TÓTH BÉLA  ny. tüzér százados, lovaglótanár, mesteredző Szentpéterszeg (Bihar m.), 1907. december 24. + Budapest, 1991. december 14.

A harmincas évek végek felé, még fiatal lovas volt, amikor a Szent György című lapban, egy rövidke tárcában megrajzolta a napégette, szikkadt alkatú,csak a lovaglással és a tanítványaival foglalkozó, önmagával és környezetével szemben szigorú fegyelmet követelő, aszkétikus, az eredményért és sikerért harcoló „lovaglótanár" portréját. Tóth Béla ezt a megrajzolt eszményképet igyekezett megvalósítani és megteremteni alkatában, és életmódjában. Egy kicsiny, Bihar megyei faluban, 1907. december 24-én született Szentpéterszegen, ahol édesapja református lelkész volt. Debrecenben járt középiskolába, s itt érettségizett 1927-ben, a református gimnáziumban. Az érettségi után a Ludovika Akadémiára került, ahol tüzér szakon végzett 1931-ben. Avatása utáni csapatszolgálatának második évében, 1932. október 1-én vezényelték Sopronba, ahol a féléves tüzér equitáción vett részt. A féléves tanfolyam kiváló eredménnyel való elvégzése után, 1933-tól 1935-ig az Örkénytáborba vezényelték, ahol a kétéves lovaglótanárképző tanfolyam növendéke volt. A tanfolyam befejezése után Komáromba helyezték, és mint fiatal tiszt, 1935-től rendszeres résztvevője lett a military és ugró mérkőzéseknek. Lurkó nevű lovával 1936-ban indult először, s mindössze egy helyezést sikerük vele elérni, de a következő években már a legjobb lovak között szerepelt. Nemzetközi lovasmérkőzésen 1937-ben indult először, Berlinben, majd 1938-ban és 1939-ben találkozunk nevével a külföldre kiutazott lovasok között. Az országos bajnokságokon is egyre jobban szerepelt, és a bajnoki rangsorban az első öt ugrólovas között találjuk nevét. Versenyeredményei alapján, 1937 őszétől kezdve az olimpiai lovaskeret tagjaként újra Örkénytáborba vezényelték, de 1939-ben, a háborús helyzet miatt, csapatszolgálatra, Pécsre helyezték, a versenyzést azonban változatlanul folytatta. 1940. szeptember 1-én léptették elő századosnak. Kiváló lovas teljesítményei alapján 1941-től Ludovika Akadémián lovaglótanárként teljesített szolgálatot. A háború alatt, hadműveleti területen való szolgálatra csak 1944. október 15-től osztották be. 1945. március 19-én egységével Ausztriába vonult vissza, ahol május 13-án orosz hadifogságba került. Betegsége következtében rövid idő múlva, már augusztus 24-én haza engedték. 1945. szeptember 1-én székesfehérvári kiegészítő parancsnokságon jelentkezett szolgálatra. Tényleges állományba helyezték és 2. kerületi parancsnokság lóügyi előadója lett 1945. október 1-től 1946. február l6-ig, amikor is elbocsátották a honvédségtől. A többi, egykori tiszthez hasonlóan, 1958-ban lefokozták. A honvédségtől való elbocsátása után előbb egy ipari üzemben dolgozot fűtőként, de rövidesen sikerült elhelyezkednie felvásárlóként a Lóértékesítő Szövetkezetnél. A szövetkezet dolgozójaként kapcsolódott be a Tattersallban folyó polgári lovaséletbe. Ebben az időszakban számos követség munkatársa kereste fel a tattersalli bérlovardát. Előbb a Szövetkezet által 1948-ban létrehozott, majd később a Lóértékesítő NV keretében működő bérlovardában dolgozott, de ugyanakkor az Tattersallban felállított öttusa istálló hivatalos edzője is volt. Részt vett az 1948. évi londoni olimpiára kiküldött öttusa csapat felkészítésében a tatai edzőtáborban, sőt a csapatot is elkísérte Londonba. Mint lovasedző ezzel egész életére elkötelezte magát az öttusasportág mellett. A galopp- és ügetőversenyzés államosítása után Lósport Nemzeti Vállalat, majd 1952-től a Lótenyésztési Igazgatóság állományában került, de változatlanul