában az úgynevezett összevetéssel zárulnak, amikor az eredeti, vagy egy megváltozott pályavonalon, minél kevesebb hibaponttal, minél rövidebb idő alatt kell megugratni ezt a lovasoknak.
A díjugratás volt az első a lovassportok közöl, ami a televíziós közvetítéseknek és a szponzori szerződéseknek, a látványosságának köszönhetően, profi sportággá vált.
A díjugratás a lovassportok egyik leglátványosabb, legnépszerűbb versenye. Ebben az ágban található a legnagyobb számú versenyző is. A szabályok leegyszerűsítve: A versenyzőknek egy adott versenyszámban azonos magasságú, különböző szélességű, verhető akadályokból álló sorozaton kell átugratniuk úgy, hogy a legkevesebb verőhibával, a szintidőn belül teljesítsék a meghatározott vonalvezetésű, és méretű pályát.
Szakemberek szerint az egész a ló kiképzéséről, a ló és lovasa közti kapcsolatról szól, valamint arról, hogy a lovas mennyire képes a lehető legjobb vonalon végigvezetni a lovat, és milyen a ló ugróképessége.
Minden akadály leverésért hibapont jár, az ellenszegülés, a pályatévesztés, a lóról esés és az alapidő túllépése szintén hibapontokat jelent. A klasszikus számokban minden résztvevő, aki hibátlan alappályát teljesít, összevetésben vesz részt, ahol a gyorsaság is számít. Végül az a ló-lovasa páros nyer, akik a legkevesebb hibát követik el és a leggyorsabb teljesítményt nyújtják.
Miközben számos helyről arról lehet hallani, hogy egyre kevesebben sportolnak, a díjugratás népszerűsége egyre nő. A nehéz gazdasági helyzet ellenére a lovasok nem elhagyják a versenysportot, hanem a gyermekektől a felnőttekig egyre többen érdeklődnek, illetve választják sportágukként a díjugratást.