Tattersallban levő öttusaistállónak volt az edzője. A budapesti sportklubok öttusa szakosztályainak, az öttusa válogatott keret és az OTSH keretében működő Öttusa Szövetség (az ötvenes években Lovas és Öttusa Szövetség) meghatározó szakembere, az edzői tanács tagja volt. Minden nagy versenyre, olimpiára és Európa és világbajnokságra elkísérte a csapatot. Emellett, mint nemzetközileg elismert szakember, a Nemzetközi Öttusa Szövetség Technikai Bizottságának a munkájában 1967-től nyugdíjba vonulásáig részt vett és mindent elkövetett annak érdekében, hogy az öttusa sportágban a lovaglási követelményeket ne csökkentsék. Sajnos ezt nem sikerült elérnie, amit nagyon fájlalt. Tóth Béla igen nagy figyelmet szentelt a lovak kiképzésére, s igen sok ló az öttusaistállóból került a válogatott lovaskeret lovai közé (Higany, Dobos, Békés, Szertelen stb.). Szinte egyedülálló teljesítménye volt a Magyarországon megrendezett Öttusa Világbajnokság lovainak felkészítése 1954-ben. Erre a célra száz lovat biztosítottak, amiből a Földművelésügyi Minisztérium által a méntelepek állományából rendelkezésre bocsátott 87 tenyészmén is szerepelt. A keretet Örkénytáborban összpontosították. Mindössze két és fél hónap állott rendelkezésre, hogy a fedeztetési állomásokról bevonult lovakat felkészítsék az öttusa lovas versenyszámának, 5 km hosszú terepen levő 28 természetes, 110 cm magas, 350 cm széles ugrásra, 500 m/sec iramra. A világbajnokságon szerepelt lovakkal kapcsolatban jegyezte meg Nemzetközi Öttusa Szövetség elnöke, hogy az öttusázók ilyen jól felkészített lovakon még nem ültek. Tóth Béla magas követelményeket támasztott az öttusázók lovaglási tudásával szemben. Fontosnak, sőt meghatározónak tartotta, hogy a öttusázók a lovaglásban, mint a versenysorozat első számában, jó eredményt érjenek el, mert a kezdeti siker meghatározóan hat a további számok teljesítésére. Egész nap a lovardában tartózkodott. Minden lovasára egyformán ügyelt a lóraülés pillanatából kezdve az istállóba vonulásig. Egyforma odaadással oktatta a kezdőket és a válogatott keret lovasait. Az öttusázók állandó résztvevői voltak a lovas bajnokságoknak, s soraikból jó néhányan véglegesen a lovassport legmagasabb színtű művelői lettek. Működése alatt öttusázóink 3-3 olimpiai csapat és egyéni aranyat, továbbá 7 világbajnoki csapat és 7 egyéni első helyet szereztek, amiben nem kis szerepet játszottak a jó lovaglási eredmények. Az öttusasport terén kifejtett munkásságáért Magyar Népköztársaság Sportérdemérem arany fokozatát kapta meg 1955-ben. Tóth Béla kritikai figyelemmel kísérte a lovassportban tevékenykedő edzőtársait. A mindenáron sikerre és az eredményre való törekvésből adódóan nem egyszer éles vita alakult ki a szakmai megbeszéléseken, szaksajtó oldalain. Ezek a vitacikkek szakirodalmunk legérdekesebb anyaga közé tartoznak. Az ambiciózus Tóth Béla rövidesen, 1958-tól kezdődően válogatott ugrókeret edzői feladatát is megkapta. Lovasaink az ő vezetése alatt 1959-ben Rómában (két első hely), 1960-ban Torinóban (Nemzetek Díja 3. hely) és Rotterdamban (Nemzetek Díja 2. hely) a világ legjobb lovasai ellen vették fel a küzdelmet és olyan ellenfelei voltak a nemzetközi élmezőnynek, amellyel számolni kellett és joggal vártak tőlük olimpiai eredményt is. Tóth Béla 1975-ben ment nyugdíjba. Nyugdíjba vonulása után még kijárta Tattersallban levő öttusa istállóba, ahol rendszeresen lovagolt, 1980-1983. között pedig a Csepel SC öttusa edzője lett. Ezután sem az öttusában, sem a lovassportban nem vállalt aktív szerepet. Hirtelen halt meg 84 éves korában, 1991. december 14-én. A Farkasréti Temetőben helyezték örök nyugalomra.